Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Esti mese
67
hallgató

Akadálymentes szakmai képzések indulnak hallássérültek számára

- 2017. augusztus 23. 18:15 - 1219 megtekintés

Végre megvalósul a hallássérültek akadálymentes szakmai képzése Magyarországon – mondta el rádiónknak Dubniczki Csilla, a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért szervezet kapcsolattartója. 12 szakmát tanulhatnak akadálymentesen, ehhez keresnek együttműködő partnereket a szervezők.

Magyarországon először indulhat egyszerre a hallássérültek, főleg siket emberek szakmai képzése és ezzel együtt akadálymentes betanításhoz szükséges tananyag fejlesztése a HORECA (HOtel – REstarurant –CAtering, azaz hotel-szálloda-vendéglátás) szektorban. A 2019-ig tartó projekt a nemzetközi ERASMUS + program által konzorciumban valósul meg, melynek hazai partnerszervezete Lengyelország és Görögország mellett a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért. Júniusban Görögország adott otthont a harmadik projektegyeztető találkozónak, előtte Magyarországon és Lengyelországban történt mindez.

Miért van erre szükség?

Több szempontból is fontos mérföldkőnek számít ez a program.

Ha abból indulunk ki, hogy a jelenleg munkaképes siket emberek döntő többsége azért nem tud elhelyezkedni, mert az iskolában egyáltalán nem, vagy rosszul tanultak meg jelelni, hogy nem ismerik a magyar nyelv és nyelvtan szabályait, szókincsük gyenge, hogy az általános iskola után nem tudnak minőségi képzésben részt venni, mert nincs számukra akadálymentesített szakmai képzés – akkor máris elérkeztünk a kommunikációképtelenség és ezzel az elhelyezkedés problémájához.

Megfelelő kommunikáció nélkül pedig a tanulásra sem lesznek motiváltak a hallássérültek, később pedig a munkavállalás során általában csak egyszerű betanított munkát végezhetnek. Sokan közülük hamar feladják az álláskeresést, csökken az önbizalmuk, önértékelésük a kudarcok által, hiszen hallássérültként nem tudnak érvényesülni a munkaerő-piacon, a munkaadók pedig félnek az alkalmazásuktól. Több okból is: nincs idő és türelem, nincs elég ember a betanításukhoz. A betanítás nem akadálymentesítve történik, nincs vizuális rásegítés, nincs megfelelőn vizualizált szakmai oktatóanyag.

Az ERASMUS + program lényege a siket emberek 12 szakmára való betanítása a szállodaiparban és a vendéglátás területén. Ennek a nemzetközi projektnek a 3 fő lépése:

1. Munkaadóknak szóló kézikönyv elkészítése, mely bemutatja a siket emberek világát, kultúráját, szokásait, életét és a kommunikációs lehetőségeket, a munkahelyi környezet és kommunikáció akadálymentesítésének lehetőségeit.

2. Az egyes szakmákat bemutató tananyag kidolgozása és ezeknek a jelnyelvi, feliratozott változatának elkészítése oktatóvideók formájában.

3. A 12 szakmához tartozó szakmaspecifikus jelnyelvi szótár elkészítése.

Mindez a partnerországok nyelvén is lefordítva jelenik meg, azaz angolul, lengyelül, görögül és magyarul. Ezzel a projekttel világszerte több ezer hallássérült munkavállalónak nyílik meg a lehetőség szakmát tanulni, végzettséget szerezni és méltó munkát vállalni.

Milyen szakmákat tanulhatnak a siket emberek?

A szállodaipar és a vendéglátás területén 12 szakmát sajátíthatnak el a siket és nagyothalló munkavállalók.

Ezek a szakmák:

. pincér-asszisztens
. csapos asszisztens
. barista (kávékészítő mester)
. séf
. kukta
. cukrász
. cukrász asszisztens
. portás
. pék
. szobalány
. karbantartó-asszisztens
. kertész/medencetakarító

Minden partnerszervezet vállalta a szakmák részletes tananyagának a kidolgozását. A Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért 3 szakma tananyagát dolgozza ki: pék, szobalány és kertész- medence karbantartó

A barista, a pék tananyaga már elkészült és jelenleg fordítás alatt van, a barista szakmát bemutató videó pedig megtekinthető az alábbi linken:
https://www.faceb…e_internal

Hol tartunk most?

A 2019-ig tartó projekt első lépéseként – a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért szakemberei által elkészült a Siketek a munka világában című, a siket kultúrát, a siket emberek életét, szokásait, kommunikációját, munkamorálját, akadálymentesítési lehetőségeit bemutató kézikönyv a munkaadók számára. Olyan átfogó és könnyen olvasható kézikönyv, mely minden hallássérülteket foglalkoztató munkaadónak ajánlott elolvasni. Mélyebben megérti a siketek világát és ezáltal erősíti elfogadásukat, tippeket kap a kommunikáció módjaira.

Mert ne feledjük: a hallássérültek is ugyanolyan emberek, mint mások, csupán kommunikációs akadályaik vannak. Ők is képesek tanulni, tudnak és szeretnek is dolgozni, ha ehhez megfelelő segítséget kapnak. Ez a segítség és a lehetőség az ERASMUS program által végre elérhetővé válik számukra.

Az Alapítvány július elejétől megkezdte a kézikönyv eljuttatását azoknak a jelenlegi és leendő munkaadóknak, akik a későbbiekben vállalják a hallássérültek betanítását és alkalmazását a szállodaipar és vendéglátás területén.

A vélemények, tapasztalatok begyűjtésével párhuzamosan minden partnerszervezetnél zajlik az egyes szakmák tananyagának kidolgozása, majd jövő évben a feliratozott, jelnyelvi oktatóvideókon való rögzítése.

Ez egy hatalmas lehetőség a hallássérültek hazai és nemzetközi szakmai képzése terén, és Magyarországon is, hiszen ilyen jellegű képzés még nem volt.

Az Alapítvány továbbra is várja a szállodaipar és a vendéglátás területéről az együttműködő partnerek, munkaadók jelentkezését az ország egész területéről, valamint azoknak a szakembereknek a jelentkezését, akik szívesen részt vennének ebben a programban. Facebook oldalainkon – Hallássérültek Munkavállalása és a Munka-Kör Alapítvány oldalon folyamatosan tesszük közzé a programmal kapcsolatos tájékoztatókat, videókat.

Elérhetőség:
Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 81.
Telefon: +36 1 274 2607
E-mail: munkakoralapitvany [KUKAC] t-online [PONT] hu
További információ:www.munkakoralap.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- három = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com