Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Josephine - új Világ
54
hallgató

A járási hivatalok ellenőrzik az iskolákban a járványügyi szabályok betartását

- 2020. szeptember 15. 18:11 - 825 megtekintés

Az oktatási intézményekben a járványügyi intézkedések betartását, valamint a megfelelő tisztító- és fertőtlenítőszerek, kézfertőtlenítők, folyékony szappanok, papír kéztörlők meglétét is ellenőrzik szúrópróbaszerűen a kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási, valamint fővárosi kerületi hivatalok – olvasható a Magyar Nemzet keddi lapszámában.

A lap az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás alapján azt írta, hogy az iskoláknak a központi ajánlás alapján mindenhol saját intézkedési tervet kellett kidolgozniuk. A kormány biztosította a tanévkezdéshez szükséges fertőtlenítőszer-mennyiséget, és októbertől minden iskolában biztosított lesz a lázmérés is.

A legfontosabb szabályokat rögzítő, folyamatosan aktualizált intézkedési terv elérhető az Oktatási Hivatal honlapján. Eszerint a tanítási órákon és foglalkozásokon nem kötelező a szájmaszk viselése, a közösségi terekben viszont mindenkinek el kell takarnia az arcát. Jó idő esetén a tanórák az udvaron is megtarthatók; kerülni kell az osztályok keveredését, fel kell függeszteni az úszásoktatást, délutáni sportköröket, énekkari és egyéb szabadidős foglalkozásokat, illetve el kell halasztani a rendezvényeket.

A nevelőtestületek főként az online térben szervezik meg az értekezleteiket és szakmai megbeszéléseiket. Szülő vagy más kísérő nem léphet be az iskolába.

Ha valahol a gondos óvintézkedések ellenére mégis megjelenik a fertőzés, akkor kizárólag az operatív törzs dönthet tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről, rendkívüli szünetet pedig az Oktatási Hivatal rendelhet el. Gyermekfelügyeletet az online tanítás, illetve szünet idején is biztosítanak.

MTI 2020. szeptember 15.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com