Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Médiaválogatott - Sztártitkok
53
hallgató

A közösségi befogadás erősítése Szombathelyen

- 2020. február 25. 7:41 - 675 megtekintés

A Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény szombathelyi székhelyén és a táplánszentkereszti telephelyén jó ütemben halad a kiváltás folyamata, azaz az intézményi ellátásról, a közösségi szolgáltatásokra való áttérés.

Felépültek a 12 férőhelyes támogatott lakhatást biztosító lakóházak és annak érdekében, hogy az oda kiköltöző fogyatékos emberek befogadása minél sikeresebb legyen, folyamatosan zajlik a település közösségi befogadásának erősítése is, melynek egyik kiemelkedő eszköze évek óta az „Együtt élünk!” rendezvénysorozat.

A Nyugat-Dunántúl egyik legfontosabb szerepet betöltő városában, Szombathelyen található a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény székhelye, mely kiváltással érintett intézmény Vas megyében és egyben az EFOP-2.2.2-17-2017-00012 számú projekt egyik megvalósulási helyszíne. A településen két 12 férőhelyes, támogatott lakhatást biztosító, akadálymentes új ház épült fel. Az infrastrukturális fejlesztések mellett természetesen a fogyatékos emberek közösségi befogadásának erősítése is kiemelkedő célkitűzés. A lakosság figyelemfelhívásának és érzékenyítésének egy jól bevált módszere az „Együtt élünk!” programsorozat, amelyet már 7. alkalommal rendeztek meg a szombathelyi Oladi Általános Művelődési Központban. Az érdeklődők egy héten keresztül betekintést nyerhettek a vakok hétköznapi életébe, valamint az is kiderült, hogyan lehet „jól” segíteni a látássérült személyeknek. Szombathelyen – a segítés városában – a programokon eddig több mint kétezer ember tapasztalhatta meg a fogyatékossággal élők világát. Az elmúlt években – és most is – a legnagyobb érdeklődés a „láthatatlan kiállítás” iránt mutatkozott, ahol egy lesötétített teremben, látássérült emberek segítségével lehetett kipróbálni a mindennapi élet „apró feladatait”: sötétben közlekedni, áthúzni az ágyneműt, bepakolni egy iskolatáskát, felismerni tárgyakat, ruhákat, pénzt, gyümölcsöt, fűszereket.

A rendezvénysorozat nem csak a programok színességében, hanem a szervezetek összefogásában is példaértékű. A szervezők között volt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségéhez tartozó Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény, a Boza Gáborné Alapítvány, a Szülőföld Kulturális, Sport és Örökségvédelmi Egyesület, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete, a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete, a Vas Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház és a Savaria Lions Club is. A rendezvényt dr. László Győző, Szombathely MJV alpolgármestere nyitotta meg, majd felszólalt dr. Balázsy Péter megyei főjegyző, valamint dr. Puskás Tivadar, Szombathely korábbi polgármestere. Beszédet mondott továbbá dr. Huszár Lilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltségének igazgatója és Fekete Árpád, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény vezetője.

Fekete Árpád, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény vezetője elmondta, hogy nemcsak a fehér bot napjához kötődően vannak programjaik, de az elmúlt időszakban szakmai előadások, kulturális és sportrendezvények, interaktív játékok és különböző érzékenyítő szimulációs gyakorlatok színesítették az életüket. Az „Együtt élünk!” program foglalkozásain részt vehettek a polgármesteri hivatal munkatársai, a szolgáltató szektor szereplői, a szociális terület szakemberei, valamint az érdeklődő látogatók. A szervezők 2019-ben is megszólították az általános és középiskolás diákokat, hiszen a rendezvénynek helyet adó szombathelyi rendezvényhelyszín aulájában látásfogyatékossággal élőket segítő eszközöket is kiállítottak: beszélő lázmérőt, konyhai mérleget, órát, beszélő vérnyomásmérőt, vércukorszintmérőt, amelyek nemcsak mutatják, hanem mondják is a mért értéket. Bemutatták a Braille-írást tudó írógépet, az óriási nyomógombokkal rendelkező telefont, a nagyméretű sakkot, amelynek figurái csapokkal rögzíthetők a táblán, hogy ne boruljanak fel, és a sötét színt a bábuk fején egy kis pöcök jelzi.

Az intézményvezetőnek meggyőződése, hogy a résztvevők az új információk és tapasztalatok birtokában más szemmel tekintenek a fogyatékossággal élő embertársaikra, a diszkrimináció és az elutasítás helyett az elfogadás és az empátia kerül előtérbe. A rendezvénysorozat évről évre lehetőséget biztosít a „látás nélkül meghódítható világ” sokrétűbb megismerésére.

Talán nincs is olyan iskola Szombathelyen, amelynek diákjai a hét év alatt ne jártak volna az „Együtt élünk!” hét programjain. Az évek során folyamatosan telt házzal zajlanak a rendezvények, egymást követik a foglalkozásokon az iskolai osztályok, sőt még a falugondnokok regionális képzésébe is beillesztették ezt a programot. Testközelből láthatják a vakvezető kutyát munka közben és megismerkedhetnek a siketek jelnyelvének alapjaival. A mozgássérültek világához kerekesszékes pingpongozás és akadálypálya viszi közelebb a gyerekeket és a felnőtteket.

A rendezvénysorozat zárónapja minden évben családi nappá alakul át. Egész nap különböző bemutatók, csörgőlabda- bajnokság, kerekesszékes vívás, tandem kerékpározás, filmvetítés, kiállítás és szem-szűrővizsgálatok közül válogathatnak az odalátogatók, akik a program végén a látásfogyatékos művészek koncertjét is meghallgathatják.

A Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény szombathelyi székhelyén és a táplánszentkereszti telephelyén 2020-ban is terveznek programokat, melyek a fogyatékos emberek közösségi befogadását erősítik.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com