Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kovács Kati - Egy hamvas arcú kisgyerek
58
hallgató

A MEOSZ jogi lépéseket tesz, ha elmarad az M3-as metró aluljáróinak akadálymentesítése

- 2021. február 8. 20:00 - 752 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ismételten jogi úton szerez érvényt az egyenlő bánásmód követelményének, amennyiben átcsoportosítják az M3-as metróvonal állomásainak akadálymentesítésére félretett összeget, és ezzel részben vagy egészben meghiúsul az M3-as metróvonal akadálymentesítése. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke Karácsony Gergely főpolgármesternek írt levelében a jogsértőnek nevezte a főváros – sajtóhírek nyomán napvilágot látott – tervezett lépéseit, mely semmibe veszi Szövetségünk és a Fővárosi Önkormányzat közötti, a mozgáskorlátozott emberek méltóságteljes és biztonságos közlekedését garantáló érvényes megállapodást. Kovács Ágnes a főpolgármester haladéktalan tájékoztatását kérte, különös tekintettel Karácsony Gergely korábbi ígéretére, miszerint a főváros tartja magát a korábbi megállapodáshoz.

Kovács Ágnes a MEOSZ elnöke Karácsony Gergely főpolgármesterhez fordult azonnali tájékoztatást kérve, ( a MEOSZ elnökének levele itt olvasható), miután a sajtóban megjelent hírek szerint az M3-as metró felújításának csúszása, és ezáltal a kivitelezési költségek növekedése miatt a BKV Zrt. több mint egymilliárd forintot vonna el a megállók akadálymentesítésre szánt eredeti keretből a metróvonal felújítása kapcsán. Amennyiben igaz a hír, úgy ez a lépés túl azon, hogy jogsértő, messzemenően elgondolkodtató is a Főváros fogyatékos embereket érintő felelősségvállalását illetően. Kovács Ágnes hangsúlyozta: Szövetségünk minden eszközt igénybe fog venni annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek a mindenki számára nyújtott közösségi közlekedési szolgáltatásokban egyenlő eséllyel az őket megillető méltósággal vehessenek részt.

A MEOSZ elnöke különösen sérelmesnek tartja a témával kapcsolatban ismét elmaradt tájékoztatást, hiszen a kérdéssel kapcsolatban a Fővárost együttműködési megállapodás köti, amelyre ráerősítve tavaly nyáron a MEOSZ ígéretet kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől (Karácsony Gergely MEOSZ elnökének címzett levele itt olvasható) mind az együttműködés betartására, mind a teljes metróvonal akadálymentesítésére.

Kovács Ágnes legutóbb 2020 nyarán fordult az M3-as metró felújításával összefüggésben Karácsony Gergely főpolgármesterhez, amikor napvilágot látott, hogy a metró vonalán a vágányépítés nem fejezhető be az eredeti kivitelezői szerződés szerint. A késés miatt, akkor az alagútfelújítást végző Swietelsky Vasúttechnika Kft. a munka további folytatásáért többletköltségeket kívánt felszámolni.

Az akadálymentesítés kapcsán tavaly nyáron Bolla Tibor a BKV vezérigazgatója arról biztosította a MEOSZ-t, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2020. augusztus 27-i rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazta, hogy a BKV Zrt-vel aláírható a Fejlesztési megállapodás az „M3 metróvonal állomásainak akadálymentesítése, tervezési és kivitelezési feladatok megvalósításához szükséges forrás biztosítása” tárgyában. Tehát a projekt eredeti műszaki tartalmában szereplő mind a 20 állomás, a teljes metróvonal a korszerűsítés befejeztével akadálymentes lesz.

Karácsony Gergely főpolgármester néhány hónappal ezelőtt megerősítette, hogy a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett aziránt, hogy a fővárosi tömegközlekedéshez a fogyatékossággal élő személyek egyenlő eséllyel hozzáférhessenek. A Főpolgármester levelében biztosította a MEOSZ elnökét arról, is hogy a Fővárosi Önkormányzat a jövőben nemcsak a döntések tartalmában, hanem azok meghozatalának módjában is a MEOSZ-szal való együttműködésre és a jól működő kommunikációra kíván építeni, és a korábbi kötelezettségvállalásnak megfelelően az akadálymentesítéssel kapcsolatos további döntések előtt Budapest Főváros Önkormányzata nevében ki fogja kérni a MEOSZ álláspontját.

A MEOSZ elnöke mindezek fényében nyugtalanítónak tartja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester – a korábbi ígérete, és az aláírt megállapodás ellenére – az M3-as metró akadálymentesítésével összefüggő kérdésekben ismét nem egyeztetett Szövetségünkkel, így ismételten a sajtóból értesültünk arról, hogy a kivitelezés, és ezzel együtt a teljes körű akadálymentesítés folyamata veszélyben van. Kovács Ágnes a jogi lépések kilátásba helyezése mellett a főpolgármestertől haladéktalan tájékoztatást kért.

(Forrás:MEOSZ)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 - = négy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van.
Ma van a(z) Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, Nemzetközi Vöröskereszt napja.
Az év 19. hete és 129. napja.
Holnap Gergely napja lesz.

1440. Erzsébet özvegy királyné házi koronáját, mellyel 1438-ban megkoronáztatott és más ékszereit Eizinger Ulriknak 2500 forint erejéig elzálogosította.


1490. Ulászló Szapolyai Istvántól, vesztegetve szavazatot vásárol. Cserébe elzálogosítja a lublói és a podolini várakat.


József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton-
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com