Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
52
hallgató

Több mint 100 milliárd forint fogyatékosságügyi fejlesztésekre

- 2017. december 30. 5:34 - 1192 megtekintés

A kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékos emberek számára elérhetőek legyenek az önálló életvitelükhöz szükséges szolgáltatások, és ehhez minden segítséget megad. Jövőre többet kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzik.

Az ápolási díj alapösszege 2018. január 1-jétől ismét öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, tudnak jelen lenni, ami miatt alacsonyabb összegű nyugdíjra jogosultak.

A fogyatékosságügyi fejlesztésekre európai uniós forrásokból 103 milliárdot fordít a következő három évben, tehát a szociális területre jutó mintegy 409 milliárd forint negyede a fogyatékos emberek életminőségének folyamatos javulását és társadalmi integrációját szolgálja majd

A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a fogyatékos emberek életminőségét folyamatosan és minden eszközzel javítsa, társadalmi integrációjukat elősegítse, támogassa. Fontos, hogy a fogyatékos emberek ne maradjanak magukra nehézségeikkel, problémáikkal, ne szigetelődjenek el, hanem aktív, látható, egyenrangú állampolgárai legyenek a magyar társadalomnak. Többek között ennek érdekében hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén áprilisban az infokommunikációs akadálymentesítő alkalmazások fejlesztését támogató négymilliárd forintos pályázatot is. Az országos érdekvédelmi szervezetek bevonásával megvalósuló program célja a fogyatékos embertársaink integrációja előtt magasodó fizikai akadályok felszámolása, hogy minél kevésbé legyen szükséges a segítő személy jelenléte a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés során vagy a hétköznapi élet egyéb színterein.

A kormány célja, hogy az otthonukban is megteremtsük a fogyatékos emberek számára az integráció lehetőségét, hogy hozzáférjenek az alapvető szolgáltatásokhoz. Ennek érdekében több hazai pályázat keretösszege is emelkedik 2018-tól, úgymint a segítő kutya kiképzés, a szülősegítő szolgáltatások, az elemi rehabilitációs szolgáltatások, a fogyatékos embereket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos kísérés és ellátás program finanszírozása, az AutóPlusz program támogatása, valamint tovább nő a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek és civil szervezetek költségvetési támogatása is.

Az elmúlt évek egyik legfontosabb fogyatékosságügyi intézkedése a korábban megalkotott kormányzati stratégia szerint megkezdett kitagolási folyamat, melynek célja, hogy az uniformizált szolgáltatások, nagy létszámú intézmények helyett egy élhetőbb, családiasabb környezetet biztosítsunk a fogyatékos embereknek, elérhetőek legyenek számukra a közszolgáltatások, a képzési- és munkalehetőségek. A kitagolási program első, 6 milliárd forintos forrású köre eredményes volt, 2016 elejéig 600 ember hagyhatott el nagy szociális intézményt. A nemrég indult második körben, 22 milliárd forintból további 2500 fogyatékos ember előtt nyílik meg a teljesebb élet lehetősége 2019 elejéig, majd 2023 végéig további 7500 ember költözhet ki 55 milliárd forintból. A kormány nem szeretne „rideg integrációt”, az a cél, hogy eredményes és fenntartható legyen a program. Ennek a megvalósulását segíti a kiváltási programot kísérő, 2,5 milliárd forintos Társ projekt, melyben a szakemberek egy szakmai műhelyben ellenőrzik, felügyelik az egész kitagolási folyamatot.

A kormány célja, hogy a fogyatékos emberek is megmutathassák, értékteremtő munkára képesek, ennek érdekében felkarolja, támogatja és ösztönzi azokat a programokat és kezdeményezéseket, amelyek a fogyatékos személyek társadalmi integrációját szolgálják. Az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően csaknem 200 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik támogatott foglalkoztatásban valamint a nyílt munkaerőpiacon.

Forrás:Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság és a kormany.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 5 = négy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 109. napja.
Holnap Emma napja lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com