Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


P. Box - Legyek az els*
50
hallgató

Jöttünk, láttunk, győztünk? – az E.on-nál

- 2019. június 7. 8:01 - 1190 megtekintés

Kivételes helyzetben a sérültek az E.ON-nál.

Akik a VGYKE. szervezésében elmentek a május 30-án a „V17” néven emlegetett E.ON Székházba, azok joggal érezhették azt, hogy: Jöttünk, láttunk, győztünk. Ekkor ugyanis olyan részletesen betekinthettek az itt folyó munkába, hogy ahhoz már könnyen illeszthetnek egy idevágó szakmai önéletrajzot, ami minden munkáltatói kapcsolatfelvétel sikerének záloga.

A többiek pedig remélhetőleg hasznos információt nyernek e látogatásról szóló beszámolónkból. Az AC-DC-s munkatársak előzetes megbeszélésének köszönhetően egy egész csapat várta a látássérült látogatókat a neves áramszolgáltatónál, az E.ON Zrt.-nél.

Nagyon érdekes volt, ahogy végigvezették a vendégeket az ultramodern épület különböző szintjein, ahol betekintést nyertek az ott folyó munkába. Nem mindenki látott személyesen még akkora nagy teremben egymás mellett dolgozó embereket, de most már pontos képük van az úgynevezett Open Office (ejtsd: ópen ofisz) típusú munkaszervezésről.

Ezután nem is egy, hanem öt HR-szakember állt a kérdezők rendelkezésére, majd hallgatta meg őket mini állásinterjúkon. És rögtön visszajelzést is adtak nekik.

Milyen újdonság volt e tanácsok között?

Egy. Az, hogy soha ne azt írjuk be pusztán egy jelentkezésbe, hogy „Nem látok”, hanem tegyünk ehhez úgynevezett kifogáskezelést. Azaz menten írjuk le mellé, hogy „De a munkahelyemen segédeszközömmel önállóan tudok közlekedni, és biztonságosan használom a Word szerkesztőprogramot, valamint az Excel-táblázatot is tudom kezelni”. Már ha erről van szó.

Kettő. Ne várjunk olyan álláshirdetéseket, hogy „Vak informatikust keresünk”, ugyanis egy cégnek igazából csak az fontos, hogy a munkavállaló ellássa a rábízott feladatot. Éppen ezért nem is utasítanak el senkit amiatt, hogy nem lát, ha egyébként képes a meghirdetett munka ellátására.

Három. Kezeljük rugalmasan a tudásunkról szóló oklevél tartalmát. Pszichológust például nem szoktak cégek keresni, olyan munkatársat viszont igen, aki emberi problémákat professzionálisan old meg. Például arra, hogy „Fogyasztói élmény-elemző”, nyugodt szívvel jelentkezhet akár egy pszichológus is, ha kedvet érez erre a munkára.

Volt olyan előrelátó látássérült ember, aki mindjárt magával is vitte a helyszínre a szakmai önéletrajzát, megtoldva azt saját mottójával és célkitűzéseivel, bővebb portrét készítve ezáltal. És ezt el is fogadták tőle, miáltal anyaga bekerült a cég adatbázisába.

És ami ma még nem gyümölcsözik, gyümölcsözhet később – hiszen jönnek-mennek a munkavállalók a cégeknél, és lehet, hogy holnap pont egy ilyen típusú munkavállalóra lesz szükségük.

AC-DC Találd meg a helyed! Rajtunk nem múlik, segítünk.

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.

Az FSZK logója

Mini állásinterjún ül együtt az E.ON HR-es szakembere és az érdeklődő látássérült hölgy a fehér asztal két oldalán.
Mini állásinterjún ül együtt az E.ON HR-es szakembere és az érdeklődő látássérült hölgy a fehér asztal két oldalán.

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com