Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hobo Blues Band - Mata Hari
60
hallgató

„Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány” 2017. évi pályázata

- 2017. február 3. 7:40 - 1692 megtekintés

A „Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány” (székhely: 1146 Budapest, Hermina u. 47.), a továbbiakban: Alapítvány, jelen közleménnyel meghirdeti 2017. évi pályázatát a céljának megfelelő támogatások elnyerésére.

Az alapító okirat szerint évente, legfeljebb 10 pályázó részesülhet egyösszegű, pénzbeli támogatásban. 1.    Elnyerhető támogatás Az alapítvány ebben az évben a beérkezett pályázatok alapján maximum 200.000 Ft összegben fog támogatást nyújtani, legfeljebb tíz, sikeresen pályázó látássérült személynek. 2.    A támogatandó célok: Az Alapítvány az alábbi konkrét célokat támogatja, feltéve, hogy azok megvalósítása 2017-ben folyamatban van, vagy legalább elkezdődik, illetve az ilyen célokra esetleg korábban felvett bankhitel törlesztése 2017-ben is folyik. a) Lakásvásárlás, lakáson fennálló tulajdonközösség megszüntetése, lakáscsere; b) Lakás építése, bővítése; c) Lakás felújítása, tatarozása; d) illetve az a)- c) pontokban felsoroltakkal összefüggésben felvett bankhitel kiváltása, csökkentése. 3.    A pályázók köre: Pályázatot nyújthat be az, az életvitelszerűen Budapesten élő vak nagykorú személy, aki vakok személyi járadékára, illetve fogyatékossági támogatásra való jogosultságát, hitelt érdemlően (pl. megállapító határozattal), igazolni tudja és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, illetőleg a szövetség bármely fővárosi illetőségű tagegyesületének a tagja. A pályázat szempontjából életvitelszerűen Budapesten élőnek minősül az a tag is, aki a támogatás segítségével Budapestre szándékozik költözni. Az Alapítvány Alapító Okirata szerint a 2. a) és b) pontban meghatározott célra ugyanaz a személy csak egy alkalommal kaphat támogatást, illetve a c) pontban meghatározott célra ugyanaz a személy öt éven belül újabb támogatást nem kaphat. Azok a pályázók tehát, akik az a), illetve b) pont szerinti támogatásban már részesültek, valamint akik a c) pont szerinti támogatásban öt éven belül részesültek, és a támogatást ténylegesen igénybe is vették, most nem pályázhatnak. Az, akinek a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már támogatásban részesült, a 2. c) pontban meghatározott célra csak abban az esetben támogatható, ha minden olyan pályázó támogatást kap, aki korábban abban még nem részesült. 4.    A pályázás módja: Pályázni írásban, az erre a célra rendelkezésre álló adatlap kitöltése útján lehet. Ebben a pályázónak részletesen, dokumentumokkal is alátámasztva ismertetnie kell a megvalósítandó konkrét célt és meg kell jelölnie az igényelt pénzösszeget. Ismertetni szükséges továbbá mindazokat a körülményeket, amelyeket a támogatásra való rászorultság alátámasztásához fontosnak tart (a jelenlegi lakáskörülményeit, családi helyzetét, vagyoni és jövedelmi viszonyait stb.). A vakság fennállásának tényét a vakok személyi járadékát, vagy fogyatékossági támogatást megállapító határozattal, míg a pályázó, valamint vele együtt élő családtagok jövedelmi viszonyait a folyósító szerv által kiadott igazolással, illetve munkáltatói igazolással kell alátámasztani. A részletes ismertetések mellé csatolnia kell egy olyan tartalmú nyilatkozatot, melyben előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelmi, vagyoni helyzetére vonatkozó személyes adatairól az Alapítvány a megfelelő állami szervektől felvilágosítást kérhessen. Nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek. A szükséges adatlap, illetve a nyilatkozatok 2017. február 16.-tól a Hermina Egyesületnél, illetve a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületénél személyesen átvehetők, valamint az egyesületek internetes oldaláról, valamint az alapítvány www.vaklakas.hu letölthetőek. A pályázat látássérültek számára akadálymentes elektronikus adatlapon is benyújtható, mely szintén letölthető a fenti weboldalakról. Az elektronikus formában kitöltött pályázatokat az info@vaklakas.hu címre szíveskedjenek megküldeni a szükséges mellékletek csatolásával. A fent említett mellékletek (igazolások, határozatok) hiányában benyújtott pályázat érvénytelen. Az Alapítvány a pályázat adatait és a kapott támogatás felhasználását – minden, jogszabályban nem tiltott módon – jogosult ellenőrizni. Nem lehet támogatásban részesíteni a pályázót, ha valótlan adatokat közölt. Nem részesülhet juttatásban továbbá az Alapítvány tisztségviselője, az Alapítványhoz csatlakozó támogató és mindezen személyek hozzátartozója. A benyújtott pályázatban foglaltak előzetes, vagy utólagos ellenőrzése érdekében, a későbbi külső szakértői közreműködés részbeni finanszírozásához hozzájárulásként, a pályázónak a pályázat beadásával egyidejűleg 1000,- Ft ügyintézési díjat kell megfizetnie készpénzben, vagy postai benyújtás esetén átutalnia az Alapítvány K&H Bank Zrt.-nél vezetett 10409015-50526588-89661009 számlaszámára. Az ügyintézési díj megfizetésének hiányában a benyújtott pályázat érvénytelen. A pályázathoz a – fent említett – díj befizetésének igazolására szolgáló iratot is mellékelni kell. 5.    A pályázat benyújtásának ideje és helye: A pályázatokat 2017. május 9 – ig kell eljuttatni: –      a Vakok és Gyengénlátók Közép – magyarországi Regionális Egyesületéhez (1146 Budapest, Hermina út 57., postacím.: 1380 Budapest, Pf. 1075. telefonszám: 06/1 – 384 – 5541), –      a Hermina Egyesülethez (1146 Budapest, Hermina út 47., postacím: 1406 Budapest, Pf. 40.,telefonszám: 06/1 – 273 – 0755 vagy 06/1 384 – 8440 / 107., 108. mellék), illetve –      az info@vaklakas.hu e- mail címre. Határidőben benyújtottnak minősül a pályázat akkor is, ha azt legkésőbb 2017. május 9-én postára adják. A határidő lejártát követően benyújtott pályázat érvénytelen. 6.    Az elbírálás módja: A benyújtási határidő lejártát követő 45 napon belül az Alapítvány kuratóriuma a pályázók rászorultsága alapján dönt a támogatások odaítéléséről. A kuratórium a pályázótól nem kér hiánypótlást vagy bármilyen kiegészítést, kizárólag az elbíráláskor rendelkezésére álló adatok alapján dönt. Ezért minden pályázó alapvető érdeke, hogy a beadott pályázat teljes körűen, részletesen, világosan és egyértelműen tartalmazza a szükséges információkat. A szervezet felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy elérhetőségüket (különösen mobiltelefon szám, e-mail cím) a pályázati adatlapon mindenképp tüntessék fel! A pályázókat a pályázat eredményéről az Alapítvány kuratóriuma írásban értesíti, ezen túlmenően a nyertesek listáját saját honlapján, a Hermina Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének honlapján, illetve a „Vakok Világa” c. folyóiratban is közzé teszi. 7.    A támogatás kifizetése és felhasználása: A támogatás kifizetése utólagosan, a benyújtott szerződés, számla vagy más bizonylat alapján átutalással, vagy készpénzzel történik. Csak rendkívül indokolt esetben van lehetőség előleg folyósítására. Az odaítélt összeg tényleges átutalására (kifizetésére) 2017. október elején kerülhet sor, mivel az alapítói vagyon banki lekötése ekkor jár le. Az összeg felhasználására 2017. december 31 – ig van lehetőség, az addig fel nem használt pénz a következő évben megpályázható összeget gyarapítja. A kifizetés és felhasználás konkrét módját az Alapítvány a nyertes pályázóval írásban, megállapodás útján rögzíti. Az Alapítvány Alapító Okirata a pályázatok benyújtásának helyén és a honlapon is megtekinthető. Az Alapítvány nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat, aki a célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzá kíván járulni és az alapító okirat rendelkezéseit elfogadja. Az Alapítvány a K and H Bank Zrt. – nél vezetett:

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hat - = 1

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com