Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Napi Evangélium - István atya rovata
58
hallgató

Lehetőség az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőknek Hajdú-Bihar megyében

- 2010. november 16. 15:09 - 3080 megtekintés

A Fehér Bot Alapítvány 2010. november 16-án tartotta tájékoztatóját a „Trambulin” Komplex Fejlesztési Programjában résztvevőknek.

A program során 50 fő fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű ember részére nyújt lehetőséget, hogy könnyebben bejuthassanak a munkaerőpiacra. A jelentkezők komplex fejlesztésen, képzésekben vehetnek részt: Számítástechnikai alapismeretek vakok és gyengénlátók számára; ECDL képzés; Frissítőmasszőr képzés, valamint munkakipróbálásra is nyílik lehetőségük. A program célja, hogy azoknak nyújtson segítséget, akik halmozottan hátrányos helyzetűek a munkaerőpiacon, akár szakképzettség, munkatapasztalat hiányában, akár elavult szakképzettségük miatt, egészségügyi állapotuk problémája mellett. A lehetőség keretében piacképes tudást, gyakorlatot szerezhetnek, amely az „Első lépés” lehet a munkaerőpiaci, illetve társadalmi integrációjuk során. A projekt megvalósításához a Társadalmi Megújulás Operatív Program, TÁMOP – 5.3.1.-C-09/2 „Első lépés” – alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai pályázat szolgáltatja a pénzügyi alapot, melynek keretében 59.992.500,- forintot nyert el a Fehér Bot Alapítvány. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Amennyiben szeretne részt venni a programban, érdeklődjön az alábbi elérhetőségeken: Fehér Bot Alapítvány
Fehér Ildikó
H – 4029 Debrecen, Eötvös u. 34.
T.: 06-52/ 788-770, +36-30/919-40-88
E-mail: feher.ildiko@feherbot.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 + = tizrnnégy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com