Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Névnap köszönt*
53
hallgató

Cáfolják a rokkantak Tapolczai nyilatkozatát

- 2013. augusztus 23. 9:41 - 2106 megtekintés


Egy civil rokkant érdekvédő csoport reagálása a pénteken, az MTI-ben megjelent kormány-nyilatkozatra. Állításuk szerint, Tapolczai Gergely (Fidesz-KDNP) pénteki MTI-nek adott sajtótájékoztatója jobban sántít, mintha egy „hozzá nem értő”, bice-bóca rokkant adott volna nyilatkozatot.

A cikkben megnevezett képviselő nyilatkozata ugyanis kiverte a biztosítékot a rokkantaknál, hiszen nem a Gyurcsány-Bajnai kormány, segélyezésre épülő politikáját kellene a jelen kormányzatnak kritizálnia, ugyanis az még szociális biztonságban hagyta a szegényeket. A rokkantaktól meg nem vett el semmit az előző kormány. Jobb, ha ezt a tényt megismerheti az egész ország közvéleménye. Jó lenne, ha a szocialisták cáfolnák azonnal a pénteki MTI közleményt ezzel kapcsolatban.

A korhatár alatti rokkantakat a Fidesz-KDNP, azaz a jelenlegi kormány juttatta koldusbotra. Ők valóban segélyes ellátást adtak csak a rokkantaknak egy élet munkája után. Ráadásul visszamenőlegesen vették el a rokkantévek teljes időtartamának nyugdíj-jogosító jogfolytonosságát. Ez egy jogállamban megengedhetetlen.

A kormány a rokkantak foglalkoztatásával kapcsolatban is úgy csúsztat, hogy még egy korcsolya-bajnok is fenékre esne tőle a jégpályán.

A rokkantak foglalkoztatása nem oldja meg az érintettek problémáját. A 30 milliárdos EU TÁMOP pénzforrás, és a körülbelül 60 milliárdot kitevő rehabilitációs összeg ellenére – amit azok a cégek fizetnek ki, akik nem bíbelődnek a rehabilitálhatók foglalkoztatásával -, még mindig csak 10%-os a rokkantak foglalkoztatása, az EU 40%-os átlagához képest. Ráadásul a program beindítása egy évet késett, miközben az ellátórendszerből kidobott rokkantak a levegőben lógnak, mert munka számukra sehol sincs. Akiket foglalkoztatnak, azokat is csak kihasználják, mert csak addig alkalmazzák a rokkantakat, amíg a maximális járulékkedvezményt és bértámogatást meg lehet utánuk igényelni, utána pedig a nagy semmi időszaka alatt a rokkantak éhenhalnak.

A cikkben nyilatkozó képviselő (Tapolczai Gergely) azt mondta, hogy az előző kormány befagyasztotta a rehabilitációs ellátását a rokkantaknak. Ez is szemen szedett hazugság, hiszen minden évben a nyugdíjemelés mértékével az előző kormány megemelte a rehabilitációs járadék és a rokkantsági nyugdíjak összegét is.

Az új Széchenyi-terv rokkant-foglakoztatásának nagy része (30 milliárd EU TÁMOP pénzforrás) a többi, abból a kb.60 milliárdból megpótolt, amit azok a cégek fizetnek be rehabilitációs hozzájárulásként (cégenként 964.500 forintot) amelyek nem alkalmaznak rehabilitálható rokkantakat. Ráadásul arra büszke a kormány, hogy ebből az összegből, mindösszesen csak 44 milliárdot fordít a rokkantakra? A pénzösszegek többi részét miért nem fordítja rájuk? Ez sokkal inkább szánalmas, mintsem dicsekvésre okot adó cselekedet.

A kormány továbbra is ellentétesen kommunikál, hiszen, ahogyan ők fogalmaznak, a visszaélőkkel szembeni további fellépést helyezik előtérbe, utalva arra, hogy az ilyen személyeket el kell távolítani az ellátórendszerből, miközben Tapolczai határozottan állítja, hogy a rokkantak 97%-a továbbra is megkapja az ellátását.

Elképesztő ez a hazugság, ugyanis a hivatalos NRSZH statisztika szerint 11%-a a betegeknek egyetlen fillért sem kap többé, mert annyira visszaminősítették, hogy mehet a nyílt munkaerőpiacra. A további, körülbelül 40%-a a betegeknek pedig 1-3 éves rehabilitációra ítélt rokkant, akik segélyszerű rokkantpénzekből tengődnek.

Akkor hogyan is lehetséges ez az ellentét a matematika szerint? Hogyan maradhat bent a betegek 97%-a az ellátórendszerben, ha első körben azonnal kidobtak 11-12%-ot? A többieket meg 1-3 éven belül búcsúzhatnak végleg onnan?

A cikkben nyilatkozó képviselő eredménynek értékelte a kormányablakok akadálymentesítését. Az EU, az akadálymentesítésre 8 milliárd forint EU TÁMOP támogatást adott. Nem a kormány, hanem az Európai Unió. Ha csak a kormányablakok akadálymentesítésére futja ebből a tetemes összegből, az elképesztően szomorú. A többi akadálymentesítés végrehajtásához, még csak határidőt sem tűzött ki a kormány. Fontos eredményként említik a gépkocsivásárlási kedvezményeket is, amikor ez alig érinti a betegek egy részét. A rokkantak ugyanis a segélyes pénzből nemhogy személygépkocsit, de sokan még ennivalót sem bírnak venni.

Az új kenyér ünnepén friss kenyér sem jut a sok rokkant asztalára. Ez az igazság, kedves Tapolczai Úr és Tisztelt Magyar Kormány!

Legközelebb felelősen és nem felelőtlenül kellene az MTI-nek nyilatkozni, lehetőleg hitelesen!”

Forrás: hirhatar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hét + = 11

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com