Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


El*adó üdvözöl
43
hallgató

Névtelen jótevő fizette ki a luxusautón áteső látássérült férfi büntetését

- 2019. március 28. 18:00 - 1007 megtekintés

A 70 ezer forintos rokkant-nyugdíjból kellett volna állnia az összeget.

Néhány héttel ezelőtt az Nlcafé is beszámolt róla, hogy 60 ezer forintra büntettek egy látássérült mezőkövesdi férfit, aki átesett egy állítása szerint szabálytalanul, a járdán parkoló luxusautón, kárt okozva benne. Bár a férfi állítja, baleset történt, a bíróság úgy ítélte meg, hogy szándékosan rongálta meg a járművet. A büntetést a 70 ezer forintos rokkantnyugdíjából kellett volna kifizetnie, ám végül egy névtelen jótevő segített rajta. A férfi, aki ellen még két évvel ezelőtt emeltek vádat, így emlékezett vissza a történtekre: „Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen. Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos.” Végül egy titokzatos jóakaró fizette ki a férfi büntetését – írja a Blikk. „Példaértékű, hogy vannak még emberek, akik ismeretlenül segítenek a másikon. Védencem nagyon hálás a jóakarójának, aki azonban nem akarja felfedni a kilétét. Annyit árulhatok el róla, hogy ő is mozgásában korlátozott, így átérzi Zoltán helyzetét” – mondta a lapnak a férfi ügyvédje. (Forrás: Nlcafé)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 1 = három

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com