Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szignál
56
hallgató

„A kerekesszék nem akadály, hanem eszköz”

- 2021. május 18. 7:22 - 808 megtekintés

Schober László 2005-ben került kerekesszékbe, miután a gerincéről eltávolítottak egy jóindulatú daganatot, és deréktól lefelé részlegesen lebénult.

Bár 33 évesen gyökeresen megváltozott az élete, mégsem esett kétségbe. Ellenkezőleg, a pozitív gondolkodásának köszönhetően mozgássérültként is „talpra állt”, olyannyira, hogy ma már ő motiválja a sorstársait – írja cikkében a csalad.hu.

László, akit a hazai sportvilágban Óriásként ismernek és szólítanak, gyermekkorától kezdve aktívan sportolt.

– Kipróbáltam jó néhány sportágat: birkóztam, eveztem, kosaraztam, kézilabdáztam, versenytáncoltam, aikidoztam a műtétem előtt pedig mountain bike-versenyző voltam amatőr szinten – meséli. – Mígnem 1990-ben elkezdett fájni a lábam, egyre többször sajgott a térdem, amiről azt gondoltam, hogy biztosan az intenzív sport veszi túlságosan igénybe a lábamat. Később problémák adódtak a gerincemmel, és fájt a derekam is, egyre gyakrabban éreztem, hogy a lábam nem úgy működik, ahogy kellene, és az évek során egyre jobban bénult. 2005-ben egy MRI vizsgálat kimutatta, hogy a gerincvelő csatornámban egy jóindulatú daganat van, egy zsírcsomó, az okozza a fokozatos bénulást.

– 2005 augusztusában gerincműtéten estem át, amelynek során a gerincvelőm mellől kivették a zsírcsomó nagyobb részét, de az idegrostokról nem tudták eltávolítani, mert ha levették volna, akkor teljesen lebénultam volna, így azokon rajta hagyták és ezért lett egy részleges bénulás a lábamban. Hozzáteszem, ha egyáltalán nem került volna sor az operációra, akkor legkésőbb két év múlva ugyanúgy kerekesszékbe kerültem volna, csak akkor teljes mértékben béna lenne a lábam.

„Igyekeztem túllépni az engem ért csapáson”

– Amikor az orvos közölte, hogy egy komoly gerincműtét vár rám, első hallásra traumaként ért a hír, de az operáció után napról napra jobban lettem, minimálisan tudtam mozgatni a lábamat és napról-napra jöttek vissza a mozdulatok. Olyan gyorsan javultam, amin az orvosok is csodálkoztak – mondja László. – Az 5 hetes kórházi lábadozás után a rehabilitációm az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben zajlott. Egy ideig tudtam járni, járógéppel, de idővel olyan váratlan görcseim és intenzív fájdalmaim lettek, amelyek miatt ismét nem tudtam talpra állni, végül úgy döntöttem, hogy inkább maradok a kerekesszékben. Az OORI-ban, amikor már lehetett, rendszeresen lejártam az ottani konditerembe, ahol a felsőtestemet edzettem.

Amikor azt kérdezem tőle, lelkileg miként élte meg, hogy egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott az élete, mosolyogva válaszol.

– Alapvetően pozitívan gondolkodom, úgyhogy nem estem kétségbe attól, hogy kerekesszékbe kényszerültem. Nyilván a „rehabon” töltött 3 hónap alatt nekem is voltak mélypontjaim meg rosszabb napjaim, de az ott dolgozók mellett a szeretteim is odafigyeltek rám, én pedig 33 évesen igyekeztem túllépni az engem ért csapáson. Édesanyám rendszeresen bejárt hozzám a kórházba, majd később a rehabilitációs intézetbe is, ő volt az, aki végig tartotta bennem a lelket, mert bár alapvetően pozitívan gondolkodom, időnként nálam is előfordult, hogy mélypontra kerültem, amikor is nagy szükségem volt az ő jelenlétére és a lelki támogatására.

„Mindig találtam motivációt”

Amikor 2006 januárjában véget ért a rehabilitáció, az intézetből hazatérve nem kisebb feladat várt Óriásra, mint hogy felépítse az új életét.

– Otthon, a mindennapi életbe való visszatérésemben is teljes mértékben számíthattam édesanyámra – idézi fel az újratervezés időszakát. – Hozzáteszem, mozgássérültként elég hamar önállóvá váltam, mert nem sokkal azután, hogy hazamehettem az intézetből, a Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhetően hozzájutottam egy ún. aktív kerekesszékhez. Onnantól kezdve már saját magam intéztem a dolgaimat, és csak minimális szinten szorultam segítségre.

– A műtétem előtt 16 évig hentesként dolgoztam, de a történtek miatt azt a munkát nem tudtam folytatni. Ugyanakkor, hála istennek, a továbblépéshez megvolt a motivációm: pár hónapra rá visszaültem az iskolapadba, és 2 évvel később leérettségiztem. A szeretteim mellett a barátaim is nagyon sokat segítettek abban, hogy újból magamhoz térjek. Körülbelül 2 év kellett ahhoz, hogy megszokjam az új helyzetet. A pozitív gondolkodásom, az, hogy minden rosszban meglátom a jót, átlendített a nehézségeken. Úgy fogtam fel, az, hogy kerekesszékbe kerültem, nem azt jelenti, hogy megállt az élet, vagy hogy valami olyan dolog történt, ami miatt attól kezdve én már csak szomorkodni fogok és elvonulok a magányomba. A kerekesszékemet nem akadálynak, hanem eszköznek láttam, látom, és úgy gondolom, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Mindig találtam, találok olyan motivációt és célt, ami előre visz. Például a sportolásról sem akartam lemondani, ezért 2008-ban csatlakoztam a Törekvés Sportegyesület kosárlabdacsapatához, és azóta is töretlenül űzöm ezt a sportágat, már jó ideje a kerekesszékes kosárlabda válogatott tagjaként. Egyébként a becenevemet a kosarasoktól kaptam: a csapattársaim a 2 méter 5 centiméteres magasságom miatt neveztek el Óriásnak.

Edzőként is sikeres

Mint mondja, 2011-ben az egyik kerekesszékes ismerőse által került kapcsolatba a SUHANJ! Alapítvánnyal, amelynek önkéntes futója és segítője lett.

– Kezdetben egy ún. aktív kerekesszékkel „futottam” rész maratoni távokat, majd 2012-ben az alapítvány kapott egy kerekesszékre rácsatolható handbike-ot (kézi hajtású kerékpár – a szerk.), ezzel 2013-ban és 2014-ben a saját kategóriámban már megnyertem a 42 kilométeres távot – számol be az első sikerekről. – 2015-ben az alapítványnak köszönhetően megkaptam első igazi handbike-omat, amellyel még az év októberében részt vettem az első nemzetközi versenyemen, a Berlin Maratonon.

László másik szívügye a kranking, azaz az edzőteremben végzett, a magas intenzitású, zenés, felsőtestre fókuszáló kardio edzés. 2012-ben az országban elsőként szerzett kerekesszékesként krankinginstruktori képesítést harmadmagával, szintén az alapítvány támogatásával.

– Az elmúlt években számos alkalommal tartottam nyilvános edzéseket többezres látogatottságú fitneszrendezvényeken. A SUHANJ! Fitness megnyitása óta pedig az alapítvány integrált edzőtermében tartok órákat speciális krankcycle gépeken ép és fogyatékkal élő embereknek.

„A sorstársaimmal egymást motiváljuk”

A SUHANJ! Alapítvány legfőbb célkitűzése, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal, hogy az épek együtt sportoljanak a sérültekkel. Az edzéseken és a versenyeken a sorstársaival egymást motiválják.

– Amióta csatlakoztam az alapítvány csapatához, sok versenyen és szemléletformáló rendezvényen vettem részt, hogy megmutassam sorstársaimnak: annak ellenére, hogy ilyen helyzetbe kerültem, ugyanúgy tudok sportolni, mint mások – teszi hozzá. – Az önkéntesekkel rendszeresen tartunk motivációs előadásokat iskolákban, munkahelyeken, és nemcsak a mozgássérülteknek segítünk, hanem az épek látásmódját is szeretnénk formálni. A SUHANJ!-os csapatban egy igazán összetartó, támogató közösségre találtam, nagyszerű barátokra leltem, akikre mindig számíthatok, és nem utolsósorban önbizalmat kaptam.

„Jó párost alkotunk!”

László a pozitív hozzáállása, a nyitottsága és a közvetlensége miatt soha nem érezte úgy, hogy kerekesszékesként le kellene mondania a szerelemről. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy több mint 5 éve boldog párkapcsolatban él.

– Annak idején egy fitneszrendezvényen találkoztam először Anikóval, de csak egy évvel később, a közösségi médiát felhasználva kezdtünk el ismerkedni, és nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk – emlékszik vissza a szerelmük hajnalára.

László elmondása szerint Anikó számára egy pillanatig sem jelentett problémát, hogy egy mozgássérült férfival él együtt.

– Amit nyilván megkönnyített az a tény is, hogy a mozgáskorlátozottságom szinte semmiben nem akadályoz – jegyzi meg Óriás. – Teljesen önálló vagyok, főzök, mosok, takarítok, ha arról van szó. Azon kívül, ha nincs járványhelyzet, akkor napi szinten tömegközlekedem. Kertes házban lakunk, és amit csak lehet, együtt csinálunk. Egyvalamiben viszont különbözünk: a drágám szeret (gyógy)fürdőbe járni, én viszont nem rajongok a fürdőzésért. Ellenben sokat kirándulunk, és nagyokat sétálunk, a Budai-hegységet különösen szeretjük. Ami még nagyon sokat jelent számomra az az, hogy Anikó mindig elkísér a különböző sportversenyekre, minden alkalommal ott van mellettem szurkolóként, biztat, támogat, drukkol nekem, ami megsokszorozza az energiámat. Mi ketten igazán jó párost alkotunk! – meséli mosolyogva.

„Minden csak hozzáállás kérdése”

László „békeidőben” hetente 6-szor sportol, beleértve a kosárlabdaedzéseket is, és mint mondja, a rendszeres, aktív mozgás tartja karban.

– A műtétem után fel kellett hagynom az eredeti szakmámmal: helyette bejött a sport „nagy dózisban” az életembe: edzéseket tartok, ez lett a munkám, és ez a hobbim is.

László tele van tervekkel, az is elárulja, az egyik legnagyobb vágya, hogy teljes szakaszon teljesítse, vagyis „végigfussa” a 221 kilométeres Ultrabalatont. Eredetileg idénre tervezte a nagy projektet, de a járványhelyzet felülírta a tervét. Persze, ami késik, nem múlik, jegyzi meg a tőle megszokott derűvel. És ha már a jókedvéről esik szó…

– Amikor tömegközlekedem, az emberek sokszor tágra nyílt szemmel néznek rám, mert nem tudják hová tenni azt, hogy mozgássérültként nemhogy nem szomorkodom, hanem ellenkezőleg, mosolygok és jókedvű vagyok – meséli. – Sokan oda is jönnek hozzám és azt mondják: „Olyan jó magára nézni, mert bár itt ül ebben a kerekesszékben, mégis sugárzik az arca, láthatóan kiegyensúlyozott és boldog.” Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések rendre megerősítik a hitemet abban, hogy minden csak hozzáállás kérdése. (Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 6 = negyven kettő

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 16. kedd, Csongor napja van.
Az év 16. hete és 107. napja.
Holnap Rudolf napja lesz.

1518. A királyi város a szent korona tulajdona. II. Lajos király tudtára adta Eperjesnek, hogy kénytelen volt ugyan e várost Perényi nádornak elzálogosítani, de mielőbb kiváltja, s addig is zsaroltatni nem engedi.


1865. Húsvét. Deák Ferenc híressé vált cikke a Pesti Naplóban megjelent, melyben kimutatni igyekezett, hogy a nemzet kész törvényeit a birodalommal összhangba hozni.


Váci Mihály
/ 1924. dec.25. - 1970. ápr. 16. /

Százhuszat verő szív

"...Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,
úgy gyűlöltem és szerettem:
mindenhez úgy fogtam, kívánva,
hogy az legyen a vesztem!
Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,
ahogy érdemes élni!
Egy emberöltőt éltem - de a sorsom
történelem és ezerévnyi!"

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com