Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


A tudomány mai állása - Strasszer Andrea m*sora
61
hallgató

Megkezdődött a hazai koronavírus-vakcina fejlesztése

- 2020. május 21. 16:21 - 713 megtekintés

Mint ismeretes a két intézmény a közelmúltban Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter jelenlétében írta alá a korszerű hazai oltóanyag-gyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködést.

Az NNK és a Debreceni Egyetem is rendkívül gazdag tapasztalattal és tudományos háttérrel, valamint korszerű infrastruktúrával rendelkezik, amely lehetővé teszi ezt a jelentős orvostudományi kutatást.

Az EMMI háttérintézményében, az NNK-ban március közepén Európában az elsők között izolálták az új koronavírust, és ma már a Covid 19-nek 30-40 különböző személyből származó izolált vírusával rendelkeznek, amely az alapot biztosítja a mostani közös vakcinafejlesztéshez.

A kutatás jelenlegi fázisában először kiválasztják azokat a különböző vírustörzseket, amelyeket fel kell használni a fejlesztés során, majd tesztelik azokat a sejtkultúrákat, amelyek a leginkább alkalmasak a vakcina kifejlesztéséhez.

Hatékonyságvizsgálatokat végeznek és megkezdődhetnek az állatkísérletek.

Az ambiciózus tervek szerint már idén októberben elindulhat a vakcina kisszériás gyártása.

Forrás: EMMI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com