Kutya támadt a bácsalmási vakvezetőre

Beküldve ide: Látássérültek | 0

Pénteken reggel egy váratlan kutyatámadás érte a bácskai kisvárosban „dolgozó” vakvezető kutyát. Négy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a korábban autóbalesetet szenvedett, több betegségen is átesett Milánkovics Zsolt látássérült, kapott egy hűséges segítőtársat, a Mirka névre hallgató vakvezető kutyát.

TAPINTHATÓ TÁRLATVEZETÉSSEL VÁRJÁK A LÁTÁSSÉRÜLTEKET A DIÓSGYŐRI VÁRBAN

Beküldve ide: Látássérültek | 0

A miskolci Látás-Mód Alapítvány évek óta azoknak a Borsod megyében integráltan tanuló látássérült gyerekeknek és szüleiknek szervez programokat, akik szeretnék felfedezni a megye történelmi-, természeti- és kulturális értékeit, de a családjukkal együtt korábban még nem volt, vagy csak nagyon ritkán van rá lehetőségük. Az ilyen közösen megélhető programokból pedig a Diósgyőri várat sem szeretnék kihagyni.

13 millióval segíti a Givaudan a látássérülteket – beszélő tabletet is kölcsönözhetnek

Beküldve ide: Látássérültek | 0

A Látde többek között asztali számítógépeket, Braille-nyomtatót, képernyőolvasót és nagyítót, Braille-számítógépet vett. Emellett öt új asztalt, székeket, laptopokat, valamint 5 kölcsönözhető beszélő tabletet és más segédeszközöket szerzett be a közelmúltban.

BAJBAN A GYENGÉNLÁTÓK: Elengedhetetlen segítség a hangosbeszélő, de sokszor nem működik

Beküldve ide: Látássérültek | 0

Nehezen tudnak tájékozódni a kaposvári helyi járatos buszokon a vakok és gyengénlátók. Több járaton is előfordult, hogy nem működött a hangalapú utastájékoztató rendszer, ezért a látássérültek nem tudták merre járt a busz és hol kellett volna leszállniuk.

Esély a speciális képzési igényű egyetemi hallgatóknak: hallássérült is lehet orvos

Beküldve ide: Hallássérült | 0

Korszerű eszközöket szerzett be az SZTE Életvezetési Tanácsadó Központ, melyek nagy segítséget jelentenek a nagyothalló diákoknak. Az orvostan hallgató Agócs Levente életét és tanulmányait is megkönnyítik az eszközök, melyek használatához profi segítséget is kapott.