Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
64
hallgató

Vagdalkozik a fogyatékos kisfiút kitiltó wellnessklub

- 2014. január 31. 9:20 - 2034 megtekintés


Sajátos hangvételű közleménnyel reagált az Oxygen Wellness az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatára, melyben elmeszelték, amiért a játszóházból a házirend megváltoztatásával kizártak egy, az agydaganata miatt fogyatékkal élő kisfiút, Leventét. A központ szerint az EBH-nak azért volt nehéz dolga az üggyel, mert a wellnessklub nem közszolgáltatást nyújt. Arra is felhívják a figyelmet, hogy nem kaptak bírságot. Majd egy elegáns kanyarral ráfordulnak a sérült kisfiú és az apja ócsárolására.

Az Oxygen Wellness vezetőségének valamiért épp most, az elvesztett eljárásra reagálva jutott ugyanis eszébe, hogy a kisfiú édesapja, Fábián András szerintük hat alkalommal nem fizette ki a gyerekmegőrző díját, vagyis „egy olyan szolgáltatás miatt reklamált és fordult a sajtóhoz, amit többnyire jogosulatlanul, ingyen vett igénybe”. Közleményük azt is kiemeli, hogy nem rögtön zárták ki Leventét a megőrzőből, csak miután „érzékelték, hogy nem rendelkeznek a gyermek felügyeletéhez szükséges kompetenciával, gyakorlattal, nehezen tudják Levente felügyeletét megoldani a többi gyermek mellett”. Szerintük Leventével problémák vannak:

Például öntörvényű, nem létesít kapcsolatot sem a pedagógussal, sem a többi gyermekkel, idegen (helyettesítő) pedagógust nem fogad el, figyelmét nagyon nehéz lekötni, egyéni figyelmet igényel, ha elfárad, kiszámíthatatlanná és kezelhetetlenné válik, beszédét nem lehet érteni, dobálja az ollót és egyéb játékokat, stb. Az eljárás során megtudtuk, hogy Levente korábban egészséges környezetben nem járt azelőtt.

Egy szó, mint száz, a cég szerint a felügyelőktől nem elvárható, hogy képesek legyenek vigyázni rá – szerintük egy fitneszközponttól ez nem is elvárható. „Nem diszkriminálni akartunk, csak kimondtuk a tapasztalatok alapján, hogy nem tudunk többlet igényeket kielégíteni, mert ehhez sem tárgyi, sem személyi feltételeink nem adottak” – írják. Az apukának is odaszúrnak a közleményben:

Az édesapa gondatlansága és magatartása, nemcsak a Központban való ott tartózkodása alatt, de az eljárás során is megdöbbentett bennünket és jogi képviselőnket. Bejegyzéseivel, megnyilvánulásaival sajnos nem éppen kulturált módon segítette a megoldás keresését.

Miután elegánsan kiosztották a családot, így fényezik magukat:

Az Oxygen Wellness az előremutató megoldások keresésében és megvalósításában mindig elöl járt, a Központok akadálymentesített, mozgássérült parkolóval ellátott létesítmények. Eddig is széles körű karitatív tevékenységet folytattunk (pl. véradások szervezése, ingyenes előadások az egészséges táplálkozásról, az árvízi védekezésben segítők támogatása, állatvédő szervezet, anyatejes nap támogatása, cipősdoboz gyűjtés, stb.), és ezt az irányt a jövőben is folytatni fogjuk.

De jogkövető módon felül fogják vizsgálni a gyermekmegőrző működését, és módosítják a házirendet a közigazgatási hatóság döntésének megfelelően.

A Fábiánékat az eljárásban képviselő Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda szerint

Szomorú, hogy az Oxygen kiadott sajtóközleménye az apa sértő Facebook-bejegyzéseivel, és szerintük felelőtlen, gondatlan és csalárd eljárásával helyezné „más megvilágításba” csúfos vereségét, amellett, hogy egy mondatban arról is tájékoztatják a nagyközönséget, hogy a határozat ellen nem fellebbeznek, hanem tudomásul veszik azt.

Forrás: meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy + = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com