Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bikini - A Mennyország felé
53
hallgató

Parkolási igazolvány (kártya) – új szabályok, egyszerűbb ügyintézés

- 2019. szeptember 21. 7:38 - 812 megtekintés

Már 2019. október 1-jétől életbe lépő fontos változás, hogy az ügyfél részére lejárati határidő nélkül kell kiállítani a parkolási igazolványt, ha a jogosultságot igazoló irat – például a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvélemény vagy a súlyos fogyatékosságra vonatkozó szakvélemény – alapján a mozgáskorlátozott személy állapota végleges.

Ezt a szabályt azonban csak a kormányrendelet – ezen szakaszára vonatkozó – fent említett hatálybalépését, az 2019. október 1-jét  követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

A kormányrendelet parkolási igazolvány érvényességéről rendelkező 7. § szakasza két új bekezdéssel egészül ki, amelyeket 2020. január 1-jétől kell alkalmazni. Ettől az időponttól a járási hivatal köteles az igazolvány érvényességének lejárta előtt 90 nappal értesíteni az ügyfelet arról, hogy az igazolványa le fog járni. Továbbá köteles arról is tájékoztatni, ha a jogosultsága fennáll, kérheti az igazolvány meghosszabbítását.

Szintén 2020 januárjától él az a szabály, amely szerint a parkolási igazolvány meghosszabbítását már jóval az igazolvány lejárta előtt lehet kérni, ennek értelmében a lejárattól számított legfeljebb 90 napon belül elindítható az eljárás. Ebben az esetben az új igazolvány érvényességének időpontja az új igazolvány kiállításának napja lesz. Fontos megjegyezni, hogy azoknak az igazolványoknak az esetében kell így eljárni, amelyek 2020. január 1-jén még legalább 90 napig hatályosak.

Bár ez a rendelkezés csak 2020. januárjától alkalmazandó, a kormányhivatal az eljárás elhúzódása miatt azt javasolja, hogy a kártya érvényességének lejárta előtt hozzávetőleg 50 nappal kérjék a parkolási igazolvány meghosszabbítását.

Az igazolványra való jogosultság igazolására szolgáló iratokban nincs változás, továbbra is a kormányrendelet szerinti iratokkal lehet igazolni a jogosultságot. Ezek a következők:

– a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvélemény

– fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatósági határozat vagy a súlyos fogyatékosságra vonatkozó szakvélemény vagy szakhatósági állásfoglalás

nyilvántartó lap, azok esetén, akiket vaknak minősítettek – a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet alapján -2001. július 1-jét megelőzően;

– a magasabb összegű családi pótlék igényléséhez szakorvos által kiállított meghatározott „tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermekről” szóló hatályos igazolás másolatával.

Ha a kérelem benyújtásakor a fenti szakvélemény, vagy szakhatósági állásfoglalás, nyilvántartási lap, vagy igazolás nem áll rendelkezésre, akkor a hatóság (járási hivatal) a közlekedőképességet szakkérdésként vizsgálja, ebben az esetben a kérelemhez mellékelni kell a rendelkezésre álló orvosi dokumentációt és egyéb iratokat.

A kérelmeket változatlanul a lakcím szerint illetékes

járási (fővárosi kerületi) kormányhivatalnál,

települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál, illetve

kormányablaknál lehet benyújtani.

A kormányrendelet változásai nem jelentik a közlekedőképességet érintő szakkérdés vizsgálatára vonatkozó szabályok módosítását, az egészségi állapot szakorvosi véleményezése a korábbiakban érvényes iránymutatások szerint történik.

Parkolási igazolvány nélkül lehet parkolni?

Sokakban jogosan merül fel a kérdés, ha az egészségi állapotuk végleges, vagy az előző szakvéleményhez képest javulás nem állt be, akkor jogosultságuk továbbra is fennáll, tehát amíg várnak a parkolási igazolványuk megújítására, parkolhatnak-e a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen.  A válasz nem.

A hatóság nem mérlegel, aki érvényes parkolási igazolvány nélkül használ mozgáskorlátozott parkolóhelyet, súlyos pénzbüntetésre számíthat. Az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság mértékét is szabályozó 63/2012. (IV. 2.) Kormányrendelet 6. számú melléklete értelmében a mozgáskorlátozott várakozóhelyen való jogosulatlan várakozás miatti helyszíni bírság összege 50 ezer, míg a pénzbírság összege 100 ezer forint.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 7. kedd, Gizella napja van.
Az év 19. hete és 128. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1917. Gyöngyös város tűzvész áldozatává lesz.


1932. Átadják pompás külsőségek között a debreceni egyetem új épületét.


Berzsenyi Dániel / 1776. máj.7. - 1836.

A Pesti Magyar Társasághoz

"...Az ész az isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert mint a milliókat
Ez áldja s égi boldogságra inti..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com