Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton - Minek ez a cirkusz
45
hallgató

SZEKERES PÁL: EZ VOLT AZ UTOLSÓ PARALIMPIÁM

- 2012. szeptember 12. 19:00 - 2839 megtekintés

Saját elmondása szerint utolsó paralimpiáján vett részt Londonban a kerekes székes vívó Szekeres Pál.

A magyar versenyző a tőrözőknél egyéniben a negyeddöntőig jutott, csapatban pedig a hetedik helyen végzett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára – aki hat paralimpián három aranyat és három bronzot nyert – az MTI érdeklődésére először a szombati csapatverseny történéseit elevenítette fel:

„A 45-29-re elvesztett negyeddöntőben harcoltunk végig a kínaiakkal, akik nem szoktak ennyi tust kapni. Sajnos ők jutottak nekünk a sorsolásnál, mivel nem első számú kiemeltek voltak, mert abban az esetben a britekkel kezdtek volna, akkor pedig talán odaérünk a bronzéremre. Ami az egyénit illeti, a francia sráccal az utóbbi években mindig szoros meccseket vívtunk, most jobb volt nálam. Az a helyzet, hogy megöregedtem kicsit. Most a londoni játékok előtt még a nyaralás alatt is erősítettem és úsztam, hogy jó kondiban legyek, de egyszerűen nehezebben regenerálódik már a szervezetem.”

A brit szervezőkre kitérve a 48 éves sportember elmondta, hogy parádés volt a lebonyolítás, a helybéliek kedvesek, a szállás kiváló, és az étkeztetés pedig a legjobb, amit eddig tapasztalt. Hozzátette: a maga részéről ötöst adna a rendezőknek.

Közelebbi és távolabbi terveiről szólva Szekeres Pál kifejtette:

„Ez a paralimpiám volt az utolsó. Természetesen nehéz elszakadni a sportágamtól, le fogok járni vívogatni, hazai versenyeken elindulok, beszállok a csapatversenyekbe, ezzel együtt azt mondom: jöjjenek a fiatalok. Az én olimpiai történetem 1984-ben, a budapesti ÍantiolimpiávalÍ kezdődött, ez így számítva nyolc játékokat és 28 évet jelent a páston, összességében pedig már 36 éve vívok. Vannak sportdiplomáciai terveim is, jövőre lesz a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség tisztújító közgyűlése, sokan megkerestek a meghatározó vívónemzetekből, hogy kandidálok-e az elnöki tisztségre. Természetesen mielőtt meghoznék egy ilyen döntést, otthon egyeztetnem kell a vívószövetséggel, az olimpiai és paralimpiai bizottsággal, valamint a minisztériummal is, ahol dolgozom. Ha megkapom a szükséges támogatást, megnézem, hogy milyen lobbierővel bírok, mindenesetre hadd legyek annyira szerénytelen, hogy kijelentsem: biztosan képes lennék jobban irányítani a szervezetet, mint a mostani spanyol elnök.”

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy + 8 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com