Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Reklám
48
hallgató

Rio 2016: Tardos János a judo-versenyek első számú irányítója

- 2014. január 31. 9:13 - 2059 megtekintés


A Látássérültek Nemzetközi Sportszövetsége (IBSA) Tardos Jánost kérte fel a 2016-os riói paralimpián a judósok versenyeinek irányítására. A sportvezető írásban kapott felkérést a technikai delegátusi munka ellátására, amit elfogadott.

Nagy megtiszteltetés és természetesen óriási felelősség is ez a feladat – mondta Tardos János. – Minden olyan szakmai kérdés hozzám tartozik, aminek megoldása nem a szervezők kötelessége. Például az általam irányított csapat feladata a mérkőzésvezetők számára megfelelő munkakörülmények és pihenési lehetőségek biztosítása, de mi döntünk a tatamik elhelyezéséről és arról is, hogy hány monitort és azokat hova kell elhelyezni a viadal zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. A felkérés még nagyon friss, sok részletkérdésről kell egyeztetnünk, többek között arról is, hogy kész csapatot kapok, vagy én választhatom ki a munkatársaimat.

A magyar sportszakember versenybíróként Atlantában és Sydney-ben az olimpiai játékokon, míg Athénban és Pekingben a paralimpiai játékokon képviselte a magyar színeket. A Magyar Látássérültek Sportszövetségének elnöki teendőit látta el a szervezet átalakulásáig, majd a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja lett. Jelenleg az IBSA judo bizottságában elnöki tanácsadó – reagált a fantasztikus hírre Bíró Norbert, a magyar válogatott szakvezetője, az IBSA judo bizottságának elnöke. –
Pozíciójában kapcsolatot tart a helyi szervező bizottsággal, képezi az önkénteseket és szervezőket, irányítja a versenybírókat, segít a technikai értekezlet lebonyolításában és felügyeli a versenyeket az eredményhirdetéssel és doppingvizsgálattal bezárólag. Hatalmas megtiszteltetés ez Jánosnak és mellette az egész magyar paralimpiai mozgalomnak és a teljes hazai judós társadalomnak! Sok sikert kívánunk munkájához!

Hobby Rádióval közölte Bernau Péter MPB, sajtófőnöke

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * = nyolc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com