Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hevesi Tamás - Diadal
52
hallgató

Budapest szíve program

- 2011. október 13. 19:00 - 1495 megtekintés

A barangolni vágyók részt vehettek egy izgalmas, jó társaságot ígérő kiránduláson, melynek állomása a Március 15. tér volt.
Időpont:2011. okt. 7-én
Helyszín: Március 15.-e tér

A korzó folytatásaként kiszélesítésre került a gyalogosok rendelkezésére álló felület. Ismét lehet sétálni a Piarista közben, mely így szervesen kapcsolódik majd a Kígyó utcával. A sétálók, kerékpárosok számára fákat és új növényeket telepítettek, a kerékpárosok számára a területen kiépül a kerékpárút. Az így kialakított új kellemes közösségi tér, kilátással. Kellemes találkozó helye lesz az itt lakóknak és az idelátogató turistáknak. A Főváros részéről Tóth Sándortól az alapítvány ígéretet kapott a szorosabb együttműködésre a további projektekben. Külön kiemelték a Motiváció Alapítvány PR- tevékenységét, ami által több mozgássérülteket tömörítő szervezet is jelen volt a bejáráson kerekesszékkel, elektromos kerekesszékkel is.

A Motiváció Alapítvány képviseletében Pencsev Anett és egy kollégája vett részt az átalakított tér helyszíni bejárásán. Anett első benyomása, hogy a főváros részéről valóban van egy érzékenység az iránt, hogyha már átalakításra került a tér európai uniós forrásból, nem csak az emberek, hanem a fogyatékos emberek speciális igényeit is próbálták figyelembe venni a tervezésnél illetve a kivitelezésnél. Fontos volt minden fogyatékossági típusba tartozó emberrel (mozgássérültek, látássérültek)a kialakított helyszín bejárása. Jelen volt a kivitelező valamint a tervező, így személyesen is föltehették a kérdéseiket, mi miért lett kialakítva és választ kaptak, miért pont így történt a tér átalakítása. Figyelembe vették az akadálymentesség szempontjait is a járdák lekerekítettek és egy szintben vannak az úttesttel. Látássérültek számára a járda vége jól kialakított, kitapintható göbökkel van ellátva. A tér kialakításánál és kivitelezésénél teljes mértékben figyelembe vették az akadálymentességi szempontokat, előírásokat. A Felfedező túra során részletes elemzést és információt kaptak a Főváros részéről Tóth Sándortól. Alföldy Árpád a helyszín történelmi vonatkozásáról beszélt, arról hogy a köveken, illetve a felszín alatt megjelenik a római kori történelem. A cél hogy a gyalogosok birtokba tudják venni a teret megvalósult, a gyalogos felület illetve a zöld terület a projektben vállalthoz képest jelentős mértékben nőtt. Az apróbb észrevételeket figyelembe véve próbálják az apró hibákat kijavítani és a következő projektekben alkalmazni. Ennek fontos megnyilvánulása, hogy Tóth Sándortól az alapítvány ígéretet kapott a szorosabb együttműködésre a további projektekben.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy * 9 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com