Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Cars - Drive
47
hallgató

Szádvári nemzetközi gyermektábor

- 2009. július 6. 20:38 - 1460 megtekintés

Gyermekek segítenek az ország egyik legnagyobb romvárárának megmentésében Szádvári Nemzetközi Gyermektábor, 2009. július 9- 14

A Szádvárért Baráti Kör (SzBK) 2006-ban önkéntesekből alakult Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű romvárának, Szádvárnak a megmentésére. Idén első alkalommal, 2009. július 9-14 között kerül megrendezésre a Szádvári Nemzetközi Gyermektábor.
A SzBK által vezetett tábor célja, hogy a lengyel, szlovák és magyar diákokkal megismertesse az Aggteleki Nemzeti Park szépségeit, a környező falvak hagyományait és Szádvárat. A gyerekek a tábor színes programjai mellett maguk is segítenek Szádvár megmentésében és a vármentők valamint szakemberek irányítása mellett figyelmeztető, tájékoztató táblákat készítenek, amelyek a vár területét mutatják be, illetve felhívják a kirándulók figyelmét a balesetveszélyre.

Az Aggteleki Nemzeti Park felajánlásának köszönhetően a gyerekek a Szalamandra-vendégházban kapnak ingyenes szállást.
A SzBK bízik abban, hogy a gyermektábor elősegíti a határokon átnyúló kapcsolatok erősödését, egymás kultúrájának megismerését, barátságok kötését és végül, de nem utolsó sorban a gyermekek érdeklődésének felkeltését történelmi örökségünk iránt.

A Szádvárért Baráti Kör

Az összefogás célja hogy önkéntesek együttes erővel óvják meg az Aggteleki Nemzeti Parkban (ANP) fekvő történelmi emléket a teljes pusztulástól. A már majd három éve tartó vármentő munkálatokhoz egyre többen csatlakoznak és a Várhegy alatt fekvő Szögliget község lakóinak segítségével mind látványosabb az elvégzett munka eredménye; a vár megszabadult a falait felemésztő bozóttól, így elkezdődhettek a régészeti munkákhoz elengedhetetlen geodéziai felmérések.
A munkálatokban nagy segítséget nyújt az Észekerdő Erdőgazdasági Zrt. is. Az önkéntesek által végzett vármentő akció nem csak Szádvárnak, hanem az ANP és Szögliget turizmusára is pozitív hatással van.

Kapcsolat:

Tomatás Tímea
A Szádváriért Baráti Kör vezetője
tel.: 0630/6622290
e-mail: kapcsolat@szadvar.hu
www.szadvar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- három = 2

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com