Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Communards - Don't leave me this way
54
hallgató

Tiltakoznak a fogyatékkal élők száműzése miatt.

- 2018. március 2. 7:35 - 1253 megtekintés

Már nem csak hazai, hanem külföldi szervezetek is kifogásolják azt, ahogyan a nagy szociális intézményeket feldarabolná a kormányzat.

Nemzetközi szervezeteknek sem tetszik az, hogy az Orbán-kormány vidéki kistelepülések határába, mocsaras területre, vagy épp szennyvízátemelő mellé költöztetné a nagy szociális intézmények fogyatékkal élő lakóit. A hazai jog- és érdekvédelmi szervezetek – mint például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), vagy az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) – után most a Validity Foundation (Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány), valamint a European Network on Independent Living (Európai Hálózat az Önálló Lakhatásért) is azt kéri a magyar kormánytól, hogy függessze fel és tervezze újra a kitagolási projekteket.

Mint arról már írtunk, az elmúlt hónapokban számos szakértőt felháborított az: egy több tízmilliárd forintot kóstáló uniós program keretében a „tömegszerű” intézmények felszámolását úgy oldanák meg, hogy az ott élő gondozottaknak kis lélekszámú, városoktól távoli falvakban alakítanának ki lakóotthonokat. A TASZ szerint ezzel a célként megjelölt integráció helyett további elszigeteltségbe száműzik a fogyatékossággal élő embereket.

Eddig összesen 29 intézmény férőhelykiváltására érkezett pályázat, ezeket az ÉFOÉSZ részletesen elemezte. Kiderült, van olyan lakóotthon, ami árvízvédelmi területre (Táplánszentkereszt), akadálymentesen nem megközelíthető, ipari sávba ágyazott területre (Barcs), mocsaras-nádas-ingoványos területre (Somogyvár), vagy szennyvízátemelő telep közvetlen szomszédságába (Kéthely) épülne. Illetve több esetben a tervezett fejlesztésekre a létező, már eleve szegregált nagyintézet területén, vagy annak közvetlen közelében kerülne sor.

De még ha a mostani intézetektől távolabb épülnek is a lakóotthonok, több esetben kisbuszokkal szállítanák a lakókat az úgynevezett szolgáltatóközpontokba – amelyeket a korábbi nagyintézményekben alakítanának ki. Vagyis a lakókat továbbra is az eredeti helyszíneken, intézeti keretek között foglalkoztatnák, étkeztetnék, a férőhely kiváltással lényegében csak az alvóhelyük változna. Így végeredményben egyáltalán nem segítenék az arra képes lakók önálló lakhatását, életvitelét, holott az intézeti kultúra felszámolására hivatott EU-s projektnek éppen ez az egyik kiemelt célja.

A tiltakozó szervezetek szerint mindez ellentétes az európai uniós támogatások felhasználásához, a társadalmi befogadáshoz és az antidiszkriminációhoz kapcsolódó uniós szabályozásokkal, az EU Alapjogi Chartája rendelkezéseivel, a kitagolás közös európai irányelveivel, a fogyatékosügyi ENSZ egyezmény vonatkozó cikkeivel is. Jelezték: ha a magyar kormány nem tesz eleget kérésüknek, az Európai Bizottsághoz fordulnak.

Forrás:Népszava http://nepszava.h…zese-miatt

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 + egy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com