Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal (Ha nem jelenik meg a lejátszó, frissítse a képernyőolvasóval a képernyőt - JAWS+ESC)

Lejátszás

Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el

Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ez hallható a rádióban:
Műsorajánlat -

Hallgatók száma: 5

Híreink a JAWS képenyrőolvasóhoz készített Kutatási modul segítségével is olvashatóak!

Március 15-i kitüntetettek
- 2010. március 19. 16:43 - 556 megtekintés

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke – az önkormányzati miniszterelőterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából

– MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozatát adományozta DR. PREHLIK LAJOS BÉLA úrnak, Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal jegyzőjének, a közszolgálatban az európai színvonalú közigazgatás, a polgárbarát központú hivatalok további fejlődését szolgáló tevékenysége, a szervezett bűnözés és a korrupciós bűncselekmények elleni több évtizedes, magas szintű szakmai munkája, példaértékű életútja elismeréséül.

– Eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozatát adományozta SEBESZTA ATTILA FERENC úrnak, az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának.

– Varga Zoltán önkormányzati miniszter a KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT adományozta kiemelkedő tevékenysége elismeréséül – KOVÁCS PÉTER úrnak, Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármesteri Hivatala önkormányzati képviselőjének;
– LICZEK PÉTER úrnak, Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal, Pénzügyi Osztálya vezetőjének;
– TÁTRAI GABRIELLA asszonynak, Budapest Főváros XIII. kerületi Polgármesteri Hivatala Igazgatási Osztály ügyintézőjének.

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat kezdeményezésére a Magyar Köztársaság Kormánya március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉRDEMES MŰVÉSZE DÍJAT adományozott Beregi Péter színművésznek. A magyar színjátszás és kabaré meghatározó alakjának, aki 47 éve az igényes szórakoztatás jegyében szolgálja a kultúrát és művelődést.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy * = 16

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

Jooble

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2020. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta napja van.
Az év 27. hete és 187. napja.
Holnap Csaba napja lesz.

1044. Aba király ménfői veresége és halála. III. Henrik, miután Aba király a béke némely föltételeit nem teljesítette, harmadszor tört be az országba, s Ménfőnél a pápailag kiátkozott Aba felett árulás segélyével nagynehezen győzelmet nyert. Aba a Tisza vidékére futott a ott azon magyarok által, kiknek rokonait agyonverette, meggyilkoltatott.


1683. Az Udvari Haditanács alelnöke Pozsonyban átveszi a koronaőröktől a Szent Koronát, hogy Thököly és a törökök elől Ausztriába menekítse.


Apáti Miklós / 1944. júl.5. - /

Szakállosodván

"...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 304
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com