Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Els* Emelet - A lány körbejár
63
hallgató

Négyhavi járulékot nem kell befizetnie több tízezer nehéz helyzetbe került vállalkozásnak

- 2020. április 1. 7:16 - 673 megtekintés

Az elmúlt két hét gazdaságvédelmi intézkedései csaknem 90 milliárd forintot hagynak a magyar gazdaságban – emlékeztetett az államtitkár hozzátéve, hogy a kormány jelenleg minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagján dolgozik.

A gazdaságvédelmi intézkedések közül a nehéz helyzetbe került cégek négyhavi járulékmentességét emelte ki. Közölte, az azonnali segítségre szoruló mintegy tizenhárom ágazatban, így a turizmusban, a taxis és belvízi személyszállításban, a vendéglátó-, szórakoztató-, média- és filmiparban tevékenykedőkre, továbbá a szerencsejáték-, előadóművészi, rendezvényszervezői, fizikai közérzet javító és sportszolgáltatást nyújtó gazdálkodókra, speciális szabályokat hozott a kormány. Ezekben az ágazatokban márciusra, áprilisra, májusra és júniusra vonatkozóan a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül pedig kizárólag a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetni 7710 forintos legmagasabb összegben – sorolta az adóügyi könnyítéseket az államtitkár.

Tállai András leszögezte: az adócsökkentés jelentős segítséget nyújt a koronavírus-világjárványnak leginkább kitett gazdasági szereplőknek. Az államkasszának nem kell megfizetni a 17,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulási adót és a másfél százalékos szakképzési hozzájárulást, illetve a munkavállalótól is csak a személyi jövedelemadót, illetve maximum 7710 forint járulékot kell levonni. Így egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló után mintegy havi 71 ezer forintról mond le a költségvetés azért, hogy megvédje az érintett szektorban dolgozók munkáját – magyarázta.

A kormány a munkahelyek megvédése mellett a lehető leggyakorlatiasabb segítséget nyújtja a vállalkozásoknak – tért ki a jogi szabályozásra az államtitkár. A koronavírus világjárvány hatásának leginkább kitett mintegy tizenhárom ágazatban tevékenykedőknél nem a papír (vagyis a bejelentett tevékenység) számít, hanem az elmúlt fél évben valójában és ténylegesen végzett tevékenység. Így például nem mérvadó az, hogy szerepel-e a cég társasági szerződésében vagy más nyilvántartásában a járulékkedvezményre jogosító tevékenység vagy sem. Csak az számít, hogy a március 24-ét megelőző hat hónapban melyik tevékenységből szerezte a vállalkozás a legtöbb bevételét. A mentesség akkor jár, ha az úgynevezett tényleges főtevékenységből származó összeg meghaladta az összbevétel harminc százalékát, és ha a tevékenységi kör a járulékkedvezményre jogosító tevékenységek között szerepel – húzta alá az államtitkár.

Tállai András elmondta, hogy a négyhavi járulékmentesség nemcsak az általános szabályok szerint adózó egyéni vállalkozókat és cégeket érinti, hanem a kivásokat is, hiszen a járulékkedvezménnyel érintett kivások esetében a kisvállalati adó alapjába nem kell beleszámítani a személyi jellegű kifizetések összegét.

 

Forrás: MTI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com