Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szignál
59
hallgató

A Braille-írás atyja 160 éve hunyt el

- 2012. január 6. 8:59 - 1136 megtekintés

Százhatvan éve, 1852. január 6-án halt meg Louis Braille, a vakok róla elnevezett írásának megalkotója. Louis Braille alkotta a vakok „hivatalos nyelvét”

Párizs közeli kis faluban, Coupvrayban született 1809. január 4-én – ez a dátum ma a Braille-írás világnapja. Alig volt hároméves, amikor apja bőrdíszműves műhelyében játszva ő is megpróbált egy bőrdarabot az árral átlyukasztani, de a szerszám megcsúszott, és a szemébe szaladt. Sebe elfertőződött, ez átterjedt másik szemére is, így ötéves korára teljesen megvakult. Szülei a kor szokásaitól eltérően ragaszkodtak hozzá, hogy ugyanolyan iskolába járhasson, mint látó testvérei. A fiú éles esze és memóriája feltűnt a plébánosnak, aki továbbtanulásra biztatta, így került Párizsba, a világ első, vak gyerekek részére indított iskolájába.

Az intézményben jobbára szóbeli oktatás folyt, írni nem is tanítottak, de már használtak tankönyveket. Ezek előzőleg vízbe áztatott puha papírra nagyméretű, dombornyomásos betűkkel készültek, és nehezen lehetett őket tapintással olvasni. A Valentin Haüy által kifejlesztett rendszer mégis hatalmas áttörésnek számított, hiszen felismerte az érintés adta lehetőségeket az olvasásban, megalkotója azonban rendszerét a látó szemszögéből építette fel.

Braille tizenöt évesen már segédtanár volt, az iskola elvégzése után pedig az intézmény első vak tanára lett. Élete végéig oktatott történelmet, geometriát és algebrát, sőt – lévén remek hallása – kiváló csellista és orgonista is volt. Már húszas éveiben jelentkeztek nála a tuberkulózis tünetei, az a betegség végzett vele két nappal 43. születésnapja után, 1852. január 6-án. Hamvai 1952 óta a párizsi Pantheonban nyugszanak.

Braille-t leginkább az foglalkoztatta, hogyan teremthetne hidat a látók és nem látók világa között. „A szélesebb értelemben vett kommunikáció a tudáshoz való hozzáférést jelenti… Nincs szükségünk szánalomra és arra sem kell bennünket emlékeztetni, hogy kiszolgáltatottak vagyunk. Egyenlő partnernek kell minket tekinteni, és ezt egyedül kommunikáció útján érhetjük el” – írta.

1821-ben ismerkedett meg Charles Barbier de la Serre kapitány módszerével, aki a francia hadsereg számára fejlesztette ki az „éjszakai írást”. Ez papírba szúrt pontokat jelentett, amelyeket tapintással olvastak, így a csatatéren lehetővé tette a csendes és fény nélküli kommunikációt. A rendszer a katonák számára túl bonyolultnak bizonyult, a 12 éves Braille-t azonban elbűvölte. Fáradhatatlanul tökéletesítette azt, és végül kiforrott írásrendszert alkotott. Eredményeit 1829-ben tette közzé, a végleges változat 1837-ben született meg.

A Braille-írás ábécéjének betűi hat kiemelkedő pont mintázataiból állnak, és egyetlen érintéssel felismerhetők. A pontok egy álló, három pont magas és két pont széles téglalapban helyezkednek el, és attól függően, hogy a hat lehetséges pontból melyeket használjuk fel, kapunk egy betűt vagy más karaktert. A pontok számozása fentről lefelé történik, a baloldali soron kezdve. Minden nyelv saját Braille-írással rendelkezik, hogy kielégítse a az adott nyelv igényeit; külön Braille-írás van a magyar nyelvhez is. A Braille-karakterek sokkal nagyobbak, mint a nyomtatott betűk, egy lapon átlagosan 25, 43 karakterből álló betű fér el. Az írásrendszer ma a vakok „hivatalos nyelve”, amelyet a vakok iskoláiban is használnak.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ öt = 12

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com