Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Inflagranti - El nem mondott szó
53
hallgató

A stroke-ot nem elég túlélni: a felépüléshez szakmai segítség kell

- 2020. október 29. 7:08 - 764 megtekintés

A Strokeinfó Alapítvány harmadik alkalommal rendezi meg éves konferenciáját – első ízben online – 2020. október 30-án a Stroke Világnapja alkalmából.

Az idei konferenciával az Alapítvány a rehabilitáció, valamint a másodlagos megelőzés fontosságára kívánja felhívni a stroke-n átesett betegek és a hozzátartozójuk figyelmét. Az egész napos rendezvényen egészségügyben dolgozó szakemberek mutatják be a különböző terápiás és az életminőséget javító lehetőségeket.

2019-ben Magyarországon 11.488 fő halt meg stroke következtében (KSH), mellyel a betegség a 3. leggyakoribb halálok volt. Infarktusnál a betegek 12-18 százaléka, agyvérzésnél 43-51 százalék hal meg egy hónapon belül, míg további 22-25 százalék egy éven belül. (szeretemazeletem.hu) A túlélők 30 százaléka tartós ápolásra szorul.

Becslések szerint ma Magyarországon 300 ezer főre tehető azon betegek száma, akik tartós egeszségkárosodást szenvedtek stroke miatt. (Prof. Dr. Nagy Zolán, Semmelweis Senior Akadémia, 2019)

Sarkadi Gabriella, a Strokeinfó Alapítvány kuratóriumának elnöke a következőt nyilatkozta:

Én sem hittem, hogy pont velem történik meg! 36 éves voltam, amikor elért ez a betegség. Egyszerre érzem áldásnak és felelősségnek, hogy sorstársaimnak segíteni tudok. Az ez évi konferencián arra szeretnénk fektetni a hangsúlyt, hogy a betegek és hozzátartozóik minél szélesebb köre ismerje meg az elérhető terápiákat, amelyek eredményesen alkalmazhatóak a stroke utáni rehabilitációban. Az idei programunkkal az érintettek és a szakemberek egymásra találását kívánjuk támogatni.

Az egész napos online konferencián mintegy 20 előadás és kisfilm keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a stroke-túlélők, sérült emberek életével, megváltozott élethelyzetük kérdéseivel, terápiás lehetőségekkel – többek között mozgás-, és beszédterápiák, – és az agyi érkatasztrófa előtti és utáni megelőzéssel. Továbbá egy kerekasztal-beszélgetést hallhatnak a Strokeinfó Alapítvány és az ÉTA Országos Szövetség vezetőivel a stroke utáni készségek elvesztéséből való felépülés útjáról, ennek feltételeiről és eszközeiről (pl. közösségépítés).

Az online konferencia elsősorban a stroke-n átesett betegnek, és hozzátartozóiknak szól, illetve mindazon érdeklődőnek, akik szeretnének többet megtudni a különböző életminőséget javító terápiás lehetőségekről.

A rendezvényt élőben (regisztráció nélkül) a Strokeinfó Alapítvány Facebook oldalán lehet követni.

Az előadók listája és a részletes program az esemény Facebook oldalán található:

A Strokeinfó Alapítványról

A Strokeinfó Alapítvány 2011-ben alakult, az egyetlen országos hatókörű stroke betegszervezet Magyarországon. Az Alapítvány céljai: a stroke (elsődleges és másodlagos) megelőzéséről közérthető és a hétköznapokban jól használható módon tájékoztasson, illetve mutasson új látásmódokat a medicina területén, információt adjon arról, hogy a túlélők (a gyógyulók) a rehabilitációról kikerülve hogyan és hol folytathatják felépülésüket. A gyógyulók kapcsolattartását és közösségük építését számos módon segítik elő. Közösségük a Facebookon 2014-ben indult, jelenleg 3400 taggal Magyarország legnagyobb stroke önsegítő csoportja. A csoport tagjai tapasztalataikkal, tanácsaikkal, lelki támogatással, releváns cikkek felkutatásával segítik egymást. 2017-ben indult útjára az első stroke-túlélő klubunk, valamint az évenként megrendezésre kerülendő 5 napos stroke-rekreációs tábor.

A Stroke Világnapja – Október 29.

Vancouverben, a World Stroke Congress 2004-ben elhatározza a WSO – World Stroke Organization – Stroke Világszervezet létrehozását, mely 2006-ban valósult meg, 85 ország részvételével. Ekkor tartották az első Stroke Világnapját.

A Közép- és Kelet Európai Stroke Társaság Prof. Dr. Nagy Zoltán kezdeményezésére jött létre, melynek ő volt első elnöke is 1996-2001 között.

Tények a stroke-ról

  • Évente világszerte 15 millió ember szenved stroke-ot. Közülük 5 millióan meghalnak, további 5 millió pedig maradandó fogyatékossággal él, ami terhet ró a családra és a közösségre. (WHO)
  • Okai: elsősorban magas vérnyomás, dohányzás, szív- érrendszeri betegségek, fizikai inaktivitás, egészségtelen táplálkozás, hormon tartalmú tabletták, fokozott stressz. (WHO)
  • Az agyi érkatasztrófák abszolút száma folyamatosan növekszik a népesség elöregedése miatt. (WHO, http://www.emro.who.int/health-topics/stroke-cerebrovascular-accident/index.html, 2020.)
  • Az elmúlt négy évtizedben a stroke előfordulása 42% -kal csökkent a magas jövedelmű országokban. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban több mint kétszeresére nőtt. (WHO)
  • Annak ellenére, hogy egy ország társadalmi-gazdasági fejlődésére óriási hatással van, ez a növekvő válság mindeddig nagyon kevés figyelmet kapott. (WHO, https://www.who.int/bulletin/volumes/94/9/16-181636/en/, 2016.)
  • Összességében a stroke-on átesett betegek mintegy ötöde tudja a korábbi életvitelét folytatni. (webbeteg, https://www.webbeteg.hu/cikkek/stroke/24/hajlamos-on-a-stroke-ra, 2019.)
  • Az EU-27-ben 1,68 millió haláleset történt a keringési rendszer betegségei miatt 2016-ban, ezzel a vezető halálok, közvetlenül a stroke miatt közel 422 000 ember halt meg (23% ). ( Eurostat)
  • Magyarországot Bulgária, Románia, Lettország, Észtország és Litvánia előzi meg. Ezekben az országokban az összes halálozás 2/3-át a szív- érrendszeri betegségek okozzák, és a nőket inkább érinti, mint a férfiakat.( Eurostat, https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Cardiovascular_diseases_statistics, 2020.)
  • Magyarországon stroke miatt 2018-ban 4851 férfi, 6416 nő (összesen: 11 267 fő), 2019-ben 4981 férfi és 6507 (összesen 11 488 fő) vesztette életét. (KSH, 2020.)
  • A Magyar Stroke Társaság által rendezett lakossági szűrővizsgálaton több mint haterez szűrést végeztek el szakemberek, amelynek statisztikái alapján kijelenthető, hogy a vizsgálatokon részt vevők közel fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, nem változtatnak életvitelükön, akkor néhány éven belül nagy esélye van arra, hogy szélütést kapjon. (Magyar Stroke Társaság, Napi.hu, 2017.) (Forrás: Rehabportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 109. napja.
Holnap Emma napja lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com