Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hofi & Koos János - Söprik az utcát az utcaseprök
61
hallgató

Fesztiválváros? Campus!

- 2018. július 5. 14:53 - 1835 megtekintés

Campus Fesztivál egy igazi életérzés, ami a cívisvárosban évek óta meghatározó esemény. Számtalan előadó lép ezen a bulin fel és ahová csak néz az ember, énekeseket, előadóművészeket láthat, Debrecen városában. Korosztálytól függetlenül találhat magának ételt, italt és még új barátságokat is köthet, már csak ezért is megéri ide ellátogatni.

Már nem titok, hogy ebben az évben az egyik legnagyobb sztárvendég az amerikai hiphop és R&B énekes, dalszerző, producer Akon lesz, aki szombat este kápráztatja el a közönséget. Slágereivel teljesen meghódította az egész világot, pályája eddigi szakaszában olyanokkal készített már felvételt, mint Eminem, Snoop Dogg, 50 Cent, Gwen Stefani, David Guetta, Flo Rida, Whitney Houston vagy éppen Michael Jackson. Biztosan fel fog csendülni majd a Bob Sinclair-el közös dala a ,,Til the Sun rise up” is, amit sokan már kívülről fújnak.

Másik név, ami hónapokon át kérdés volt a debreceniek számára, igen, itt lesz a Scooter. H. P. Baxxterék július 20-án, pénteken este lépnek fel a fesztivál nagyszínpadára. Az együttes eddig, több, mint harmincmillió albumot adott el és megszámlálhatatlan slágereket adtak már elő, amit sokan már dúdolnak is, hosszú-hosszú ideje. Ilyenek többet között, amivel indultak a ,,Hyper, Hyper”, de megemlíthetjük még a ,,How much is the fish?” slágerüket is, ami magyarra lefordítva egy kicsit érdekes, de mi szeretjük.
A mostani fellépésük egy igazi kuriózum is, mert nem szokványos, hogy egy techno banda eljön kétszer is Magyarországra (ugyanis nemrégen léptek fel Budapesten a Budapest Parkban, több ezer ember előtt), de velünk most kivételt tesznek és aki szemfüles lesz a fesztiválon, még talán képeket is készíthet az együttes tagjaival.

A programok között láthatjuk Ákos nevét is, aki most egy igazi jubileumi koncerttel készül, mint a Tankcsapda és Lovasi András is. Talán egy közös számot is előadnak, majd a több ezres közönség előtt? Ezt egyenlőre, még nem lehet tudni, mindenesetre semmi sem lehetetlen.

Nem szabad elfelejtkezni az AWS zenekarról sem, akik előadták a ,,Viszlát nyár” cím számukat az Eurovízión és itt is felcsendül, majd ez a slágerük, amire a pogószekció már biztosan nagyon készül. Ez úton is nagyon nagy gratulációt küld nekik a Hobby Rádió legénysége és azt kívánjuk, hogy így tovább fiúk! 🙂

A Campuson fellép még továbbá Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Kowalsky meg a Vega, a Szabó Balázs Bandája, vagy éppen a Brains.

A debreceni Campus Fesztivál helyszíne változatlan, a Nagyerdei Stadion melletti terület és az időpont pedig 2018. július 18-22.
Felhívjuk a MÁK kártyával rendelkezők figyelmét, hogy az eddigi évekhez hasonlóan idén is ingyenes a belépés a Campus fesztivál bármely programjára. A látássérült személy csak kísérővel érkezhet, akire a kedvezmény nem érvényesíthető!

Teljes program a http://www.campus… és a https://www.faceb…sfesztival weboldalakon olvasható.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 + öt =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com