Együtt a jövőnkért

Beküldve ide: Látássérültek | 0

Az MVGYOSZ Együtt a jövőnkért projektje azért jött létre, hogy közös tudástárat hozzon létre a vak és gyengénlátó diákok, szüleik és tanáraik számára, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, felvethetik a problémákat, megoldásokat találhatnak rá közösen, tanulhatnak egymástól. Legfőbb céljuk a számítástechnika adta lehetőségeket és az elfogadás elvét összehozva motiváló, továbbfejlesztő és egyedileg adaptálható, adaptálandó gyakorlatot kínálni az iskoláknak. Abban bíznak, hogy ezáltal a jövő diákjainak sokkal jobb kilátásai, lehetőségei adódnak, mint a korábban végzett tanulóknak.

Mivel a negatív élményekről általában jóval többet lehet hallani, a projekt kifejezetten a jó gyakorlatok összegyűjtésére koncentrál. A program keretében kéthavonta találkozókat, kerekasztal-beszélgetéseket szervez az MVGYOSZ, ahol az érintettek és az érdeklődők szabadon beszélgethetnek a vak és gyengénlátó tanulók oktatási kérdéseiről. A legutóbbi, március 20-i találkozón összesen 15-en vettek részt. A beszélgetők között voltak MVGYOSZ munkatársak, tanárok a Vakok Iskolájából, illetve a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolából, gyógypedagógusok és felsőoktatásban tanuló, látássérült diákok. A nap fő témája a tanár-diák kommunikáció volt, de természetesen más alapvető, fontos kérdések is előkerültek. Rövid bevezető és a projekt céljainak ismertetése után mindenki bemutatkozott és dióhéjban összefoglalta saját tapasztalatait akár egyik, akár másik oldalról. Mivel mindkét oldal – tanár és diák is – képviselve volt, már itt akadtak véleménykülönbségek az integrált és szegregált oktatásról. Később ez még jobban kicsúcsosodott. Akik a Vakok Iskolájában tanultak néhány évet, és csak utána kerültek át integrált oktatásba, többségében arról számoltak be, hogy az itt megszerzett tudás és elfogadó hozzáállás adott nekik egy olyan magabiztosságot és alapot, amelyre utána stabilan építkezhettek az integrált iskolában, anélkül, hogy beilleszkedési vagy tanulási nehézségekkel szembesültek volna. A tanárok közül is többen hozzátették, hogy sokszor a legnagyobb probléma, ha rögtön integrált oktatásban kezd a diák, hogy nincs mire építkezni, így eleve sokkal lassabban tud haladni a tanuló, és ha nem kap segítséget, esélye sincs felzárkózni. A Vakok Iskolájában tanuló gyerekek többsége úgy megy középiskolába, hogy már ismeri a Braille-írást, tud jegyzetelni, vannak alapvető ismeretei a számítógép kezeléséről. Emellett szerencsés esetben megtanulta képviselni a saját érdekeit, hisz tudja, hogy a Vakok Iskolájának falain kívül szüksége lesz erre. A következő felmerült téma a felmentés kérdése volt, főként matematikából, testnevelésből és számítástechnikából szokták felmenteni a látássérült diákokat az integrált iskolákban. A felmentés a beszélgetés résztvevői szerint legtöbb esetben sajnos nem a diák könnyebb boldogulását szolgálja, hanem az iskola és a tanárok felkészületlenségét jelzi. A vak és gyengénlátó embereknek különösen fontos a számítástechnika tudománya, hiszen a legtöbb munkakör, amelyben dolgozni tudnak számítógép-használatot igényel. A matematika oktatása számukra nem egyszerű, de nem is lehetetlen, szomorú, amikor még csak nem is próbálkoznak vele a tanárok. A testnevelésórák célja valójában a mozgás megszerettetése és napi rutinba való beépítése kellene hogy legyen, nem pedig a diák teljesítményének állandó mérése és a gyerekek egymáshoz való hasonlítgatása. Látó gyerekek között is óriásiak a különbségek, gyakran hallani, hogy az iskolai tesiórák egy életre elvették valaki kedvét a mozgástól, mert folyamatos kudarcra volt ítélve, amiért nem úgy teljesít, mint mások. A beszélgetés egyik egyetemista résztvevője arról számolt be, hogy számára egy alternatívát kínált az iskola, a testnevelés helyett úszni járhatott hetente háromszor, ő ezzel a cserével teljesen elégedett volt. A jelenlévő tanárok szerint viszont ezáltal elesett a közösségben mozgás és a csapatsportok élményétől, amire minden diáknak lehetőséget kellene biztosítani. Egy pozitív példáról is beszámolt az egyik résztvevő tanár, elmondta, hogy egy Zalaegerszeg melletti kis faluban egy vak kislány érkezett az osztályba, és a tanára most tanulja a Braille-írást, hogy a lehető legjobban tudjon neki segíteni, illetve igyekszik minden tudást megszerezni, hogy a tanuló ugyanolyan lehetőségeket kapjon, mint társai. Amit többen is hangsúlyoztak, hogy nem a jó és a rossz szinonimája az integráció és a szegregáció, mivel minden gyerek más, nincs egyetemes jó vagy rossz megoldás, de eredményes oktatás nem létezhet a tanár és a diák megfelelő kommunikációja nélkül. A tanárnak meg kell tanulni kérdezni, hiszen ha egy látássérült gyermek kerül be az osztályába, sehogy máshogy nem tudja felmérni, hogy mire volna szüksége. A tanulónak pedig magának kell a saját érdekeit képviselnie, de ezt is tanulnia kell valahol. Segíteni kell őt abban, hogy hogyan jelenjen meg egy új osztályban, hogyan mutatkozzon be, hogyan illeszkedjen be a többiek közé. A tanár és diák viszonya egy fejlődési út, amiben fokozatosan ki lehet alakítani a mindannyiuk számára kellemes és fenntartható együttlétet. A Neumann iskolában minden év elején szemléletformáló hetet tartanak, ahol a fogyatékkal élő diákokkal élőben találkozhatnak a tanulók, együtt dolgozhatnak különféle projekteken, igyekeznek az integrációt ténylegesen megvalósítani, nem csak beszélni róla. Utolsó témaként az érettségi és felmérők, tesztek adaptációja került szóba. Mivel sok tárgyból képek, ábrák is szerepelnek az érettségiben, nehéz adaptálni a feladatsort. A jelenlegi jogszabályok szerint bármilyen felmentés megadható, de a rendeletek és a napi gyakorlatok túlzott kötöttséget jelentenek. Megoldás lehet bizonyos tárgyakból a kizárólag szóbeli vizsga, itt viszont bejön a szubjektivitás kérdése, illetve az egyetem nem fogadhatja el a felvételi döntésnél. A beszélgetésből tisztán kirajzolódik, hogy probléma rengeteg van, de ugyanúgy megoldási javaslat is. Az MVGYOSZ hisz abban, hogy a látássérültek oktatását nem fentről kell megreformálni, hanem az érintettek megkérdezésével, sok próbálkozással, tapogatózással, még több párbeszéddel, egymástól tanulva, közösen gondolkodva kell haladni egy olyan irányba, ami tanár és diák számára is elfogadható lehet. (Forrás: Ádám Judit / MVGYOSZ.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 - = öt

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..