Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Dave Armstrong and Redroche Ft H-Boogie - Love Has Gone
59
hallgató

Sikerrel zárt az idei Jobb velünk a világ! eseménysorozat

- 2012. december 19. 8:19 - 1333 megtekintés

Budapest, 2012. december 18. – Nemzetközi szinten is egyedülálló módon, a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében alakulhat meg Magyarországon az első, sérültekből álló gospel kórus Bolyki Balázs szakmai vezetésével – jelentette be a szervezet a sajtótájékoztatóján. Noha az idei Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvény még alig ért véget, az alapítvány újra nagy dobásra készül, hiszen 2013 áprilisában a világhírű végtagok nélkül született prédikátort és motivációs trénert, Nick Vujicicet látja vendégül, mely egyben a különleges gospel kórus első fellépésére is alkalmat teremt.

Teltházas koncerttel és egy rendkívül sikeres közvélemény-formáló nappal zárta az idei Jobb velünk a világ! programsorozatot a Nem Adom Fel Alapítvány. „Közel ezer ember vett részt a Barba Negra Music Clubban megrendezésre került Jobb velünk a világ! jótékonysági koncerten 2012. december 2-án” – összegezte a rendezvény sikerét Nagy Gyula, a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértője. „Igazi zenei különlegességgel leptük meg a közönséget a Jobb velünk a világ! ötödik évfordulója alkalmából, hiszen a Nemadomfel Együttes lemezbemutató koncertje során ismert sztárok is a színpadra léptek, így a Quimbyből Kiss Tibor és Varga Livius, a Kiscsillag frontembere Lovasi András, az X-faktorból megismert Szabó Mariann, a Csillag születik műsorának felfedezettje, Krizbai Teca. A jótékonysági klubkoncerten 1,2 millió forint adomány gyűlt össze, melyet a szervezet Újbuda Önkormányzatának együttműködésével megvalósítandó önsegítő közösségi otthon felépítésére fordít” – tette hozzá a szakértő.

Cél: közelebb kerülni a fogyatékos emberekhez

Az idei Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvénysorozat azért is különleges volt, mert a koncert másnapján, december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján, egy közvélemény-formáló nap keretében ismerkedhettek meg XI. kerületi 5. és 6. osztályos általános iskolás diákok a sérült emberek mindennapi nehézségeivel, kihívásaival. A rendhagyó esemény a Nem Adom Fel Alapítvány és Újbuda Önkormányzatának együttműködésében valósulhatott meg. „Nagy öröm volt látni a rendezvény során, ahogy a diákok belső félelmei, idegenkedései oldódnak, és egyre közelebb kerülnek a játékos nap alatt sérült embertársaikhoz” – mesélte élményeit Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. „Úgy véljük, hogy a kerület esélyegyenlőségi törekvéseinek megvalósításához nélkülözhetetlen, hogy a kerület diákjai, fiataljai nyitottabbak, elfogadóbbak legyenek sérült embertársaik iránt, melyhez a másik megismerése nélkülözhetetlen feltétel. Ehhez járult hozzá ez a közvélemény-formáló nap” – magyarázta a polgármester.

A különleges eseményen közel háromszáz kerületi iskolás vett részt és tizenegy civil szervezet segítette a különféle fogyatékossági típusok megismertetését játékos feladatokon keresztül. „A Jobb velünk a világ! program lényege egy olyan összefogás, amelyben mindenki a lehetőségeihez mérten, kreatívan, önzetlenül próbál segíteni egy közös ügy megvalósításában. Ilyen kezdeményezésekhez tud és akar kapcsolódni Újbuda is” – tette hozzá Hoffmann. Ezt jelzi az is, hogy a rendezvénysorozat megvalósulását számos kis- és nagyvállalat is segítette, illetve a világ egyik legnagyobb humanitárius szervezetének hazai tagszervezete, a Rotary Magyarország. A humanitárius szervezet kétszáz jegy megvásárlásával járult hozzá a koncert sikeréhez, melynek segítségével hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok juthattak el az eseményre.

A Jobb velünk a világ! eseménysorozat fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök és felesége Dr. Herczegh Anita voltak, az esemény védnöki szerepét a szokások szerint a volt köztársasági elnöki párok látták el.

Megalakul az első sérültekből álló gospel kórus „Az idei különleges eseménysorozat után új fába vágjuk a fejszénket, hiszen a világon egyedülálló módon szeretnénk életre hívni Magyarországon az első sérültekből álló gospel kórust” – jelentette be Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. „Ezúton szeretnénk felhívást intézni minden sérült emberhez, hogy aki szeretne részt venni a kórus munkájában, énekelni tud és akar, az jelentkezzen legkésőbb január 14-éig pályázati felhívásunkra. A kórust szigorúan szakmai alapon szervezzük, ezért is kértük fel Bolyki Balázs énekest, hogy vállalja el a Never Give Up Gospel Kórus vezetését” – ismertette a szóvivő. A jelentkezőket egy meghallgatás keretében válogatja ki egy szakmai grémium.

Közös egységre hangolni a kórustagokat „Amikor a Nem Adom Fel Alapítvány felkért arra, hogy a megalakuló, sérültekből álló gospel kórust vezessem, azonnal igent mondtam” – meséli Bolyki Balázs a gospel műfaj ikonja. „Részben amiatt érdekelt a felkérés, mert az eddig megszerzett tapasztalataimhoz kapcsolódik ez a munka, hiszen a Bolyki Soul and Gospelben is amatőr énekeseket készítettem fel egy erre a célra kifejlesztett impulzív módszeren keresztül a közös éneklésre. Úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan tapasztalatot szereztem, amit ide is be tudok építeni. Ugyanakkor új kihívásnak is tekintem ezt a lehetőséget, hiszen igen különleges feladat az, hogy hogyan lehet, a különböző fogyatékossági típusba tartozó embereket egy közös egységre ráhangolni, az egységet közösen átélni és megélni, amit egy kórus jelent. Komoly feladatot jelent az is fogyatékos emberek esetében, hogy a közös instrukció mindenkihez eljusson, és a kórus homogén csapatként tudjon működni. Hiszek abban, hogy tényleg a világon egyedülálló produkció alakulhat ki ebből, ami a profi zenei élményen túl, erőt és reményt is képes adni az embereknek” – magyarázta Bolyki, a kórus szakmai vezetője.

A láb és kar nélkül született Nick Vujicic 2013 áprilisában Magyarországra érkezik A Never Give Up Gospel Kórus első fellépésére a világhírű prédikátor, a láb és kéz nélkül született Nick Vujicic magyarországi látogatása során kerül sor. „Nick Vujicic elfogadta alapítványunk meghívását, így a Nem Adom Fel Alapítvány, az Ez az a nap! közösség és a Szeretet a Válasz Egyesület közös szervezésében 2013. április 18-20-a között a „nemadomfel lelkület” igazi nagykövete látogat hazánkban, s így Budapesten és Debrecenben tart majd előadásokat” – mondta el Papp Szabolcs.

A rendezvény létrejöttét támogatja az Ez az a nap! Szervezőiroda is. „Az Ez az a nap! rendezvények több mint egy évtizede a hit, a remény és a szeretet nevében kerülnek megrendezésre” – mondta László Viktor, az Ez az a nap! Szervezőiroda vezetője. „Évente tízezrek kíváncsiak egy jobb és szebb élet lehetőségére rendezvényeink által. Amit adni tudunk, soha nem más, mint az evangélium tiszta üzenete. Ez a valós és igazi remény minden ember számára. Amikor Nick Vujicic-csal találkoztunk, ez az üzenet nála hatványozódott. Kevés embert láttam, aki hitelesebben képviselte volna az örömhírt, mint ő. Mindent megteszünk, hogy minél többen találkozzanak Nickkel, példáját látva felbátorodjanak és megerősödjenek hitükben” – tette hozzá a vezető.

Várkonyi Attila a kezdetektől támogatja a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében létrejött Jobb velünk a világ! eseményeket: „Kezdetben egy szűk kis csapat tevékenykedett azért, hogy létrehozzanak egy olyan rendezvényt, ahol a sérült emberek is bebizonyíthatják, tudnak adni, tudnak alkotni és bármit elérhetnek, amit igazán akarnak. Nick Vujicic érkezésével ez a már nem is olyan kicsi csapat nemzetközi szintre emelte a sérült emberek ügyét.”

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * kettő =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com