Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
56
hallgató

A SIKET SPORTOLÓKAT ÜNNEPELTÜK JÚNIUS 2-ÁN

- 2020. június 4. 19:40 - 796 megtekintés

Június 2-át 2017-ben nyilvánította egyhangúlag az Országgyűlés a magyar siketsport napjának.

Bár a koronavírus-járvány és a világban zajló politikai események mellett akár el is törpülhetne, mégis fontos megemlékeznünk a magyar siketsport napjáról, amit minden év június 2-án tartanak meg Magyarországon 2017 óta.

Hazánkban több mint hatvanezer siket ember él, akik számára egyenlő feltételeket kell biztosítani a mindennapi életben, így a sport területén is – írta a nappal kapcsolatban a Fidesz frakció közleményében.

„A siket sportolók legnagyobb világversenye a Siketlimpia. Az első nyári játékokat 1924-ben rendezték meg Párizsban, míg a téli játékokra 1949-ben került sor. A négyévente megrendezendő nyári eseményeken 32, a téli siketlimpián pedig öt sportágból kerülnek ki a legjobbak. Elmondhatjuk, hogy a megmérettetéseken mindig van magyar résztvevő és a több száz élsportoló mellett több ezren szabadidő-sportolóként versenyeznek. Örömteli, hogy a 2019-es téli siketlimpián sikerült a női és férfi curlingcsapatnak a hatodik helyen végeznie, míg az alpesi sí kombinációban a 7. helyen végzett a magyar versenyző, Tulcsik Melinda.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a hazai siket sportéletet segíti a SINOSZ Sportcentrum, mely otthon ad a Siketek Sport Clubjának is. A hitelesített kézilabda- és futsalpályával ellátott sportcsarnokban nem csak labdajátékokra van lehetőség, hanem biztosítottak a küzdősport-foglalkozások is. Ez a központ az állami támogatás mellett a siket sportolók összefogásával épült meg és stabil, érdemi segítséget jelent a siketlimpikonjaink számára.

A koronavírus által okozott járványhelyzet a siketsportot sem kerülte el, több idei EB-t és VB-t lemondtak vagy elhalasztottak, ám ettől függetlenül a siket sportolóink ugyanúgy készülnek, edzenek a lehetőségekhez mérten, hiszen jövőre lesz a XXIV. Nyári Siketlimpia. Ezúton is kitartást kívánunk nekik! Hazánkban megbecsüljük és támogatjuk sportolóinkat, és a jövőben is tenni fogunk azért, hogy még jobb feltételek között készülhessenek a versenyekre.

Köszönjük a siket sportolókkal foglalkozó szervezetek, szakemberek és edzők munkáját!” – írta a Fidesz keddi közleményében.

(Forrás:az aktuális.blogstar.hu/MTI OS)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


öt * 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com