Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Vendéghang - a HELMA beszélget*s m*sora. Szerz*k és könyveik.
52
hallgató

Fogyatékkal élők jogait érintő javaslat az Országgyűlés előtt

- 2021. május 1. 9:42 - 836 megtekintés

Tapolczai Gergely fideszes előterjesztő elmondta: két törvényt változtatna meg.

A fogyatékossággal élők jogairól szóló módosítása a vakvezető kutyák képzését segíti. Európában több mint száz éve képeznek vakvezető kutyákat, Magyarországon azonban csak 1978-ban indult el ez a képzés. Azóta csaknem ezer kutyát képeztek ki, jelenleg mintegy nyolcvanan veszik igénybe az állatok segítségét – ismertette.

A jelnyelvi törvény változtatásának célja, hogy a miniszter rendeletben állapítsa meg a jelnyelvi tolmácsok képzésének speciális követelményeit, ugyanis az új szakképzési struktúrában csak a megfelelő szabályozással lehet ezt garantálni.

Javaslatokat tett az igénybe vehető jeltolmácsolási keretek növelésére az óvodáktól az egyetemekig, de akár a munkavállalók számára is. Mint mondta, ez elősegítené a hallássérültek iskolázottabbá válását.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára felidézte a jelnyelvi törvény születését és fejlődését. Elmondta azt is, hogy a tavalyi módosítás egyik legfontosabb eleme volt, hogy már államilag elismert nyelvvizsga tehető a jelnyelvből.

Most a kommunikációs jogok széles körű biztosítását teremtené meg a változtatás. Elősegíti, hogy a siketek már kisiskolás koruktól ne szenvedjenek hátrányt – ismertette.

Tapolczai Gergely (Fidesz) kiemelte: sok tennivaló van még a területen, de az eredményekből folyamatos fejlődés, előrelépés látszik. A fogyatékosságügy számíthat a Fideszre – jelentette ki, megerősítve, hogy a nagyobbik kormánypárt frakciója támogatja az előterjesztést.

Brenner Koloman (Jobbik) üdvözölte, hogy a törvényjavaslat szakaszosan megnöveli azokat az óraszámokat, amikor a jelnyelvi tolmácsolást biztosítani kell.

Ezt a képviselő fontos lépésnek nevezte annak érdekében, hogy a jelnyelvet használók közössége még jobban tudjon integrálódni, majd a Jobbik frakció támogatásáról biztosította az előterjesztést.

Harrach Péter (KDNP) a szolidaritás dokumentumának nevezte a javaslatot. A módosítás a jelnyelven kommunikáló nyelvi kisebbség jogainak érvényesítését és társadalmi kapcsolataik erősítését szolgálja – hangsúlyozta.

Jelezte: a KDNP frakciója támogatja a javaslatot.

Varga László (MSZP) is képviselőcsoportjuk számára támogatandónak nevezte a törvénymódosítást, mellyel tovább bővülnek a fogyatékkal élők számára biztosított szolgáltatások.

Megjegyezte: a kormány korábban is cselekedhetett volna. A képviselő fontosnak tartja, hogy a kormány komolyan vegye a fogyatékkal élő embereket, és minél előbb vezesse be az intézkedéseket. Ezért egyes rendelkezések 2022-es és 2023-as hatálybalépésének előrehozását javasolta.

Sebián-Petrovszki László (DK) hangsúlyozta: kormányzati feladat az esélyegyenlőség megteremtése és növelése, a törvényjavaslatot jó irányba tett jó lépésnek, egy támogatható előterjesztésnek nevezte.

Felvetette, hogy az érintett gyermekek szüleinek ingyenes jelnyelvi képzést nyújthatna a kormány, valamint a rokkantnyugdíjasokat például hozva azt mondta: más típusú fogyatékkal élőknek is szüksége lenne segítségre.

A vita lezárása előtt zárszavában Tapolczai Gergely köszönetet mondott az összes frakció elhangzott támogatásáért. Az ellenzéki javaslatokra reagálva közölte: a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége most is biztosít ingyenes jelnyelvi tanfolyamot az érintett gyermekek szüleinek, a hatályba lépés pedig az érdekvédelmi szervezetekkel közösen lett meghatározva a jelnyelvi tolmács képzéshez igazítva.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * kilenc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com