Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


LAURA PAUSINI - Surrender
48
hallgató

70 éves a FŐKEFE

- 2019. június 1. 22:29 - 1336 megtekintés

A vak és gyengénlátó emberek foglalkoztatása sosem volt egyszerű történet. Még ma is inkább az egyéni találékonyságon múlik, hogy valaki mennyire sikeresen tud elhelyezkedni, ugyanis nagyon kevés tipikusan látássérültek által végezhető szakma közül választhatnak a látássérültek.

70 évvel ezelőtt erre a problémára kívánt megoldást találni a Fővárosi Kefe- és Seprűkötő Vállalat (Főkefe), amely az alapítását követő huszadik évében már közel 400 vak embert foglalkoztatott. Közben rengeteget változott a világ és a gazdasági körülmények, ezért a Főkefe is rengeteg átalakuláson ment keresztül az évtizedek során. A cég vezetése ma is fontosnak tartja és elkötelezett abban, hogy más megváltozott munkaképességű munkavállalók mellett látássérült embereket is foglalkoztasson, így jelenleg 325 látássérült személyt foglalkoztat.

A 70. születésnapjuk alkalmából egy hatalmas rendezvényt tartottak a Hajógyári Szigeten, melyre az MVGYOSZ elnökét is meghívták, hogy együtt ünnepeljék a cég fennállásának ezen jeles évfordulóját.

A teljesen akadálymentes rendezvényen 1500 munkavállaló vett részt, akiknek változatos szórakoztató és ismeretterjesztő programokban volt részük a nap folyamán. A megnyitón beszédet mondott Csizi Péter ügyvezető igazgató, Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A Főkefe 70. születésnapi tortáját Köves Gábor, a vállalat nyugalmazott igazgatója vágta fel.

Az ünnepségen dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, mekkora jelentősége volt egykor a Főkefe megalapításának, és hogy a vak emberek foglalkoztatása máig egy nyitott kérdés, melyre közös feladatunk válaszokat találni. Erre egyfajta megoldás lehet a digitális technológia fejlődése és a képernyőolvasó programok. A különféle látássérült embereknek tervezett szoftverek ugyanis megnyithatják az utat a szellemi foglalkozás irányába is. (Ádám Judit)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com