Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Gépház - Informatikai magazin
45
hallgató

Tényleg aprófalvakba küldik a fogyatékosokat

- 2017. november 27. 19:16 - 1210 megtekintés

Néhány száz fős településeken, azoknak is a külterületén építenek lakóotthonokat fogyatékkal élő embereknek.

http://nepszava.h…33853.jpeg

Egészen kis lélekszámú településeken is létesülnek lakóotthonok fogyatékossággal élő emberek számára az „integráció” jegyében – tudta meg a Népszava. Az eddigi nagy intézmények helyett családias méretű házakba szervezett szolgáltatás, hivatalos nevén az „intézményi férőhely kiváltás” uniós program keretében valósul meg, néhány szépséghibával. Az eddig elbírált pályázatok közül az egyikből például az derült ki, hogy Békésben, a Magyarbánhegyesen található Körös-menti otthonból még a négyszáz fős zsákfaluba, Pusztaottlakára is küldenek gondozottakat.

Ahogy azt korábban megírtuk: a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület néhány hete tartott szakmai beszélgetésén több szakértő kifogásolta a kormány által megkezdett kiváltási programot. Abban egyetértettek, hogy a nagy, egyes esetekben akár több mint száz fős intézmények kitagolásával elvben jobb életkörülmények biztosíthatók a gondozottak számára, ám a súlyos szakemberhiányt ez még nem oldja meg. A kerekasztal egyik résztvevője megemlítette: tud olyan projektről, melynek keretében egy aprófaluba, – ahogy fogalmazott -, „a pusztába száműzik” a fogyatékossággal élőket – ez pedig erősen szembemegy a társadalmi integráció alapelvével.

Az elbírált pályázatokból jól látszik, nem az említett békési példa az egyetlen eset. A búcsúszentlászlói Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény 72 gondozottját például az 1848 fős Sármellék mellett Bocföldére (1138 lakos), Felsőrajkra (739 lakos), Esztergályhorvátiba (429 lakos) és Vaspörre (342 lakos) költöztetik át. Mindegyik településen 12 férőhelyes lakóotthont építenek. A projekt leírásában úgy fogalmaznak, hogy a fogyatékos emberek ellátására tervezett házak a település többi otthonához hasonló körülményeket biztosítanak az ide költöző gondozottaknak. Ezt azonban nehéz elképzelni, hiszen több helyen is a falvak külterületi részén épülhetnek fel a lakóotthonok.

Szakértők szerint ez azért lehet így, mert az uniós pályázatok telekvásárlásra nem biztosítottak forrást, így több projektnél az érintett önkormányzatnak kellett területet biztosítani, a települések pedig jobbára a kevésbé értékes, a központtól távolabbi telkeket ajánlottak fel. Ezt a pályázatok is alátámasztják: például a Tokaji Fogyatékosok Otthona pályázati leírásában megemlítik, hogy a Csobajra (804 lakos) és Tiszaladányba (643 lakos) tervezett lakóotthonokhoz is az önkormányzat biztosítja a területet. Csobajon a Sport és a Petőfi utcában (a falu külső utcáiban), Tiszaladányban pedig egy közművesítés nélküli, földúton megközelíthető részen.

Szögi Imre, Csobaj polgármestere a Népszavát úgy tájékoztatta: a telkeket ingyenes használatra adták át az otthon fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) számára. – A megállapodás megkötése előtt lakossági fórumot tartottunk, ahol az SZGYF munkatársai tájékoztatták a megjelenteket a terv részleteiről. Községünk lakói becsületes, jóravaló, segítőkész emberek, akik rendkívül elfogadóan állnak az otthonok és fogyatékkal élő lakóik érkezéséhez – fogalmazott a polgármester.

Megint ott tartunk, hogy egyéni döntéseken múlik, mi történik a fogyatékos otthonok lakóival. Ez a rendszer biztos, hogy rossz – erről már Szegi Péter beszélt lapunknak. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Egyenlőség-projektjének jogi munkatársa szerint már a kiírt pályázatokból is látni lehetett, hogy a kitagolás folyamata tévúton indult el. – A nagy intézményeket a kitagolás után sem lesz kötelező bezárni, a kisebb otthonokra pedig csak uniós pénzek vannak, nem tudni, mi lesz, ha ezek elfogynak. A támogató szolgálatokat nem erősítik, miközben a kitagolások miatt még nagyobb teher nehezedik rájuk – mutatott rá Szegi. Hozzátette: a férőhelykiváltás célja az lenne, hogy a fogyatékossággal élő emberek egy támogató környezetben nagyobb önállóságot kaphassanak, ehelyett többségük továbbra is el lesz zárva a külvilágtól és rá lesz utalva az intézményi struktúrára – csak most „kicsiben”.

Forrás:nepszava.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy + = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com