Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Vendéghang - a HELMA beszélget*s m*sora. Szerz*k és könyveik.
65
hallgató

MEGHÍVÓ: DOWN EGYESÜLET RENDEZVÉNYÉRE

- 2010. április 30. 9:34 - 1486 megtekintés

A DOWN EGYESÜLET ezúton szeretettel meghívja Önt egy RENDHAGYÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRA, ahol a Korai Fejlesztő Központ megvalósulása céljából indított online aukció eredményeiről számol be.

A Vatera.hu honlapon elárverezett sportolói ereklyéket Gyurta Dániel és Kozmann György személyesen adják át az eseménynek otthont adó Magyar Sport Házában, 2010. május 4-edikén.

A magyarországi DOWN Egyesület 1998 óta segíti a Down-gyermekek képességeinek és készségeinek fejlesztését, valamint az őket nevelő családok életét. Nemzetközi mintára hozta létre a társadalmi integrációt elősegítő rendezvényeit, többek között a Down Világnapot, illetve a „Mindenkinek Becsengettek!” elnevezésű programot. Az egyesület céljai között szerepel egy Korai Fejlesztő Központ létrehozása is, amelynek megvalósulása érdekében hazai sportolók garmadája fogott össze.

A rendezvény moderátora Kőváry Barna rallyversenyző és műsorvezető, aki szintén a felajánlók között szerepelt.

Az aukció eredményei mellett az Egyesület a „Mindenkinek Becsengettek!” elnevezésű, integrált nevelési és oktatási programjáról is beszámol és egyúttal a Nemzeti Színházban, 2010. május 8-án tartandó gálaműsorra is invitálja Önt.

Megjelenésére feltétlenül számítunk, várjuk Önt szeretettel!

A sajtótájékoztató időpontja: 2010. május 4. 10.30 óra
A sajtótájékoztató helyszíne: Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. földszinti tárgyaló

Kérjük, hogy részvételi szándékát 2010. április 30-ig jelezze a zsuzsanna.levai@hillandknowlton.com
e-mail címen.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 + négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com