Miért akadt el már megint az akadálymentesíté

Beküldve ide: Egyéb | 0

Hirt Ferenc arra kérdezett rá, hogy miért utasítják el rendszeresen az önkormányzatok intézményeik akadálymentesítésére beadott pályázatainak majdnem felét.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programokat Irányító Szakhatósága 2007-ben összesen 8,4 milliárd forintot irányzott el ő az önkormányzati intézmények akadálymentesítésére. A hét régióban 861 önkormányzat pályázott erre a pénzre és mintegy félezer település nyert akadálymentesítés kiépítésére támogatást – összegezte a tényeket Hirt Ferenc fideszes politikus. Ismereteink szerint az összes pályázó több mint 40 százalékát elutasították arra való hivatkozással, hogy a benyújtott tervdokumentumok nem feleltek meg a szakmai követelményeknek – mondta Hirt Ferenc, majd hozzátette: bárhogy is számoljuk, több mint 2,5 milliárd forint megmaradt az előirányzott összegből, amelyet információim szerint szociális célokra csoportosítottak át. Azt a nagyon sokszor hangoztatott szlogent, mely szerint az emberek és az önkormányzatok nem tudnak pályázatot írni, nem tudom elfogadni – szögezte le a politikus -, mint ahogy azt sem lehet elfogadni, hogy az akadálymentesítésről lemondjanak. Nem is tehetik, hiszen az önkormányzatok fenntartásában működő egészségügyi intézményekben az akadálymentesítést 2009. december 31-ig el kell végezni. Az önkormányzatok alap- és középfokú oktatási intézményeiben és a szolgáltatást nyújtó épületekben 2010 végéig a törvény értelmében el kell végezni ezeket a feladatokat. 1998 februárjában fogadta el a parlament a fogyatékkal él ők jogairól szóló törvényt. Eredetileg 2005. december 31-ig kellett volna a közforgalmú szolgáltatást nyújtó intézményeket akadálymentesíteni, ezt módosították Önök 2007-ben, és kitolták a teljesítési határidőt 2010. december 31-ig – emlékeztetett Hirt Ferenc. “Érintettként, magánszemélyként és elsősorban közszereplőként sem tudom elfogadni az ,,ej rá érünk arra még” gyakorlatát, hiszen nemcsak a hazai szabályozás, hanem az uniós rendelkezések és ajánlások is köteleznek bennünket az akadálymentesítés kiépítésére – mondta a képviselő. A következő kérdéseket intézte a miniszterhez: “Ön szerint befejeződik-e 2010. december 31-ig az önkormányzati óvodák, alap- és középfokú intézmények fizikai akadálymentesítése? Gondolkodik-e a Minisztérium a pályázati rendszer felülvizsgálatán? Mikor mondhatjuk el, hogy a magyar kormány valóban komolyan gondolja a fogyatékkal él ő emberek esélyegyenlőségének megteremtését?” Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter válaszában arra hivatkozott, hogy elsősorban nem a tárca kompetenciája a pályázatok elbírálása. “A megmaradt 2,5 milliárd forintot nem lehet semmi másra, csak akadálymentesítésre felhasználni.” – mondta a miniszter asszony, és hozzátette: “tapasztalatok szerint azonban nagyon sokan meg sem kísérlik a pályázást.” Hirt Ferenc viszontválaszában nem fogadta el Szűcs miniszter asszony szavait. Újra hangsúlyozta, hogy “az akadálymentesítéssel sehol sem állunk, ezért nem érünk rá a kérdéssel hosszan foglalkozni, hiszen a határidők egyre közelednek.” Hirt Ferenc szerint azzal kell elsősorban foglalkoznunk, hogy hogyan lehetne segíteni az önkormányzatoknak a sikeres pályamunkák beadásában. Az országgyűlés 183 nem, 169 igen szavazattal és 15 tartózkodással nem fogadta el a választ.

Forrás: Fidesz.hu
(2008.10.08.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 * nyolc =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..