Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bergendy - Ötödik sebesség
45
hallgató

Már több mint 350 felajánlás a Digitális Összefogás akcióban

- 2020. május 4. 19:47 - 703 megtekintés

A tárca kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program koordinálásával elindított akcióban eddig 353 felajánlást tettek távközlési szolgáltatók, más iparági szereplők, és több esetben egyéb ágazatokban működő cégek is.

A támogatások folyamatosan érkeznek a gazdasági élet minden részéből.

„A felajánlások mennyisége és sokszínűsége mutatja, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Az összefogást jelzik azok a példaértékű felajánlások is, amelyeket a távközlési szolgáltatók az elmúlt hetekben az ITM által létrehozott Digitális Összefogás akció keretében tettek. Közös erővel sikerülhet egyre több diákot ellátni olyan eszközzel, amivel a digitális munkarendben problémamentesen tudják tartani a lépést a többiekkel. Ennek a célnak az eléréséhez kérem a vállalatok és magánszemélyek további  támogatását – hangsúlyozta Solymár Károly Balázs, a minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Az elmúlt hetekben fejajánlást tevő több mint 130 piaci szereplőhöz csatlakozott az ITM felügyelete alá tartozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A Digitális Összefogás akció az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Munkacsoporttal együttműködve adja át a diákoknak azokat az eszközöket, amelyek nélkül a digitális oktatást nem vagy csak nagy nehézségek árán érték volna el.

„A jelenlegi időszakban közös érdek, hogy a legjobb tudásunk szerint segítsünk a rászoruló gyerekeknek, a szülőknek, és ezzel a tanároknak is, ezért a Digitális Összefogás akció keretében a KIFÜ 30 notebookot adományoz az Országos Roma Civil Tanács által kijelölt családoknak¬” – nyilatkozta Szíjártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke.

(ITM Kommunikáció)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com