Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Media1 - Szalay Dániel m*sora
50
hallgató

Két évet jósoltak neki, most nagykamasz

- 2020. január 26. 15:51 - 938 megtekintés

Közel százéves, erőteljesen felújításra szoruló családi ház Budán. Elöl a nagymama él, a hátulsó, leválasztott, apró lakrészben a ló éves Pali Dániel és az édesanyja, Buday Krisztina.

Dani SMA-s (gerincvelő-eredetü izomsorvadása van), afféle korelnök. Tíz hónaposán diagnosztizálták nála a betegséget, akkor azt mondták az orvosok, jó, ha a kétéves kort megéli. Vele egyidős sorstársai közül egyedül ő nem szorul állandó jelleggel lélegeztetőgépre. Ennek köszönheti, hogy e hónaptól végre megkaphatja a kezelést, amely megállítja az SMA-sok állapotromlását, sőt javulást is okozhat. Hosszú út vezetett ide.

A spinális izomatrófia, azaz gerinceredetű izomsorvadás (angolul Spinal Muscular Atrophy, rövidítve SMA) egy ritka genetikai betegség, amely a gerincvelő mozgató idegsejtjeinek fokozatos elvesztését eredményezi. Az idegsejtek pusztulása izomgyengeséget, -sorvadást okoz a kapcsolódó izmokban. A betegek állapota kezelés nélkül folyamatosan romlik, leggyakrabban légzésbénulás vagy tartós gépi lélegeztetés a végső kimenetele.

Dani ágyban fekszik, örül, hogy végre látogatója érkezett. Szerintem kettőn

Anya és fia. egymásra utalva

k közül én izgulok jobban. November végén Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelentette be, hogy megszületett a megállapodás az SMA kezelésére szolgáló egyetlen, Európában is törzskönyvezett gyógyszer, a Spinraza forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez. – Sajnos arról már nem beszélt a miniszter, hogy a tartósan lélegeztetett gyerekek továbbra sem kaphatják ezt a készítményt. Hogy miért, azt nem lehet tudni – ecseteli helyzetüket Buday Krisztina, aki az SMA Izom-sorvadásos Betegek Magyarországi Egyesületének elnöke is egyben.

A világon jelenleg két törzskönyvezett készítményt forgalmaznak a betegség tüneteinek enyhítésére. A sajtóból megismert Zente és egy másik kisfiú, Levente esetében nem a Spinrazát alkalmazták, ők az Európában egyelőre nem kapható Zolgensma nevű génterápiás gyógyszert kapták meg (a kezelés összege mindkét esetben 700 millió forint volt). Mivel a szer Európában nem törzskönyvezett, jelenleg nem lehet szó arról, hogy az állam állja ezeket a kezeléseket. A Zolgensmát egyszer kell beadni, a Spinrazát azonban először kéthetente, majd később négyhavonta, a beteg egész életén át, a gerincvelőbe injekciózva. Egy-egy ilyen kúra 23 millió forintba kerül. Dani január eleje óta már két kezelést kapott. Ezeket nem ingyenessé tették, hanem finanszírozottá, ami azt jelenti, hogy minden érintett betegnek egyénileg kell kérvényeznie a gyógykezelést, amit elbírálhatnak kedvezően, de el is utasíthatják az igényt. – A lélegeztetőgépen lévő gyerekek nem kaphatják meg a kezelést, ahogy a 18 év felettiek sem- jelzi a nehézségeket Buday Krisztina. Az asszony célja, hogy az általa vezetett egyesülettel még idén elérje, velük is foglalkozzon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

Daninak szerencséje van, hiszen a kezelésekre 18 éves kora után is jogosult lesz, mert azokat a nagykorúsága elérése előtt kezdte el kapni. Az idő döntő fontosságú egy olyan betegség esetén, amely kezelés nélkül folyamatos romlással jár. Krisztináék 2016 decemberében az Emminek beadtak több mint 20 ezer aláírást, hogy legyen minél előbb finanszírozott a készítmény. Akkor azt mondták nekik, kiemelten kezelik az ügyet, és heteken belül döntés születik. Ehhez képest Dani és több sorstársa 2020 januárjában kaphatta meg az első kezelést. Első körben ráadásul elutasították a kérvényüket, mert nem látták bizonyítottnak, hogy a terápia hatásos lehet számukra. Az elutasító határozatra egy évet kellett várni. Aztán a második, engedélyező döntésre 13 hónapot. Időközben EU-s országokban, például Romániában hatásosnak, így finanszírozhatónak minősítették a Spinrazát.

A kezelés egyébként nemcsak megállítja az állapotromlást, javulást is hoz, bár ennek mértékét nem lehet előre megjósolni. Dani az eddigi két kezelés után kicsi erősödést érez, illetve a bal kezét már ki tudja nyújtani.

A Spinraza magyarországi elfogadásában Krisztinának az SMA Izomsorvadásos Betegek Magyarországi Egyesülete elnökeként fontos szerepe volt. A gyógyszer megjelenésekor ők küldtek szakcikkeket a döntéshozóknak. A magyar törvények szerint a betegek nem tarthatnak kapcsolatot a gyógyszergyártókkal, egyesületi elnökként viszont bevonódhatott a tárgyalásokba, Krisztina részben ezért vállalta az elnöki feladatokat. A tárgyalások eredményeként nem mellesleg a gyógyszerhez az egyesült államokbelihez képest Magyarországon féláron lehet hozzájutni.

A családnak persze így is jelentős költségei vannak. A kerekesszék például államilag támogatott, de a gyógyászati segédeszközök, a tápszerek nem. Így egy beteg gyerek körülbelül kétszer annyiba kerül, mint egy egészséges.

Krisztinának szerencséje van a munkájával: kozmetikus, akkor dolgozik, ha tud rá kanyarítani egy kis időt. Ehhez nélkülözhetetlen a nagymama, hiszen Dani 24 órás felügyeletet igényel. Az apa régóta külön él, félévente látogatja meg egy-egy órára a fiát. Krisztina nyolc órában képtelen dolgozni, ennek megfelelően alakul a keresete is.

Az ágy szélén köhögtetőgép áll, amely viszonylag új kezdeményezés, a Semmelweis Egyetem Otthoni lélegeztetési programja részeként került Dániákhoz. A készülék mellett van egy lélegeztetőgép is, a fiú azzal alszik. Erre azért van szüksége, mert az ébrenlét óráiban elfáradnak a lélegeztetőizmai.

Dani ma már gimnazista, egy közeli suliba jár magántanulóként. Heti tíz órára megy be, bár most, a kezelések miatt csak a negyedéves vizsgákra. A tömegközlekedés eleve kizárt, ahol laknak, nem jár akadálymentesített busz. Dani szerényen azt állítja, közepes tanuló, mert lusta, édesanyja szerint annál azért jobb. Mindennap tanul, a szabad idejében Playstationnel szeret játszani, de legfontosabb játéka a táblagépe. Kedvenc tantárgyai az informatika és az angol, ilyen irányban szeretne továbbtanulni. Ja, és játéktesztelő is szeretne lenni.

A családnak állandó pénzügyi gondjai vannak. Ahogy Dani növöget, a költségek is nőnek. Nagy könnyebbséget jelent, hogy a gyermekek otthongondozási díját (gyod) tavaly bruttó 100 ezer forintra emelték (ez nettó 90 ezer forintot jelent, mert csak a nyugdíjjárulékot vonják belőle), de ez az összeg két ember ellátására nem elég. Ha nem lennének extra költségeik, akkor sem lenne elég, így meg pláne nem. – Nagyon megterhelő, hogy az ember szakavatott intenzíves ápoló, éjszakai nővér, rehabilitációs szakember, gyógytornász, tanár és kozmetikus is egyben – sorolják együtt anya és fia. Megüti a fülemet az éjszakai nővér kifejezés.

– Sokszor kelsz fel éjszaka?

– Ó, sokszor. Egyedül nem tudok megfordulni, így viszont idővel elzsibbadok, elfáradok. Ilyenkor nincs mit tenni, szólok anyának -válaszolja.

Amikor Dani 10 hónapos korában kiderült, hogy SMA-s, és az orvosok azt mondták, ne legyenek nagy reményeik, maximum 2 éves koráig élhet, Krisztina nem törődött bele az elfogadhatatlanba.

– Elkezdtem bújni az internetet, találtam amerikai szülőcsoportokat, ahol bemutatták, hogy milyen speciális gyógytorna segíthet. Itthon ez is nehéz volt, mert nem értett hozzá senki, hiszen a betegek általában nagyon fiatalon meghaltak – mondja, miközben a család aprócska kutyája, Panka már annyi bátorságot gyűjt, hogy meg mer szagolni. Dani koraszülött volt, ezért vissza kellett járniuk a kórházba, ahol született. Ott megállapították az orvosok, hogy az izomtónusa kicsit gyengébb, mint kellene, elküldték őket az akkori svábhegyi gyermekneurológiára, ahol a fiút egészségesnek nyilvánították. Ekkor volt kilenc hónapos. Az anyuka nem nyugodott bele a diagnózisba, újabb vizsgálatot kért, egy hónappal később a Heim Pál Gyermekkórház neurológusa mondta neki, hogy nagy a baj. – Mindezt úgy, hogy Budapesten élünk, el tudom képzelni, hogy falun milyen lehet a helyzet, – mondja Krisztina, hozzátéve: ez tulajdonképpen érthető, hiszen ritka betegségről van szó, nem lehet felróni egy orvosnak, ha nem tudja diagnosztizálni az SMA-t. Akkor, amikor még nem létezett gyógymód, semmi jelentősége nem volt annak, mikor veszik észre a rendellenességet, most viszont, hogy elérhető a kezelés, a diagnózis felállításának már komoly jelentősége van, hiszen minél előbb kapja meg a gyógyszert, annál előbb lehet megállítani az állapotromlást. Ami azt is jelentheti, hogy megúszhatja a lélegeztetőgépre kerülést. Tehát az időben felállított diagnózis szó szerint életekről dönthet.

– Min kellene változtatni?

– Évtizedes lemaradások vannak. A segédeszköz-ellátás Magyarországon siralmas – mondja Krisztina. Egy-egy eszköz, mondjuk, kerekesszék kihordási ideje nagyon hosszú, mindent egyéni kérelemre kapunk, de önrészt kell fizetni utána. Tavaly kérvényeztünk egy speciális babakocsit, amelyben vízszintesen lehet szállítani Danit a műtétek után. A kocsi 1,2 millió forintba került, ezt hosszú-hosszú hónapok után kaptuk meg úgy, hogy „csak” 280 ezer forint volt hozzá az önrészünk. A másik dolog az ápolási díj, ennyi pénzből ugyanis egyszerűen nem lehet megélni. Ha valaki 24 órás felügyeletet igényel, akkor mellette nem lehet mást csinálni. Nekünk egy porszívózás is gondos szervezést igényel.

Krisztina szerint a 23 milliós kezelések eseti elbírálásán is változtatni kellene. A céljuk az egyesülettel, hogy a diagnózis felállítása után a gyerekek automatikusan és sürgősen megkaphassák a kezelést.

Daninak és anyukájának a napi megélhetés mellett a legnagyobb gondot lakrészük akadálymentesítése jelenti. Három meredek lépcső mindjárt a bejáratnál, a fürdőszoba ajtaja csak 50 centiméter széles, hosszan lehetne sorolni. Krisztina lakáson belül mindenhová ölben viszi Dánielt, aki erőteljes növésben van, ezért egyre nehezebben bírja el. Dani szerint egyébként a legnehezebb az autóhoz való eljutás, és fordítva. A ház átalakításához és akadálymentesítéséhez 20 millió forintra lenne szükségük.

(megjelent: Magyar Hang, 2020. 01. 25.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc * 6 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 1:00: Katapult DJ - Lipóczi Csaba és Bozóki andor mix-műsora
  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: Club chart - Frenkl András slágerlistája két órán keresztül
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 23:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 20. szombat, Tivadar napja van.
Az év 16. hete és 111. napja.
Holnap Konrád napja lesz.

1848. A Pesten levő összes miniszterek aláírásával megjelent kiáltvány kijelenté, hogy:"Vannak, kik a népgyűlések szabadságával visszaélnek", s a vagyon és rendháborítást a törvény szerint sújtani rendelte.


1904. Megkezdte működését a főváros vízellátását szolgáló káposztásmegyeri vízmű.


Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

"...Ó, áprilisi útszél,
Tréfás, arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöldacél-rugók,
Ó, fuvolás aranyrigók,

Ó, csermelyhangú csízek,
Illatok, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy
az élet rút és vad dolog,..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com