Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Nekem 90 - Zenék a 90-es évekb*l
55
hallgató

Újabb elismerés a kerületnek

- 2010. június 12. 16:56 - 1254 megtekintés

2010 májusában a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által alapított Köztérmegújítási Nívódíj pályázaton Budapest XIII. kerülete „Hollán Ernő utca megújítása” című munkáját a zsűri dicséretben részesítette.

Az elismerést a pályázó XIII. Kerületi Környezetgazdálkodási Nkft., a felelős tervező LéptékTerv Tájépítész Iroda és a kivitelező FŐKERT Parkfenntartó Kft. kapta.

Az indoklás szerint: „a kialakított sétálóutca szép és igényes része a kerület közterület fejlesztési stratégiájának és ebben az esetben kiemelendő a kerület stratégiai fejlesztési szemlélete is. A felújítás a terület minőségi változását eredményezte. Új, arányos városi hangsúly született, melyhez a finom és érzékeny szabadtér-építészeti megoldás is nagyban hozzájárult. Az alkalmazott burkolóanyagok újszerű használata a szépen megtervezett közterületnek egyedi hangulatot ad. A forgalommentesített sokfunkciós középső sávval tagolt utca úgy teremtett kellemes tartózkodási helyet, hogy nem zilálja szét a környék városszerkezeti kapcsolatait. ”

Budapest, 2010. június 08.

Adta: Gellért Lajos
sajtóreferens
Tel.: 452-4161
Mobil: 06/20-344-0266
E-mail:
gellertlajos@bp13.hu
fax: 350-6021

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy - = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com