Fény nélküli szines program a Zeg-zug gyermekházban

Beküldve ide: házunk tája | 0

A Vakrepülés színtársulat 10. születésnapi rendezvénye. Különleges Áramszünet a Zeg-zug gyermekházban. Milyen lehet látó embereknek sötétben úgy tapogatózni, mint ahogy a vakok tapogatóznak? A megújult Hobbyrádió első élő közvetítése, re-open party.

A Vakrepülés színtársulat 1998-ban alakult meg a Vakrepülés színtársulat, amelynek vak fiatalok a tagjai, és akik úgy adnak elő színdarabokat, mint bármely más színtársulat, a különbség csupán annyi, hogy ők nem látnak. A társulat alapítója Sallai Zoltán volt, jelenlegi vezetője Máj Krisztina, mint művészeti vezető, valamint Pál Zsolt (Pille), mint sajtóreferens és a társulat egyik szereplője a sok közül, s ő egyben a Hobbyrádiónak, az első fogyatékosügyi rádiónak a főszerkesztője is. A kis csapat nemcsak színdarabok előadásával szórakoztatja a nagy közönséget, hanem olyan programokat is szervez, amellyel a látó emberek megismerhetik a vakok életét, világát, egy kis részletébe legalábbis betekintést nyerhetnek, ámbár ez a kis részlet éppen a legfontosabb: hogyan lehet sötétben élni, és a sötétben ellátni, megoldani a mindennapi feladatokat, válaszolni az egyre jobban növekvő kihívásokra? Különleges Áramszünet Áramszünetnek már mindenki lehetett szem- és fültanuja, s ha azt mondanám, hogy attól különleges ez az Áramszünet, hogy nagy kezdőbetűvel írtam, semmi értelme nem volna ennek a cikknek. De nem ettől különleges ez az Áramszünet, ezért hamarosan kiderül, hogy akkor viszont mitől? 2008. december 6-án a Vakrepülés színtársulat a megalakulásának 10. évfordulója alkalmából nagyszabású színes rendezvénnyel lepte meg a Zeg-zug gyermekházba ellátogatott vendégeket. A program az Áramszünet címet kapta, mivel lényege az volt, hogy 18 órától 21 óráig teljesen besötétítették a Zeg-zug gyermekház minden zegét-zugát, ám az egyes termek közötti átjárhatóságra lehetőség volt, mivel minden helységben érdekes programokat kínáltak a látó vendégeknek. A látó vendégeknek ugyanis a teljesen besötétített épületben, ahová még csak egy picike fény sem szűrődhetett be – olyannyira sötét volt – különböző feladatokat kellett megoldaniuk, amely által a vakok világába, életébe kaphattak betekintést. A nem látó emberek az érzékelésre a tapintást, a hallást, a szaglást és az ízlelést tudják használni látás híjján. Most erre kényszerültek a rendezvényre betévedt látó vendégek is. Különböző ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek az említett érzékszerveket vették igénybe, s aki kiállta ezeket a bátorság próbákat, az 21 óra után a visszaszámlálást követően megtekinthette világosban is az épületet. Volt tapintható képek tárlata, ahol a vállalkozók kidomborított képeket kaptak a kezükbe, amelyek valamit ábrázoltak, és tapintás alapján meg kellett mondaniuk, hogy mi van a képen. Volt ügyességi feladat, ahol dominókat kellett összepárosítani tapintás alapján, kellett tornyot építeni kis kockákból vagy dominókból, különböző formákat egy dobozba belerakni úgy, hogy minden alakzatnak megvolt a maga kiformázott luka a dobozon, és azt meg kellett találni. A bátor vállalkozók tornázhattak is, természetesen ezt is sötétben, olyan tornagyakorlatokat kellett megoldaniuk, amely az egyensúlyozásra, egymás érzékelésére, egymás végtagjainak: kezének, lábának megtapintására irányult. A hallást is igénybevette, hiszen még csörgőlabda is előkerült. Volt ritmusparádé, amelyhez egy zenész csapat szolgáltatta a zenét, és a különböző hangszerekkel hallás után a ritmust kellett leutánozni. Aki úgy kívánta, kérhetett masszázst is. Volt még braille (brejj)-névjegykártya készítés is, ezzel a vakok írását is megismerhették a látó emberek. Valamint akik még erősnek is érezték magukat, nemcsak bátornak, a kötélhúzásban is bizonyíthattak. Nem maradt el a jó zene és a jó hangulat sem. A Zeg-zug gyermekház nagyterme zsúfolásig megtelt, és hatalmas volt a hangzavar, mivel senki nem látott semmit, és még a látó emberek is csak úgy tudták egymást megtalálni, ha a nevét kiáltották hangosan. Kisebb lökdösődések is előfordultak, ámde ezek nem szándékosak voltak, sokan nekimentek egymásnak, ami nem csoda, hiszen nagyon sokan gyűltek össze. Minden teremben volt valami, amit ki lehetett próbálni, feladatokat meg lehetett oldani, bizonyítani lehetett, hogy vakon is meg tudják oldani az adott feladatot. Sok gyermek is volt, akik nagyon élvezték, de amúgy a vendégek nagyrésze a fiatalabb korosztályból került ki. Hobbyrádió: élő közvetítés A rendezvényt, amelyet a Vakrepülés színtársulat és a Netmédia alapítvány közösen szerveztek meg, a megújult Hobbyrádió élő egyenes adásban közvetítette. Ez azért jelentős, mert a Hobbyrádiónak, amely márkorábbanlétezett, aztán megszünt, s idén januártól újra indult, ez volt az első élő közvetítése, sem korábban, sem január óta, a megújulás óta nem volt élő közvetítése. A Hobbyrádió, mely – mint már említettem – az első fogyatékosügyi rádió, s mindezidáig csak felvételről (konzerv anyagból) készültek műsorai. Most azonban saját magát dobta be a mély vízbe azzal, hogy rögtön e nagyszabású rendezvény közvetítését vállalta magára, ami nem kevesebb, mint 3 óra 10 percnyi élő adást jelentett (re-open party). A műsorvezetők Pál Zsolt főszerkesztő és jómagam voltunk. Minden helyszinen jártunk-keltünk, s meglestük, hogy a látó emberek hogyan boldogulnak vakként a megoldandó feladatokkal, a rájuk váró kihívásokkal. Többekkel beszéltem magam is, s minden interjúban megkérdeztem, hogyha ezekután az utcán meglátnak egy vak embert, már lesz-e fogalmuk arról, hogy milyen is a vakok világa, milyen érzés is lehet vaknak lenni? Minden interjúalanyom kérdésemre elmondta: mostmár tudni fogják, eddig nem tudták, nem is voltak ilyen rendezvényen, de nagyon jól érzik magukat, csak azért szokatlan, hogy nem látnak, még egymást sem látják. Két fiatal lánnyal, akik barátnők, és együtt jöttek a rendezvényre, azt kérdeztem, hogy nem bánták-e meg, hogy eljöttek, nem lett volna-e jobb, ha ehelyett inkább egy diszkóba mennek? Mindketten azt válaszolták, hogy nem, őket ez érdekelte, és nem csalódtak, nagyon érdekesnek találták ezt a rendezvényt, érdekesnek tartották a feladatokat, a programokat, és amit lehetett, mindent kipróbáltak, hogy próbára tegyék érzékszerveiket persze a látáson kívül. A gimnasztikát és a ritmusparádét hatalmas hangzavar kísérte, ezért kicsit ki is kellett állnom a nagyterem, valamint a stúdió ajtaja közé valahogyan, mert nem tudtam tudósítani, közvetíteni, hogy mi folyik, így a rádió hallgatók nem hallottak volna belőle semmit. A kötélhúzást könnyebb volt közvetíteni, ámbár az sem volt éppen zajmentes, de jó volt “látni”, hallani, hogy a vendégek élvezték az egész rendezvényt, szívesen vették az akadályokat, szívesen állták ki a “bátorságpróbákat”, és öröm volt bennük, ha sikerélményük lehetett. Egy fiatalember kérdésemre elmondta, hogy olyan feladatokat próbált megoldani inkább, olyan játékokban vett részt, amelyet viszonylag könnyebbnek talált, mert szüksége volt a sikerélményre. Sikerélménye azonban úgytűnik, mindenkinek volt, mert a rendezvény végén nagyon nagy élménygazdagságról tettek tanubizonyságot, örömmel mesélték tapasztalataikat. Természetesen a vetélkedő sem maradt el, volt pl. üdítő ivó verseny, s ez akkora sikert aratott, hogy a nagy sikerre való tekintettel meg is kellett ismételni. A visszaszámlálás Még mielőtt visszaszámlálás után a villanyok felkapcsolása megtörtént volna, nem maradt el az est egyik csúcspontja, a tombola sem. A tombolán értékes nyereményeket lehetett nyerni, azaz értékeseket és humorosokat egyaránt. Sokan nyertek mindenféle dolgokat, illatszereket, kazettát, cd-t, egyéb érdekes és hasznos tárgyakat. A tombolahúzást én magam a stúdióban fejhallgatón keresztül hallgattam végig, mivel én kezeltem a technikát, mert ketten voltunk felváltva technikusok vakok, mivel látók szóba sem jöhettek, hiszen még a laptopok monitorjai, a keverőpult ledjei, a laptopok ledjei is le lettek takarva és ragasztva, mert azok is árasztottak nagyon pici fényeket, és az volt a lényeg, hogy sehonnan nem szűrődhet be fény semmilyen módon, függönyök fedték el az ablakokat, az ajtóréseket is. Tehát ilyen körülmények között ketten Zsolttal, a főszerkesztővel felváltva kezeltük a technikát, így az utolsó fél órát én magam csináltam végig technikusként, s közben a fejhallgatóban hallottam az eseményeket bentről. Nagyon humoros volt a tombolahúzás, természetesen sok-sok humort vittek bele a Vakrepülés színtársulat frontemberei: Máj Krisztina és Pál Zsolt, akik lebonyolították a tombolát, így aztán én sem maradtam ki a dolgokból, de akkor már nem volt mikrofon sem a kezemben, technikusként nem volt rá szükség. Miután lezajlott a tombola, minden nyeremény gazdára talált, akkor következett már majdnem a vége, de még valami hátra volt: Mint ismeretes, Hofi Géza óta tudjuk, hogy: “Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek. És aztán megint mehet minden tovább…” Ennek a dalnak a lejátszása után, amelyet közösen énekelt a zene alapján szinte egyhangúlag mindenki, végülis 21 óra 10 perckor elkezdődött a visszaszámlálás. 10 másodperctől kezdtünk visszaszámlálni, ahogy az szokás, majd ezután hatalmas üdvrivalgás közepette kigyúltak a fények, felkapcsolódtak a villanyok, lehulltak a leplek, fény gyúlt, újra kivilágosodott a Zeg-zug gyermekház, a látók újra láttak, és végignézhették világosban az egész épületet. Majd ezután a Vakrepülés színtársulat tagjai, a Hobbyrádió képviselői, valamint a még ott maradt látó és nem látó vendégek egy kis “álló” fogadáson vehettek részt, és egy kis pezsgőzéssel, valamint egy kis beszélgetéssel zárult le az egész este. Az élő közvetítés a visszaszámlálás után végetért a Hobbyrádióban. Ez nekünk, rádiósoknak is sikerélmény volt, hiszen az első élő egyenes adásban történő közvetítés még ha nem is bonyodalommentesen, de lezajlott, és rögtön három óra 10 percesre sikeredett, tehát minden lement adásban, amit szerettünk volna, hogy lemenjen. Célunk az volt, hogy a rádióhallgatóknak átadjuk azt a hangulatot, amely ott a Zeg-zug gyermekházban uralkodott végig az est folyamán. Köszönet illeti ezért a szervezőket: a Vakrepülés színtársulatot és a Netmédia alapítványt, valamint azokat a vendégeket, akik eljöttek, és résztvettek ezen az esten, és gondoskodtak arról, hogy ez a hangulat valóban jó legyen, és a rádióhallgatók is átérezhessék azt, amit a látók átéreztek a Zeg-zug-ban: semmit nem láttak, csak a hangokat hallották. A rádiót hallgatók ugyanezt az élményt kapták meg: nem hallhattak, és nem láthattak mást, csak a hangokat hallhatták, ők is legfeljebb sötétben tapogatózhattak. Alig mutatkozott különbség tehát a Zeg-zugban megjelent vendégek, valamint a rádió előtt ülő hallgatók között e tekintetben. R.A. Kriszta

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három + = 12

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..