Változik a sürgősségi ellátás, osztályozzák a betegeket

Beküldve ide: Egészségügy | 0

Átalakítják a sürgősségi ellátórendszert, a Népszava pedig egy birtokába került dokumentum alapján már néhány részletről is beszámolt. A koncepció szerint az ellátásra érkezők adatait gyorsan rögzítik majd, ezután a mentővel hozottaknak öt percen, a saját lábukon érkezőknek 10 percen belül túl kell esniük az „osztályozáson”. Ezt a feladatot speciálisan képzett diplomás ápolók végzik majd el, nekik kell dönteni arról, hogy kinek, mikor, milyen ellátást kell kapnia. Az érkezők a besorolásuk szerint lehetnek újraélesztendők, kritikus állapotúak, sürgősen ellátandók, kevésbé sürgős esetek, valamint halaszthatók, írja a lap.

Akik az utóbbi két kategóriába tartoznak, azokat az „akut alapellátási egységhez” irányítják. Ez újdonság lesz, itt egy mentőtiszt vagy szintén egy diplomás nővér látja majd el a beteget, akik adhatnak fájdalomcsillapítót, infúziót, beutalót, megszervezhetik a nem azonnali, következő vizsgálatát, és ha jobban van hazaengedheti, állapotrosszabbodás esetén visszaküldheti állapotosztályozásra. Vagyis lesz olyan beteg is a sürgősségin, aki majd egyáltalán nem találkozik orvossal. A tervek szerint a váróban lesz majd egy diszpécser is, ő fogadja és informálja az érkezőket a várható ellátással kapcsolatban. A változtatásra azért van szükség, mert becslések szerint a sürgősségi osztályokra érkező betegek mintegy 60 százalékának egyáltalán nincs szüksége azonnali ellátásra.

 

Forrás:24.hu/Népszava

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 6 = tizenöt

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..