Gyermekkarácsony a Parlamentben

Beküldve ide: Belföldi hír | 0

Ezer állami gondozott, hátrányos helyzetű, fogyatékos és nagycsaládban nevelkedő gyermek érkezett vasárnap délelőtt az ország házába, hogy a hagyományoknak megfelelően gazdag kulturális műsor kíséretében köszöntse a közelgő karácsonyt.

Alkalmi táncház és sok gyerek beleshetett a műsor délelőtti próbáira is. A Vadász terem Csodák palotájává alakult, a Gobelin teremben kézműves foglalkozásokat tartottak. Az Országházi sétákat a gyerekek által ismert hírességek – szappanopera szereplő, tévés műsorvezető, valamint erőművész páros – vezették. Délelőtt 11 órakor köszöntötte Szili Katalin házelnök, az ünnepség fővédnöke a kis vendégeket, majd rövid mesét olvasott fel nekik és közös éneklésre buzdította őket. Ezután – jelképesen – átadta az épület kulcsát, amivel arra biztatta a kis látogatókat az országgyűlés elnöke, hogy vegyék birtokba ezen a napon az egész parlamentet. A műsorvezető Farkasházi Réka ezután sorra szólította a népszerű énekeseket, táncosokat, színészeket. Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán óriási tapsot kapott, akárcsak a Budapesti Operettszínház társulatának tagjai, akik a Szentivánéji álomból adtak elő részleteket. Mark, a Fool Moon együttes, illetve Dolhai Attila léptek ezután a mikrofonhoz, majd Csonka András és Keleti Andrea adták elő versenytánc programjukat. A Csillag születik című tehetségkutató műsorból ismert énekes, Bíró Gergő adta elő az A csitári hegyek alatt című népdalt. Varga Feri és Balássy Betty duója után Szekeres Adrien igazi karácsonyi hangulatot teremtett A szeretet ünnepén című számával. A népszerű tévésztárok és előadóművészek mind ingyen léptek fel, részükről ez volt az ajándék karácsonyra a meghívott ezer nehéz sorsú gyermeknek. A műsor után a résztvevő gyerekek ajándékot kaptak és egész nap játszhattak az Országház termeiben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kilenc * = 81

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..