A lutoni reptér padlóján kellett vonszolnia magát – perel a parasportoló

Beküldve ide: Mozgássérült | 0

Justin Levene végig vonszolta magát a London közeli repülőtéren, miután nem kapott megfelelő kerekesszéket. A tavalyi eset miatt perli a repteret.

A lutoni reptér padlóján kellett vonszolnia magát - perel a parasportoló. Képforrása a hvg.hu..jpg

A húsz éves férfi tavaly augusztusban Lutonba leszállva szembesült azzal, hogy a kézzel hajtható kerekesszékét a repülőgépen hagyták. A London közeli reptér személyzete ekkor felajánlotta Justin Levene-nek, hogy egy, kézzel nem hajtható, betegszállító kerekesszékbe bele tudják ültetni, és az egyik alkalmazott áttolja a férfit a repülőtéren, egészen a taxiig. Levene megkérdezte, hogy a betegszállító eszköz helyett nem áll-e esetleg rendelkezésre elektromos kereksszék, mert azzal függetlenül, önállóan tudna mozogni, közlekedni, de nem volt ilyen a reptéren. A deréktól lefelé teljesen lebénult, parasportolóként és más mozgássérült emberek trénereként dologzó férfi ekkor úgy döntött, hogy nem él a nem önhajtó kerekesszékkel, mert azt megalázónak és degradálónak találta. Így fogta magát és a karjai segítségével húzta magát a padlón, egészen addig haladt így, amig nem talált egy bevásárló kocsit, amelyre ráülve tudott tovább közlekedni. A férfi most perli a lutoni repteret, mert szerinte ma már alapvető, hogy egy reptéren – bármekkora is legyen az – legalább kézzel hajthatós kerekesszéket biztosítani tudjanak a rászoruló utasoknak. A videó az alábbiakban nézhető meg.

Forrás: HVG.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


7 - = kettő

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..