Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Omen - A jóság nem véd
65
hallgató

Életveszélyben a barcikai betegek

- 2013. január 22. 10:55 - 2742 megtekintés

Miközben a nemrég felújított kazincbarcikai kórházban megszűnt az aktív fekvőbeteg ellátás, vasárnaptól – a személyi és tárgyi feltételek hiányának ellenére – súlyos pszichiátriai betegek költözhetnek az épületbe. A város lakóinak szinte minden ellátásért 25 kilométert kell utazniuk, a gyermekosztály és a gyermekorvosi ügyelet is megszűnt. Ráadásul a mentőszolgálat csak minimálisan tud segíteni, ugyanis a város négy autót működtet.

kép

Mentő alig van, mégis legalább 25 kilométert kell utazniuk a kazincbarcikai betegeknek, mert legközelebb Miskolcon látják el őket, de ott sem fogadják az összes beteget. A másik intézmény, a ózdi kórház 40 kilométerre. A helyi kórházban ugyanis megszűnt a sürgősségi ellátás. Ha valaki elvágja a kezét, autóval kénytelen Miskolcra utazni. A helyiek az életüket és az egészségüket féltik. Eddig azonban hiába tiltakoztak, és írtak petíciót, senki nem vette őket komolyan. Tavaly nyár óta csak ígéret van, de megoldás nincs. Az ellátás hiánya miatt többen már meghaltak, legalábbis ezt állítják a kórházi szakellátások visszaállításáért küzdő kazincbarcikaiak.

Az egészségügyben tavaly nyáron lépett életbe az új területi ellátási rend, amelynek egyik legfőbb elve az volt, hogy a sürgős kórházi fekvőellátásra szoruló beteg abba a kórházba kerüljön, amelyik „földrajzi és szakmai szempontból a legkedvezőbb”. Ennek eredménye, hogy a kazincbarcikaiaknak 25 kilométert kell utazniuk sürgős esetben. De nemcsak őket érinti a változás, hanem a város vonzáskörzetében élőket is. Megszűnt ugyanis az aktív fekvőbeteg ellátás, továbbá a szemészet, a gégészet, a gyermekosztály, a sürgősségi- és az intenzív osztály, valamint a krónikus belgyógyászat. Ez az, amibe a város lakói nem nyugszanak bele.

Czipfel Tiborné és Szentesi Szilvia egy demonstráció megszervezése után az egészségügyi államtitkárságig jutott, ahol Cserháti Péter helyettes államtitkárral egyeztettek. A tárca szerint a betegellátás szervezési feltételei adottak. Ezt viszont tények cáfolják, az átalakítás óta például az a 16 éves lány, aki otthonában lett rosszul, meghalt, mire a mentők kiértek hozzá Miskolcról. Egy másik esetben egy terhes nő vesztette el kisbabáját, őt a szállítás közben érte a tragédia. A tárca szerint ennek ellenére nincs szükség Kazincbarcikán a sürgősségi ellátásra, mert a „járóbeteg rendelések betegforgalma és kihasználtsága az országos átlag alatti”.

Erre az volt a tiltakozók válasza, hogy járóbeteg szakrendelésük és osztályuk sincs, így ezek kapacitásáról sem lehet beszélni. Mentőkre sem számíthatnak a város lakói. Cserháti Péter államtitkár szerint „jelenleg zajlik országosan annak felmérése, hogy a struktúraváltozások következtében változott-e a mentők futásideje, ahol jelentős növekedést észlelnek, ott a járműpark bővítésére fog sor kerülni.” Kazincbarcikán – saját honlapjuk szerint – négy mentőkocsi működik.

Az egyeztetés után petíciót írtak a kórház átszervezése miatt tiltakozók, ezt
azonban az államtitkárságon már senki nem vette át. Állításuk szerint már nem hajlandóak szóba állni velük, és a kazincbarcikai kórház igazgatóját jelölték ki tárgyalópartnernek. A kórházvezető egyszer fogadta őket, de elmondásuk szerint Daher Pierre minősíthetetlen hangnem kíséretében kidobta őket. „Felpattant a székről, azt üvöltötte, hogy nem köteles beszélni, egyetlen kérdésre sem válaszol, és azonnal hagyjuk el az irodáját. Azóta kitiltottak minket a kórházból, a dolgozókat pedig megfenyegették, hogy aki szóba mer állni velünk, az állásával játszik”. Lapunk is kereste a kórház vezetőjét, de a titkárságán azt a választ kaptuk, hogy az igazgató úr ma tud nyilatkozni, helyette nincs senki, aki válaszolhatna.

Daher Pierre egyébként fideszes parlamenti képviselő, aki az országgyűlési választásokon Edelényben indult, ám a pártból kizárt, függetlenként induló Molnár Oszkárral szemben alulmaradt, ám listáról 2010 nyarán bekerült a Házba, Pelczné Gáll Ildikó helyére. Tavaly szeptember 1. óta az edelényi mellett a barcikai kórházat is ő igazgatja. Az ügyben egyébként az MSZP-s polgármestert, Szitka Pétert sem sikerült elérnünk.

Az egyik intézményben egy neve elhallgatását kérő munkatárs megerősítette a tiltakozók kifogásait. A kórházban csak a krónikus betegeket látják el – mondta. A város valóban arculcsapásnak érezte, hogy a nemrég több milliárd forintból felújított épület ma kihasználatlan, és nem látja el a helyieket. Elmesélte például, hogy kollégája kislánya lázgörcsöt kapott, a szülőknek vele is Miskolcra kellett rohanniuk, pedig ilyenkor minden perc számít. Nem jó ez senkinek – mondta – , Miskolcon gyakran órákat kell várakozniuk, hiszen ott meg a megnövekedett feladattal képtelenek megbirkózni az orvosok és az ápolók.

Czipfel Tiborné is elsősorban a gyerekeket félti. A városban működik a BorsodChem. A vegyipari vállalat miatt nagyon sok az asztmás, légúti problémákkal küzdő gyerek. Ennek ellenére még gyermekorvosi ügyelet sincs a városban. Aki délután öt órakor elvágja a kezét, annak két öltésért is Miskolcra kell mennie. Volt, aki rozsdás szögbe lépett, neki egy tetanust sem adtak a helyi kórházban. Ebben a helyzetben ez busszal lehetetlen, autója pedig nem sok embernek van. A városban élők szegények, nagy a munkanélküliség. Sokan csak a szomszéd, vagy egy rokon jóindulatában bízhatnak.

Miközben helyiek az egészségükért aggódnak, a kilencemeletes épület hetedik szintjére krónikus pszichiátriai betegek költöznek vasárnaptól – meséli Czipfel Tiborné. Pedig az ablakokon nincs rács, így a depresszióval kezeltek bármikor kiugorhatnak. Az sem jó, hogy szabadon járkálhatnak az épületben, kezelésük sem megoldott, hiszen nincs szakszemélyzet. Ez a probléma akkor is felmerült, amikor a tiltakozók Cserháti Péterrel egyeztettek. Közölték, nem engedik, hogy az izsófalvai pszichiátriai betegeket beköltöztessék a kazincbarcikai kórházba. A tárca képviselője akkor kijelentette: „a bentlakásos szociális otthon pszichiátriai ellátottjait nem tervezik ide költöztetni”.

Czipfel Tiborné az ÁNTSZ-nél is érdeklődött, hogy történhetett meg mindez a megfelelő környezet biztosítása nélkül. Azt a választ kapta, hogy „ez politika, fentről, a minisztériumból jött az utasítás arra, hogy engedélyezniük kell a pszichitáriai betegek beköltöztetését. Ők tisztában vannak azzal, hogy a környezet, a felszereltség és a személyzet sem alkalmas erre, de nem tehetnek semmit”.

Forrás a Népszava

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ nyolc = 16

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com