Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal (Ha nem jelenik meg a lejátszó, frissítse a képernyőolvasóval a képernyőt - JAWS+ESC)

Lejátszás

Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el

Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ez hallható a rádióban:
Aquagen Girl - Uhh Uhh Yeah Yeah

Hallgatók száma: 4

Híreink a JAWS képenyrőolvasóhoz készített Kutatási modul segítségével is olvashatóak!

A Starbucks új kávézójának minden munkatársa folyékony jelelő
- 2020. július 2. 8:00 - 50 megtekintés

Minden idők legismertebb, egyben legsikeresebb globális kávézólánca, a Starbucks legújabb nagy gurítása, hogy olyan egységet nyitott Japánban, amely a sikereket és nagyothallókat is hatékonyan ki tudja szolgálni.

Jelelő boltok – leginkább így fordíthatjuk magyarra, hogyan nevezi a Starbucks nemzetközi kávézólánc egyik legújabb ötletét, amit már Japánban is sikerrel megvalósított. A Starbucks június 24-én jelentette be, és 3 nappal később már meg is nyitott Tokió Kunitachi city nevű negyedében speciális kávézójuk a helyi siket és nagyothalló közönség kiszolgálására.

A hagyományostól eltérő siket barát kiszolgálás leginkább azt jelenti, hogy a kávézó mind a 19 munkatársa maga is siket, így professzionális jelnyelv használó. Ezek után nem kérdés, hogy a megfelelő barista ismeretek birtokában minden további nélkül ki tudják szolgálni sorstársaikat. Maga a kávézó design-ja is utal a siketségre, ahogy számos más digitális eszköz is segíti majd a speciális kommunikációt, köztük konzolok és érintéses rendelésre alkalmas menüfelületek.

A Starbucks érzékeny üzletpolitikája nem ma született: amióta a kávézólánc 1996-ban megvetette a lábát Japánban, alkalmaznak siket és nagyothalló munkatársakat, akik az idők során a csapat leginspirálóbb munkatársainak bizonyultak. Nem csupán a kollégák, ugyanúgy a vásárlók számára is – árulta el a Takafumi Minaguchi, a Starbucks japán kirendeltségének vezérigazgatója.

Természetesen az új, progresszív japán kávézó nem csupán a siket és nagyothalló vendégeket várja számukra kényelmes környezetben, ugyanúgy számítanak a halló vásárlókra is, hiszen a cél nem az elszigetelés, hanem a közösségépítés – derült ki a Boredpanda beszámolójából.

A tokiói az ötödik hasonló egység a Starbucks üzleteinek sorában, van már jelelő kávézójuk például Washingtonban, Kínában és Malajziában is.

Itt, a Starbucks Asia oldalán képeket is találtok az új japán kávézóról. 

(Forrás:a NLC.HU)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - = 0

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

Jooble

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: - Fodor Tomival
    Tarts velünk a "Mega slágerek világába"! Minden hétköznap 17-20 óra között jelentkezik a Dolce vita Music Show Fodor Tomival a Hobby Rádióban! Tarts Tomival és ő feldobja a délutánod!
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2020. augusztus 5. szerda, Krisztina napja van.
Az év 32. hete és 218. napja.
Holnap Berta, Bettina napja lesz.

1848. Az első magyar bankjegyek. Kossuth pénzügyminiszter az osztrákok jóváhagyásával1 és 2 forintos bankjegyek kibocsátását kezdte meg.


1963. A Fővárosi Operettszínház a Csárdáskirálynő előadásával Triesztben megkezdi olaszországi vendégszereplését.


Petőfi Sándor: Augusztus 5 - én

"Itt a gyűrű, itt a gyűrű,
Itt van végre ujjamon!
Itt van ajka, itt van ajka,
Itt van végre ajkamon.

Oh, mily édes, oh , mi édes
A csók piros ajakán!
A kerek világnak minden
Édessége itt van tán.

Csókolj, csókolj...senki sem lát...
Szíjjad, szíjjad ajkamat!
S ha látnak is? jegyeseknek
Csókolózni már szabad..."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 304
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com