Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szignál
48
hallgató

Gyutai Adrián lemondott támogatása nagy részéről, hogy segítse a mozgássérülteket

- 2014. szeptember 3. 13:36 - 2177 megtekintés

Már a rehabilitációs szakaszban jár a vállműtéten átesett Gyutai Adrián, akinek augusztus elején, több helyen eltört a kulcscsontja, zúzódott a láb-, és kézfeje, három foga letört és alaposan meghúzódott a nyaka. A Superstock 600-as kategóriában versenyző paksi motoros ezt az időszakot használta fel arra, hogy segítsen azokon, akik minden támogatást megérdemelnek. A Tomracing Motorsport Team versenyzője ugyanis lemondott egyik szponzora, a VIP-Phone Hungary Kft. anyagi támogatásának nagy részéről, és a céggel karöltve számítástechnikai eszközökkel járul hozzá az itt élő és tanuló mozgássérült gyermekek életének megkönnyítéséhez.

A 2014-es szezon legbalszerencsésebb hétvégéjét zárta augusztus elején, Poznanban Gyutai Adrián, miután megnyerte mind a szabadedzést, mind pedig az időmérőt, és az első futamon a rajtot követően az első helyen haladt, amikor hatalmasat bukott. Adrián percekig feküdt eszméletlenül az aszfalton, azonnal a helyi kórházba vitték. A 23 éves paksi motorost a Sportkórházban megműtötték, és a beavatkozás alatt egyértelműen kiderült, a többszörösen eltört kulcscsontja csak egy hosszabb rehabilitáció alatt gyógyul meg teljes egészében. Adrián már a rehabilitációját végzi, ám ezekben a nehéz időkben sem feledkezett meg arról, hogy segítsen a rászorultakon.
A Tomracing Motorsport Team versenyzője megállapodott egyik szponzorával, a VIP-Phone Hungary Kft.-vel, hogy a Mozgásjavító Intézet számára lemond a támogatása 80 százalékáról, és ezen összeg fejében a cég számítástechnikai eszközökkel segítse a mozgáskorlátozott és mozgássérült gyermekek iskoláját. Az elhatározást tett követte, és a héten már Adrián és a cég ügyvezetője, Rodriguez Dávid első lépésként át is adták ajándékukat az iskola igazgatójának, Locsmándi Alajosnak.
?Nagy örömünkre szolgál, hogy a VIP-Phone Hungary Kft. támogatottjával, Gyutai Adriánnal át tudtuk adni azokat a számítástechnikai eszközöket a Mozgásjavító Intézetnek, melyről megegyeztünk egymással. Jó érzéssel tölt el minket, hogy egy olyan fiatal tehetséget támogathatunk Adrián személyében, aki nemcsak a versenypályán jár az élen, hanem mások önzetlen megsegítésében is. Tudjuk róla, hogy eddig is több esetben vállalt már hasonló szerepet, és úgy véljük, hogy példaértékű a cselekedete, hiszen az általa magas szinten űzött sportág rengeteg anyagi áldozattal jár. Bízunk benne, hogy az általunk nyújtott segítség megkönnyíti majd a Mozgásjavító Intézet lakóinak életét. Nem titok, már most szóba került, hogy Adriánnal közösen továbbra is támogatjuk az intézményt. Ugyanakkor kívánunk Adriánnak gyors felépülést, és reméljük, mihamarabb motoron láthatjuk őt a mezőny élén száguldani? ? fogalmazott a cég ügyvezetője, Rodriguez Dávid.
Az országos beiskolázási körrel rendelkező zuglói Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Kollégium 110 éve oktat, nevel, fejleszt mozgáskorlátozott gyermekeket és fiatalokat. Az intézmény igazgatója úgy vélte, Adrián mindenképpen példának állítható ebben a túl anyagias világban a fiatalok elé.
?Adrián már nem először segíti intézményünket önállóan vagy éppen a csapatával együtt. Gyermekeink a mai napig nem felejtik el azt a fantasztikus bemutatót, amit tavaly tartottak intézményünk udvarán. Nagyon köszönjük Adriánnak és a VIP-Phone Hungary Kft.-nek a felajánlásukat, és úgy véljük, hogy például a Lenovo laptopot diákjaink nagy örömmel használhatják majd tanulmányaik során, segítheti kapcsolatépítésüket, kommunikációjukat? ? közölte Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító Intézet igazgatója.
Kollár Katalin kuratóriumi elnök hozzátette, az intézmény dolgozói 20 éve hozták létre a Zsótér Pál Alapítványt, melynek egyik alapvető célja a mozgáskorlátozott gyermekek és fiatalok önálló életvitelre való felkészítésének támogatása. Éppen ezért nagyon köszönik a felajánlását Adriánnak és a cégnek, mert ezzel a mindennapi életben nyújtottak nélkülözhetetlen segítséget.
A Tomracing Motorsport Team motorosa boldogan hagyta el a Mozgásjavító Intézetet, és bízik abban, hogy továbbra is segíteni tudja az itt élő és tanuló gyermekek mindennapjait.
?Örülök, hogy sikerült a VIP-Phone támogatásával segítenünk a Mozgásjavító Intézetnek, amelyhez már régi kapcsolat fűz. Mindig nagyon jó érzés segíteni és örömet szerezni azoknak, akiknek nagyon nagy szüksége van rá, remélem, hogy ha csak egy kicsit is, de sikerül ezeknek a gyerekeknek az életét megkönnyítenünk. Egyszerűen erkölcsi kötelességem, hogy melléjük álljak. Nagyon fontosnak tartom, hogy amikor és amiben csak tudunk, segítsünk az intézményben élő és tanuló gyerekeknek, úgyhogy már most megállapodtunk a szponzorommal abban, hogy még az idén egy jótékony árverést szervezünk a támogatásukkal, és annak teljes bevételét is átutaljuk az iskola életének megkönnyítése céljából. Szeretnék minél több versenyzőtársamat és támogatómat megkérni arra, hogy csatlakozzon az akciónkhoz, és az akció sikerét segítsék különböző felajánlásokkal, amit aztán elárverezhetünk? ? jelentette ki a 23 éves paksi motoros, akinek csapata, a Tomracing Motorsport Team azonnal jelezte, versenyzőjük mellé áll ebben a jótékony akcióban is.

Forrás: motorsportal.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 6 = nulla

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 16. kedd, Csongor napja van.
Az év 16. hete és 107. napja.
Holnap Rudolf napja lesz.

1518. A királyi város a szent korona tulajdona. II. Lajos király tudtára adta Eperjesnek, hogy kénytelen volt ugyan e várost Perényi nádornak elzálogosítani, de mielőbb kiváltja, s addig is zsaroltatni nem engedi.


1865. Húsvét. Deák Ferenc híressé vált cikke a Pesti Naplóban megjelent, melyben kimutatni igyekezett, hogy a nemzet kész törvényeit a birodalommal összhangba hozni.


Váci Mihály
/ 1924. dec.25. - 1970. ápr. 16. /

Százhuszat verő szív

"...Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,
úgy gyűlöltem és szerettem:
mindenhez úgy fogtam, kívánva,
hogy az legyen a vesztem!
Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,
ahogy érdemes élni!
Egy emberöltőt éltem - de a sorsom
történelem és ezerévnyi!"

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com