Akadályokkal nehezített hétköznapok – Közlekedés mozgássérülten

Beküldve ide: Mozgássérült | 0

Mozgássérültként, kerekesszékkel tömegközlekedni, eljutni valahova nem könnyű dolog. Az érintettek nap mint nap átélik ezeket a helyzeteket, és már jól kialakult módszereik vannak arra, hogyan tudnak eljutni bizonyos helyekre.

Akadályokkal nehezített hétköznapok – Közlekedés mozgássérülten Fotó Molnár Sándor.jpg

– Az a mozgássérült ember, aki olyan szerencsés, hogy van egy gépjárműve, és megfelelően tudja használni azt, az gyakorlatilag eljuthat bárhová, ahova szeretne. Az más kérdés, hogy azon a helyen van-e akadálymentes parkolóhely mozgássérülteknek, megfelelően van-e kialakítva, szabadon hagyták-e, mert ezek szélesebbek a hagyományos parkolóknál – fogalmazott Mesterházy Zsolt, a Mozgássérültek Aktív Egyesületének elnöke, aki maga is kerekesszékes. Elmondta azt is, hogy egy jól szocializálódott mozgássérültnek nem akadály az sem, hogy akár egyedül szálljon be az autójába, mert megvan erre a saját módszere. A helyközi közlekedésben a fel- és leszállás mellett a buszmegállók megközelítése is gondot jelenthet. A vonatok közül az új járatokon már lehet közlekedni kerekesszékkel. Ebben az esetben 48 órával korábban jelezni kell a MÁV-nak, hogy biztosítsanak szakembert az emelőszerkezet kezeléséhez, amelynek segítségével a kerekesszékes eljuthat a szerelvény belsejébe. A Mozgássérültek Aktív Egyesülete, ha kirándulást szervez, vagy fellépése van a tánccsoportjuknak, akkor kilencszemélyes kisbuszt bérelnek, de ilyenkor jelentősek a költségek. Ráadásul a szolgáltatást végző cégek buszai alapvetően nem készültek fel mozgássérült emberek szállítására, ezért nincs bennük speciális rámpa vagy emelő. Emiatt van, aki csak három ember segítségével tud felszállni. – Az lenne a megoldás, ha lennének elérhető, akadálymentes járművel bíró szállítószolgálatok, amelyeket egy esti vagy hétvégi program esetén igénybe lehetni venni, mert a támogatószolgálatok 16 óra után és hétvégén nem dolgoznak – vélekedik Mesterházy Zsolt. Pedig ha nincs autója a mozgássérültnek, és a környezetében sincs senki, aki segítse őt a közlekedésben, akkor csak a támogatószolgálatok segítségét kérheti. A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetének Támogató Szolgálata is részt vesz a kerekesszékesek szállításában. Baráth Gábor megyei igazgató arról tájékoztatott, hogy a Várpalotai, Balatonfüredi, Balatonalmádi és Veszprémi járásban biztosítják a támogatószolgálatot a fogyatékkal élők számára két gépkocsival, amelyek közül az egyik akadálymentes. Egy szolgálatvezető, két gépkocsivezető és négy személyi segítő munkatársuk dolgozik nappali, teljes munkaidős, nyolcórás műszakban. Jellemzően reggel az otthonukból szállítják el az ellátottakat a speciális oktató-nevelő intézetekbe, és a nap végén a hazaszállításban vesznek részt. A két időpont között általában előre tervezett szállításokat végeznek, zömmel Veszprémen belül és főleg egészségügyi vizsgálatokra. Feladatellátási lehetőségeiket elsősorban az állami normatíva határozza meg, ezért annyi szolgáltatást tudnak nyújtani, amennyit a költségkeretük megenged. Napjainkban körülbelül ötven fő ellátottal állnak kapcsolatban, akiknek a 60 százaléka kerekesszékes. A szolgáltatásért minimális térítési díjat kell fizetniük a rászorulóknak, ami nagyságrendileg a hatodát teszi ki a tényleges költségeknek. A 2015-ös lehetőségekhez képest másfél-kétszeresére nőtt a feladatmutatójuk, de a szolgálat munkaidején kívül eső, esti és hétvégi esetleges szállításokat egy-két héttel előre jelezni kell nekik, hogy teljesíteni tudják azokat. Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ üzletszabályzata rögzíti a fogyatékkal élők utazásának feltételeit, így a mozgásukban korlátozott utasok kerekesszékben csak azokkal az autóbuszokkal szállíthatók, amelyeken a kijelölt helyen rögzíthetők, közölte Tamás Krisztina, a tömegközlekedési vállalat kommunikációs munkatársa. A társaságtól arról érdeklődtünk, hogyan tudnak közlekedni a mozgáskorlátozottak a Veszprém megyei autóbuszokon. Tamás Krisztina elmondta azt is, a mozgásukban korlátozottak vagy rokkantak számára megjelölt üléseken, valamint a kerekesszékkel utazóknak kijelölt helyen elsősorban ők utazhatnak. Kerekesszékes utasnál a neki kijelölt területet a többi utasnak át kell engednie, a kerekesszéket pedig utasával együtt rögzítenie kell az autóbusz-vezetőnek. Az elektromos moped, illetve moped az autóbuszon biztonságosan nem helyezhető el, ezért így utazni buszon nem lehet. A kommunikációs szakember kiemelte, elsőbbséget élveznek a kerekesszékkel közlekedők és csökkent mozgásképességűek azokon az autóbuszokon, amelyek rendelkeznek az ilyen utasok számára a fel- és leszállást megkönnyítő, illetve ezen eszközöket rögzítő berendezéssel. Kerekesszék és egyéb mozgást segítő eszköz az autóbuszba kézipoggyászként akkor vihető be, ha ott úgy el lehet helyezni, hogy az utasok mozgását nem gátolja, illetve esetleges elmozdulással kárt nem okoz. A kerekesszéket az autóbuszban az e célra kialakított helyen és a tájékoztató szerint kell elhelyezni. Ha nincs tájékoztató, a kerekesszéket az e célra kialakított helyen, a menetirányt tekintve az első korlátnál, a menetiránynak háttal kell elhelyezni saját fékberendezésével. Ha ezen a helyen erre a célra felszerelt biztonsági öv is található, akkor övvel is rögzíteni kell. Az országos járatok kapcsán Tamás Krisztina elmondta, útipoggyászként feladható a kerekesszék, az elektromos moped viszont nem. – A regionális és országos menetrend szerinti közlekedésben az alacsony padlós és az alacsony belépésű járművekbe lehet a legkönnyebben bejutni kerekesszékkel. Ha mozgáskorlátozott utasunk utazási szándékát előre jelzi, lehetőség szerint neki megfelelő kialakítású autóbuszt indítunk az adott járaton. Országos járatainkon poggyászteres autóbuszokat közlekedtetünk, így azokon a kerekesszéket ott el tudjuk helyezni, hangsúlyozta a közlekedési társaság képviselője.

Forrás: Veszprém megyei hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 9 = tíz

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..