Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Szécsi Pál - Kósza szél
35
hallgató

MEOSZ tájékoztató a személyes ügyintézést korlátozó intézkedések enyhítéséről

- 2020. május 20. 7:49 - 759 megtekintés

A Kormány már a veszélyhelyzet kezdetén meghosszabbította a lejáró magyarországi okmányok érvényességét, és előzetes időpontfoglaláshoz kötötte a kormányablakok személyes ügyfélszolgálatát. Bár az igazolványok még továbbra is érvényesek maradnak, a járványügyi intézkedések enyhítésével – Budapest és Pest megye kivételével – a kormányablak személyes ügyfélszolgálatára már nem kell előzetesen időpontot foglalni.

MEOSZ felhívja a figyelmet, hogy Budapesten és Pest megyében személyes ügyintézéshez a kormányablakba továbbra is kell előzetesen időpontot foglalni.

Ugyanakkor, fontos tudni, hogy az álláskereséssel, munkanélküliek támogatásával kapcsolatos ügyeket intéző foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén időpontfoglalás nélkül is fogadják az ügyfeleket.

További könnyítést jelent, hogy azokon a településeken, ahol nincs kormányablak, ismét szolgálatba állnak a kormányablakok mobil ügyfélszolgálatai is.

A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek maradnak, ezért jelenleg még nem indokolt a kormányablakok, kormányhivatalok felkeresése, ha a személyi igazolvány vagy pl. a parkolási igazolvány a veszélyhelyzet időtartama alatt jár(t) le.

Bár az okmányok meghosszabbítása vagy átvétele miatt egyelőre nem szükséges kormányablakba menni, de ha mégis elengedhetetlen a lejárt okmány cseréjére, pótlása vagy más fontos okból szükséges személyesen felkeresni a hivatalokat, akkor fontos tudni, hogy Budapesten és Pest megyében a kormányablakokban kizárólag előzetes időpontfoglalást követően van személyes ügyfélfogadás. Az időpontfoglalás megkönnyítése érdekében – a gépjármű ügyek kivételével – ügyfélkapus azonosítás nélkül is lehet előzetesen időpontot foglalni (https://idopontfoglalo.kh.gov.hu/kormanyablak-valasztas).

Továbbá személyes ügyintézés helyett továbbra is figyelmükbe ajánlják az e-papir (https://epapir.gov.hu/on-line szolgáltatást, amellyel ügyfélkapus azonosítást követően számtalan hivatali ügy intézhető és irat, kötelező melléklet is beadható (pl. kormányhivatali ügyek, rokkantsági ellátás, nyugdíj, gyes).

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 * nyolc =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 16. kedd, Csongor napja van.
Az év 16. hete és 107. napja.
Holnap Rudolf napja lesz.

1518. A királyi város a szent korona tulajdona. II. Lajos király tudtára adta Eperjesnek, hogy kénytelen volt ugyan e várost Perényi nádornak elzálogosítani, de mielőbb kiváltja, s addig is zsaroltatni nem engedi.


1865. Húsvét. Deák Ferenc híressé vált cikke a Pesti Naplóban megjelent, melyben kimutatni igyekezett, hogy a nemzet kész törvényeit a birodalommal összhangba hozni.


Váci Mihály
/ 1924. dec.25. - 1970. ápr. 16. /

Százhuszat verő szív

"...Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,
úgy gyűlöltem és szerettem:
mindenhez úgy fogtam, kívánva,
hogy az legyen a vesztem!
Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,
ahogy érdemes élni!
Egy emberöltőt éltem - de a sorsom
történelem és ezerévnyi!"

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com