Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Fülpiszka - magyar zenei m*sor
54
hallgató

Csütörtökön tizenegy, korábban a kórházban rendbontó iráninak kell elhagynia az országot

- 2020. április 15. 14:19 - 662 megtekintés

Kiss Róbert elmondta, csütörtökön 11 iráni hagyja el Magyarország területét: 8 ember önként, 3 a hatóságok kíséretében.

További 3 iráni később, április 23-án hagyja el az országot.

Emlékeztetett: ők voltak azok, akik márciusban a Dél-Pesti Centrum Kórházban kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, és a járványügyi elzárással kapcsolatos szabályszegéseket is elkövettek.Kiss Róbert arról is beszámolt, hogy kedden a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a rendőrök egy magyar állampolgárral szemben intézkedtek, aki – bár hatósági házi karanténban kellett volna lennie – megkísérelte légi járattal elhagyni Budapestet. Kilépését megtagadták, ismét elrendelték hatósági házi karanténját – ismertette.

Beszámolt arról is, hogy újabb egyéni védőfelszerelések érkeztek Magyarországra, kedden két szállítmánnyal összesen 10 millió sebészi maszk, 900 liter fertőtlenítő folyadék, valamint 24 600 izolációs köpeny. Ezek szállítmányozását, raktározását, őrzését és készletezését már elvégezték.

Ismertette: 13 360 hatósági házi karantént rendeltek el, az érintetteket 206 458 alkalommal ellenőrizték.

A kijárási korlátozások szabályszegőiről elmondta: kedden 385 intézkedésre volt szükség Budapesten, ebből 231 esetben alkalmaztak figyelmeztetést, 75 emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 79 ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek.

A határforgalomról elmondta: a teherforgalomban belépőoldalon Tompa, Röszke, Ártánd, Rajka átkelőknél lehet kisebb fennakadásokra számítani, a belépő személyforgalomban pedig Parassapusztánál.

A járvánnyal összefüggésben 219 büntetőeljárás indult, közülük 57 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 60 csalás, 12 járványügyi szabályszegés miatt. 46 gyanúsítottat hallgattak ki.

Kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: naponta értékelik a korlátozásokkal kapcsolatos rendőri intézkedéseket és tapasztalataik azt mutatják, hogy megfelelő rendőri létszámmal végzik ezt a munkát.

Megjegyezte: munkájukat más rendvédelmi szervek, így a honvédség, az egyes rendészeti feladatokat ellátók, a közbiztonságért és közlekedésbiztonságért felelős szervezetek, egyesületek, közösségek is segítik. Ha kedvezőtlen tendenciát tapasztalnának, „dinamikusan” tudnak reagálni.

Arra a kérdésre, hogy szabályszegők között a fiatalok vagy az idősebbek vannak-e többségben, azt mondta: szükségtelen korosztályt meghatározni, mert a korlátozások mindenkire vonatkoznak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a súlyosabb, vagy ismétlődő szabályszegők inkább a fiatalok közül kerültek ki, a húsvéti hosszú hétvégén azonban kedvező tapasztalataik voltak a fiatalok által kedvelt helyszíneken tartott ellenőrzéseken, így Budapesten a Bikás parknál, a Hármashatárhegyen és a Városligetnél.

Valamennyiünk érdekében, korosztálytól függetlenül mindenki tartsa be a szabályokat – kérte az alezredes.

Arra a kérdésre, hogy mérséklődött-e a felvásárlási lázzal egybekötött pánikhangulat, Kiss Róbert azt mondta: tapasztalataik szerint igen.

Ismertette: rendészeti lépésekkel is igyekeztek ezt elősegíteni. Példaként említette, hogy a humanitárius korridorok kijelölésével a nemzetközi és hazai szállítmányozást segítették. Ide sorolta azt is, hogy több olyan határátkelőt is megnyitottak a teherforgalomnak, amely korábban csak a személyforgalom számára volt elérhető. Rendészeti oldalról megtették azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a lakosság ellátását szolgálják – mondta.

Arra a kérdésre, hogy jogszerűen járnak-e el azok az önkormányzatok, amelyek szűkítik az idősek vásárlási idősávját, azt mondta: a kijárási korlátozásokról szóló kormányrendelet két felhatalmazást adott az önkormányzatoknak, az egyik csak a húsvéti időszakra vonatkozott, amikor az ünnepek idejére hozhattak helyi szinten szigorúbb korlátozásokat, míg a másiknak nincs időbeli hatálya, a fővárosi kerületi és a települési önkormányzatok polgármesterei jogszerűen határozhatják meg, hogy a piacokra a 65 év felettiek milyen ütemben és milyen idősávban mehetnek vásárolni.

Forrás: MTI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van.
Ma van a(z) Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, Nemzetközi Vöröskereszt napja.
Az év 19. hete és 129. napja.
Holnap Gergely napja lesz.

1440. Erzsébet özvegy királyné házi koronáját, mellyel 1438-ban megkoronáztatott és más ékszereit Eizinger Ulriknak 2500 forint erejéig elzálogosította.


1490. Ulászló Szapolyai Istvántól, vesztegetve szavazatot vásárol. Cserébe elzálogosítja a lublói és a podolini várakat.


József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton-
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com