Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Vendéghang - a HELMA beszélget*s m*sora. Szerz*k és könyveik.
55
hallgató

Radioaktív baktérium gyógyítja a rákot

- 2013. április 24. 13:06 - 2259 megtekintés

kép

A hasnyálmirigyrák a daganatos betegségek közül az egyik legsúlyosabb, felmérések szerint a diagnózis után öt évvel átlagosan 25 betegből csak egy él már. A korai diagnózis és kezelés ennél a rákfajtánál nem tud sokat segíteni, mivel a gyanús tünetek általában csak akkor jelentkeznek, amikor a rák már más szervekre is átterjedt. Ezért alacsony a hatásfoka a betegség kezelésére bevetett módszereknek, a kemoterápiának, a sugárzásnak és a műtéteknek.

A New York-i Albert Einstein College of Medicine kutatói most olyan kezeléssel álltak elő, ami egérkísérletekben nagyon bíztató eredményeket hozott, a daganatok nagy részét elpusztította, nagyságrenddekkel bizonyult hatéásosabbnak, mint a hagyományos kezelési módszerek.

Az amerikai kutatók módszere első hallásra hajmeresztő ötleten alapul: a rák miatt legyengült immunrendszerű szervezetbe radioaktív izotópokkal felszerelt baktériumokat juttatnak be, és ezeknek a sugárdózisa hatékonyan, célzottan pusztítja el a daganatokat, anélkül, hogy az egészséges szervekben kárt okozna. A baktériumok nem csak az izotópok szállítóiként játszanak szerepet a kezelésben, de a jelenlétükkel páciens fehér vérsejtjeit ingerlik, és erős immunválaszt kényszerítenek ki a szervezetből, amit az a rákos sejtek ellen is felhasznál. Gyakorlatilag kiprovokálják a szervezetből, hogy minden erejét összeszedje és egy végső rohamot indítson az immunrendszer a betegség ellen.

Az egérkísérletekben a Listeria monocytogenes baktérium mesterségesen legyengített változatát használták, ez a baktérium olykor élelmiszerekben fordul elő, és súlyos fertőzést okoz, amit az egészséges immunrendszer általában legyőz. A rák miatt legyengült szervekben az immunrendszer lassabban végez a betolakodókkal, így a baktérium el tudja szállítani a radioaktív antitesteket a célpontjához, a hasnyálmirigybe, miközben az egészséges szövetekben gyorsan végez a Listeriával az immunreakció. Így a rákos daganatok folyamatos, célzott sugárzásnak vannak kitéve. Az egérkísérletek azt mutatták, hogy jó néhány dózis után a kezelés 90 százalékkal volt hatékonyabb a rákos sejtek elpusztításában, mint a hagyományos sugárterápia és gyógyszeres kezelések.

A bejelentést a tudományos közvélemény óvatos lelkesedéssel fogadta, a legfőbb ellenérzés a kezeléssel kapcsolatban az, hogy egyelőre nincsenek tapasztalatok arról, hogy az egészséges szerveket ért sugárzásnak milyen hosszú távú hatásai vannak. Ez főleg a máj esetében jelenthet súlyos mellékhatásokat.

Forrás: index.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc - 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com