Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szemfüles - a Vakok Szombathelyi Egyesületének m*sora
50
hallgató

A veséink velünk öregszenek

- 2014. március 16. 13:35 - 1888 megtekintés


A kor előrehaladtával a vesék méreganyag e
ltávolító és folyadék kiválasztó képessége természetes módon is fokozatosan csökken, de ezen túl minél idősebb valaki annál nagyobb az esélye, hogy ez kóros mértékűvé válik és orvosi kezelést igényel. Minden év március második csütörtökén, a Vese Világnapja alkalmából, világszerte a veseelégtelenségre, idén a vesék öregedése következtében kialakuló krónikus vesebetegségre hívták fel a figyelmet. A világnap eseménysorozatához a B. Braun Avitum Hungary Zrt. 10. számú dialízisközpontja (Debrecen, Bartók Béla u. 2-26.) is csatlakozott, és március 13-án 13 és 15 óra között Nyílt Napot tart a vese betegségeinek és annak leghatékonyabb kezelési eljárásainak széleskörű megismertetése érdekében.

Veséink sok funkciót ellátó szervek, amelyek számos, egészségünk szempontjából alapvető feladatot látnak el. A legfőbb feladatuk, hogy kiszűrjék a vérből a méreganyagokat, de többek között a szervezet só- és vízháztartásáért, valamint a vérnyomást, és a kalcium-anyagcserét szabályozó hormonok előállításáért is felelnek.

A vesék egyenként átlagosan egymillió érgomolyagot és szűrőcsatornácskát (nefront) tartalmaznak, amelyek apró szűrőként működnek. Ahogy egyre idősebbek leszünk, egyre kevesebb működőképes nefronnak kell ugyanazt a feladatot ellátnia. Bizonyos fokig az egészséges nefronok képesek átvenni az idő során rájuk jutó többletfeladatot, azonban ha ezek valamilyen betegség következtében tömegesen megsérülnek, a vesék nem képesek többé megfelelően ellátni feladatukat. Gyorsan kialakuló, akut vesebetegség esetén többnyire a vese működése kórházi kezeléssel 6-8 hét alatt akár teljesen helyreállítható, azonban ha a funkcióvesztés nem állítható meg, csak lassítható, krónikus vesebetegségről beszélünk. A romlás mértéke és üteme változó lehet, azonban maga a betegség ebben az esetben visszafordíthatatlan.

A krónikus vesebetegség kialakulásának hátterében leggyakrabban olyan népbetegségek állnak, mint a cukorbetegség és a magas vérnyomás, valamint ezek együttese. Emellett napjainkban a nem megfelelő folyadékfogyasztás és a gyógyszerek meggondolatlan mértékű használata is növeli a vesebetegek számát. A vesék károsodása következében a vizelettel ürített anyagok mennyisége lecsökken, és a méreganyagok felhalmozódnak a szervezetben. Ezt az állapotot gyakran fáradékonyság, étvágytalanság, sápadtság, émelygés és bőrviszketés tünetei kísérik, amelyek sokszor már csak előrehaladott állapotban okoznak panaszokat a betegnek.

Pedig az időben felismert vesebetegség kezelhető, progressziója lassítható. Fontos, hogy ebben háziorvosunk segítségét kérjük, aki egy vérvétel, valamint egy vizeletvizsgálat kiértékelésével ellenőrizheti, hogy a vesék milyen hatásfokkal választják ki a méreganyagokat. Ha a vese tisztítóképessége 10 ml vér/perc alá csökken, vesepótló kezelés szükséges, mert ilyenkor a vérben felhalmozódott méreganyagok életveszélyes állapotot idézhetnek elő. A művesekezelés során ezeket az anyagokat egy mesterséges szűrő és egy dialízisgép segítségével távolítják el a vérből.

„Dialízisközpontunkban több mint 210 vesebeteg számára biztosítunk dialízist, akik minden másnap jönnek hozzánk kezelésre. Közülük 50 beteg a kényelmesebb, otthoni hasi dialízist választotta” – mondta el a Vese Világnapja kapcsán Dr Borbás Béla a B. Braun Avitum Hungary Zrt. debreceni dialízisközpontjának orvosigazgatója.

Ma már a krónikus vesebetegséggel hosszú távon együtt lehet élni, és az életben tartó dialíziskezelés minden érintett beteg számára elérhető. A dialízisszolgáltatók minőségi műveseszolgáltatást nyújtanak a beteg életminőségének megtartása mellett, amely lehetővé teszi azt, hogy az alkalmas betegek veseátültetésben részesülhessenek.

A B. Braun Avitumról
A B. Braun-vállalatcsoport 1839-es alapítása óta mára a világ egyik vezető egészségügyi vállalkozásává nőtte ki magát, amelyet Magyarországon a B. Braun Medical Kft. és a B. Braun Avitum Hungary Zrt. képvisel. A két cég közel 2000 munkatársával a magyarországi egészségügyi piac egyik legnagyobb szereplője.
A B. Braun Avitum Hungary Zrt. 1989-ben Magyarországon elsőként, a Szent Imre Kórház területén hozott létre magánegészségügyi létesítményt, ezzel megkezdve egy országos dialízishálózat kiépítését. Jelenleg a B. Braun Avitum Hungary Zrt. az ország 18 pontján működtet európai színvonalú, a legkorszerűbb orvostechnikával felszerelt dialízisközpontot, ahol a magyar vesebetegek közel 40 százaléka számára biztosítja az életben tartókezeléseket.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három + 1 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com